A Kékszalag amellett, hogy a Balaton egyik kiemelkedő sporteseménye, az élversenyzők számára kemény verseny, sokak számára pedig hatalmas kaland, óriási élmény a Balaton körbevitorlázása. A kalandfaktor mellett – vagy talán éppen ezért – a Kékszalagon való részvétel komoly előkészületeket igénylő projekt. A részvételhez kapcsolódó biztonsági követelményeknek maximálisan eleget kell tenni, értve ez alatt egyebek mellett a hajó felkészítését, az „versenypálya” alapos feltérképezését, a csapat megfelelő összetételét és „kiképzést”.
A felkészülés legfontosabb lépései:
1. A hajó felkészítése
2. A csapat felkészítése
3. Felszerelés és készletek
4. Stratégiai tervezés
5. Biztonsági terv
A vitorlázás köztudottan (?) veszélyes üzem, különösen az extrém hosszútávú Kékszalag, ezért a hajót külön erre a versenyre alaposan fel kell készíteni https://kekszalag.reblog.hu/tanacsok-a-kekszalagon-induloknak, az utolsó veretig, csavarig, kötélig alaposan átnézni, s nem érdemes halogatni a sérült, vagy elhasznált alkatrészek cseréjét. Szélsőséges esetben életet is menthet a gondos kontroll, de elmaradása legalább a kaland tönkretételével járhat – azaz ki kell állni a versenyből.
A Kékszalagon a részt vevő csapatok jelentős része alkalmi felállásban versenyez, azaz csak a tókerülőn, vagy a szezonban legfeljebb még néhány esetben vitorláznak ilyen felállásban. Sőt, sokan nem is indulnak más versenyen egyáltalán, csak a Kékszalagon. Ezért fontos, hogy olyan csapat legyen a hajón, amely akkor is képes a biztonságos vitorlázásra, ha egy kulcsember fáradt vagy rosszullét miatt nem tud tovább versenyezni. A minimálisan előírt létszám kevés: a verseny az időjárástól függően sokáig tarthat, alvásra pedig mindenkinek szüksége lesz. Ezért a kapitányon kívül legyen még legalább két olyan ember a fedélzeten, akik jól ismerik a hajót és szükség esetén kormányosként is bevethetők.
Minden Kékszalag esetében kulcskérdés az éjszakai menet, amire a leggyorsabb hajók kivételével szinte mindenki számíthat, így arra komolyan fel is kell készülni. A pihent és alkalmas legénység mellett rendkívül fontos az egység láthatósága az esetenként drasztikusan csökkent látótávolság mellett is. Így a pozíciófények üzembiztos és aktív alkalmazása alapértelmezett szükséglet. A navigációs fények működőképessége és működtetése tehát megkerülhetetlen követelmény – amúgy a hajózási szabályok is egyértelműen rendelkeznek erről.
Az adott hajó kötelezően fedélzeten tartott felszerelésének listáját ki lehet olvasni a hajólevélből – ehhez persze az is kell, hogy legyen és érvényes legyen a hajólevél.
A hajón feltétlenül legyen az előírt létszámnak megfelelő mentőmellény, amiket nappal már elsőfokú viharjelzés és/vagy vízhatlanruházat felvételkor vegyük fel, éjszaka pedig minden esetben ajánlott a viselete.
A Kékszalag versenyutasítása tartalmazza a kerülendő pályajelek GPS-pozícióit. Ezt mindenképpen érdemes már előzetesen rögzíteni saját GPS-ben, mert folyamatosan tájékoztat majd arról, hogy hol tart egy-egy adott hajó a versenyben és éjszaka vagy rossz látási viszonyok esetén sem fognak rossz irányba hajózni.
A hajózás szempontjából megkerülhetetlenül figyelembe kell venni a versenyterületen akadálynak minősülő területeket.
Meteorológiai platformok
A Balatonba telepített meteorológiai mérőállomások (platformok, HSZ szerint „Különálló veszélyes hely”) 50 méteres körzete. Nappali jelzésük: két egymás felett elhelyezkedő fekete gömb. Éjszakai jelzésük: fehér színű, két felvillanású csoportból álló összetett fény.
Helyszín |
GPS-koordináták |
|
1. Platform |
Siófok és Alsóörs között |
46° 56,790 N |
2. Platform |
Balatonszemes és Balatonakali között |
46° 51,171 N |
3. Platform |
Szigliget és Balatonmáriafürdő között |
46° 44,745 N |
4. Platform |
Keszthely és Balatonberény között |
46° 43,528 N |
Mesterséges ívóhelyek
A tómederben több, a hajózás számára tiltott területként jelölt veszélyes hely (mesterséges ívóhelyek) került telepítésre. Ezen területek merev vörös háromszög alakú zászlóval ellátott sárga bójákkal vannak kijelölve, külön éjszakai jelzésük nincs. Az ilyen területek pontos elhelyezkedéséről az alábbi, Hajósoknak szóló hirdetményekben lehet tájékozódni:
-
05/Ba/2023. számú Hajósoknak szóló hirdetmény,
-
05/Ba/2024. számú Hajósoknak szóló hirdetmény,
A verseny útvonalát leginkább érintő ivóhely a Tihanyi-félsziget partvonala előtti vízterületen, a délkeleti partszakasz előtt, a THE kikötőtől mintegy 400 méterre délre található, közvetlenül a déli kardinális jelek vonalától északnyugatra. Az ivóhely kiterjedése nagyjából 70x70 méter, közepének GPS koordinátája: 46°53,680 N, 17°53,933 E.
Balatonföldvár nyugati kikötő előtti vízterület
Balatonföldváron, a BHRT kikötőtől nyugati irányban 1 kilométerrre új kikötő épül. A kikötő építésével kapcsolatos munkálatok miatt az épülő kikötő előtti vízterületen a helyszínrajz szerint teljes hajózási zárlatot rendeltek el, ami a parttól mintegy 1000 méter mélyen nyúlik be, a marás vonalán túlra. A zárlati terület határait vörös sávokkal ellátott sárga karók jelölik, amelyek éjszaka villogó sárga fényt mutatnak. GPS koordináták: a terület északi sarka 46° 51,454 N, 17° 51,929 E, a terület délnyugati sarka 46° 51,266 N, 17° 51,508 E.
Vizi munkavégzés Balatongyöröknél
A Balatongyöröki-fok nyugati oldalán (a BHRT mólótól hozzávetőleg 1000 méterre nyugat-délnyugati irányban) kotrásból származó mederanyag elhelyezésével kapcsolatos hajózási tevékenységet végeznek. A munkavégzés a hajózás elől elzárt, a Hajózási Szabályzat szerint megjelölt munkaterületen belül történik. Az úszó munkagép a Hajózási Szabályzat 3.25 cikk 1. a) és b) pontjában előírt éjszakai és nappali jelzéseket viseli.
Balaton-átúszás
2024. július 20-án reggel 6:00-tól -a Balaton-átúszás rendezvénye miatt- Révfülöp és Balatonboglár között a tó teljes keresztmetszetében hajózási zárlat lesz érvényben. Azon hajók, amelyek a hajózási zár megkezdéséig nem jutnak túl a Révfülöp-Balatonboglár vonalon, kötelesek kiállni a versenyből. A Hajózási hatóság által elrendelt hajózási zárlattal vagy egyéb korlátozással rendelkező vízterületek az alábbi linken megtalálható Hajósoknak szóló hirdetményekben érhetőek el: Dokumentumtár – Közlekedési Hatóság (kormany.hu).
Hajózás a Tihanyi szorosban - iránybója
A Tihanyi-szoros keleti bejáratánál, a déli oldalon található első északi kardinális jel közelében egy piros színű iránybóját helyez el a rendezőség, ami nem pályajel. A tihanyi iránybója pozíciója: N 46° 54,084’ – E 17° 54,935’ (WGS84). A bója segíti a tájékozódást a Siófoki pályajel felől hajózva. A bóját a versenyrendezőség felszedheti, ha az utolsó hajó Keszthely irányában elhagyta a Tihanyi szorost.
A vitorlás kishajók részére a Tihanyi-szorosban a kardinális jelekkel kitűzött hajózási útvonalon ajánlott a hajózás, a hajó útvonalát és sebességét a hajójuk műszaki paraméterei alapján válasszák meg. A kardinális jeleken kívül lévő vízterületen különösen sekély víz fordulhat elő és több -sárga bójákkal jelölt- halcsapda is található.
A menetrendi kompjáratnak és az egyéb, nem kishajónak minősülő hajóknak a vitorlás kishajókkal szemben a Tihanyi-szorosban is egyértelmű útjoga van. A hajók ezt irányuk és sebességük megválasztásakor vegyék figyelembe.
A piros szektorból rajtoló hajók támogató motorosai a Tihanyi szorosban egy villogó narancs fénnyel a kisért hajó előtt mintegy 100 m-re haladnak, amivel felhívják a figyelmet a gyorsan közlekedő hajóra. Az RRS-ben meghatározott útjog szabályok nem változnak.
Mi van, ha baj van?
A bajbajutottak egész évben 0–24 órában ingyen hívhatják a 1817-es balatoni vízi segélyhívó telefonszámot. Ha valaki ezt a számot tárcsázza, hívása közvetlenül a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ügyeletén csörög ki.
A BalatonHelp szolgáltatást https://balatonhelp.hu/ a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület https://vizimentok.hu/ azért hozta létre, hogy a Balatonon strandolók és vízi járművel közlekedők egy gyors, kiszámítható és megbízható segítségnyújtási rendszerhez jussanak. A BalatonHelp egy egyedülálló, professzionális szolgáltatás a Balatonon, mely két fő tevékenységre oszlik.
A rendszer alappillére a BalatonHelp applikáció, amelyen keresztül egyetlen gombnyomással segítséget lehet kérni, ha valaki bajba kerül a Balatonon vagy annak partjainál. Az applikáció mindenki számára ingyenesen letölthető és díjmentesen használható egy okostelefon segítségével (Android, iOS rendszereken) vészhelyzet esetén, az év minden napján, 24 órában. Az életmentés, mint az egyesület fő profilja, mindenki számára feltétel nélkül ingyenes. Az elsősegélynyújtási feladatokat is minden esetben térítésmentesen végzik.
Vészhelyzet esetén az alábbi segítségeket is érdemes kérni:
Vízimentők telefonszáma: +36 30 383 83 83
Hajózási rádió vészhívó csatorna: 16 (156,8MHz)