A 29er-osztályban versenyző Kocsis Bálint - Pavlik András kettős nyerte a 11. Kékpántlika Erste Nagydíj - Ifjúsági távolsági versenyt. 

Gyenge déli szélben indult, trapézos északiban futott be az idei Kékpántlika Erste Nagydíj mezőnye. A verseny rendezője, Kerekes Kázmér, az 1-es, azaz a rövidebb pályát választotta, így a füredi rajtot követően Öreg-Tihany felé kezdett cirkálni a mezőny. A rajtvonal északi szektorából - a nagyokhoz hasonlóan - a "rohanógépek", azaz a 29er-ek és a katamaránok rajtoltak, a keleti szektorban pedig a többiek, azaz a 420-asok, a két kisebb Laser-osztály, a Radial és a 4.7-es, az RS Feva és az Optimistek vágtak neki a távnak.

A versenyt a 29er-esek uralták, nem csak az első három helyet hozták el, hanem egyetlen más osztály sem tudott közéjük férkőzni. Igaz, a tihanyi bójánál még a harmadik helyen fordult a legjobb 420-as, a Vida Péter -Fehérvári László kettős, a befutóig azonban az összes 29er megelőzte őket. Nem sokkal az előtt, hogy az Optimist-mezőny elérte volna a tihanyi bóját, markáns változás állt be a szélviszokoban: az addigi gyenge, 2-4 csomós déli szelet kisöpörte az északról érkező 8-10 csomós frissülés, ami némiképp át is rendezte a mezőnyöket. Az OP-sok tutajban érkeztek az első bójához és néhány katamarán is beszorult közéjük, akik így elég sokat veszítettek. A stabilizálódott, de kissé gyengülő északiban futottak be a mezőnyök, a győztes egységnek alig több, mint egy óra kellett a táv teljesítéséhez, az OP mezőny vége két óra körüli időt töltött versenyben.

A 11. Kékpántlika Erste Nagydíj - Ifjúsági távolsági versenyt az abszolút értékelés szerint végül a Kocsis Bálint - Pavlik András kettős nyerte, második lett Lászlófy Levente - Arányi Barna, a harmadik helyen pedig a Lászlófy Ábel - Petrányi Botond duó futott be. 

Az abszolút eredmények itt, az osztályonkénti eredmények pedig itt olvashatóak.  

Fotók: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség