Választ kapunk arra, mit is jelent az 50/60. 

Nem légből kapott a címben szerpelő információ: több mint félmillió forintos különdíj jár az idei Kékszalagon annak a hajónak, amely az Összevont, a 70-es, 50-es, 40-es, 30-as, 22-es cirkálók, az Európa 30-as cirkáló, a 25-ös, 15-ös jolle és a Folkboat osztályok célba ért versenyzői közül az abszolút befutási sorrendben elsőnek ér célba! 

Ha versenyzőként vagy rajongóként neked is életed fontos része ez a csodálatos sport, akkor már tudod: a klasszikus osztályokat soroltuk fel. Szemet gyönyörködtető, stílusos, letűnt korok eleganciáját sugárzó, régi építésű vagy átépített hajókról beszélünk, általában fa hajótesttel, rézveretekkel, de korszerű vitorlákkal és kötélzettel. 

Forrás: ILCSI

Nem meglepő, hogy a 600.000 forintos díjat az elismert natúrkozmetikai márka, az idén 60 éves ILCSI ajánlotta fel. Tudjuk az Ilcsiről, hogy a vitorlázáshoz hasonlóan a hagyományok és a innováció találkozásánál találta meg a helyét, hiszen a minőségi, mégis elérhető kozmetikumokat régi receptek alapján, de mindig korszerű technológiával készíti, újabban megújult csomagolásban is. Valahogy úgy, ahogy egy 25-ös jolle fahajót is átvonunk poliészter bevonattal, hogy a múltját se feledjük, de a
következő generációknak is megtartsuk őt – mindenki legnagyobb örömére. 

Az egyébként is az 50. Kékszalag Erste Nagydíj Aranyfokozatú  támogatójaként ismert ILCSI-nek idén külön oka van az ünneplésre. Az cég 60 éves, lendületesebb mint valaha, és sikerét egy rokonszenves filozófiának köszönheti. A céget az elmút 35 évben vezető Molnár Ferenc évtizedek óta elhivatott vitorlázóként vallja: a természetet nem legyőzni
kell, hanem a segítségével kell igazi eredményeket elérni. Hinni kell az erejében és abban, hogy nyugodtan rábízhatjuk magunkat, ahogy vitorlázó is bízik a szélben, amely röpíti. És Molnár úr a jelek szerint nem csak a hajóját, hanem a cégét is eképpen vezeti, vezetteti. 

A számok bűvöletében így születik hát egy új versenyszám, az 50/60, ahol az első az idei Kékszalagot jelzi, a második pedig az ILCSI jubileuma, megspékelve egy óriási örömdíjjal. Ha azon szerencsések közé tartozol, akik ezt a csodás sportot űzik: jó szelet és sok sikert a versenyhez! Ha csak a partról követed az eseményt, akkor lelkes szurkolást, örömteli
hangulatot kívánunk… a tűző napfény ellen pedig, stílusosan, a vitorlázók kedvenc bőrvédőjét, az ILCSI Paradicsomos krémjét.