A tókerülő műfaj kiemelkedő alakja összesen hétszer nyert a Raffica csapattal a Bol d’Or Mirabaud-on az egytestű hajók között.
Mit kell tudni a Rafficáról?
A Raffica egy Libera, Diego Patucelli tervezte, Olaszoszországban épült. 2016-ban került hozzánk, és azóta kétszer volt felújítva. Megépítettem, hogy jó legyen, utána meg egyszer felújítottuk, hogy szép legyen. Tavi-, gyorsvitorlázásra tervezett hajó, amin nagyon kevés tőkesúly volt régen is, de most már egyáltalán nincs alatta. Egy nagy jolléhoz lehet hasonlítani, amit trapézolással, az emberek mozgásával lehet kiegyensúlyozni, és ettől ilyen könnyű és gyors. 1100 kiló a hajó menetkészen, 14 ember viszi általában a versenyeken, ami nagyjából 1200 kiló mozgó súlyt jelent. Az, hogy mi sverttel megyünk vele, tehát bevállaltuk a tőkesúly nélküli vitorlázást, nagyon speciálissá teszi az egészet, és iszonyú sebességre képes tőle a hajó.
Amikor odaértek, üdvözölnek titeket, örülnek nektek?
Azonnal félreállitják a daru alatti hajókat, ki van jelölve, hogy hol lesz a helyünk, hol áll a hajó, mindenben segítenek. A kikötőmesterek imádnak minket, komoly szurkolótáborunk van, magyar zászlókat lobogtatnak a tóparton.
Mekkora presztízse van az egytestű győzelemnek Svájcban?
Kiderült, hogy elég nagy. Építettek egy új hajót ellenünk, a K2-t, amivel most nyertek. Ráköltöttek hárommillió eurót, de nem minden szélirányban gyorsabb, mint mi. Egyetlen nagy erőssége van, az erősszeles, széllel szembeni menet, a többi irányba még akár verjük is, meg vertük is.
Miben különbözik a K2 a Rafficától, az is egy Libera?
Abban, hogy modern tervezésű. Nem mondhatnám Liberának, mert van egy 500 kilós bulbája, és lent van négy méteren. Dönthető a kielje, vízballasztos, 6 ember trapézolja, ez egy öszvérszerű hajó, ami nagyon könnyű, 1800 kiló lett mindenestül. A legújabb fejlesztésű vitorlák vannak rajta, a legújabb tervezésű árbóccal, 2024-es cuccokat használnak mindenhol. Ezek nagyon-nagyon komoly dolgok. A mi vitorláink 10 évesek, és azok a legfontosabb dolgok egy hajón. 14 méter 20 centi a K2 vízvonala, a Raffica csak 12 méter 70, az egy lapos hajó, sokkal nagyobb nedvesített felülettel, a miénk keskenyebb.
Hol tart a kéttestű mezőny most?
A katamaránok csúnyán elvertek minket, mi tíz óra alatt mentünk körbe, ők meg hat alatt, ez most az ő szelük volt. Ha van szél, akkor ezekkel a repülős katamaránokkal az egytestű mezőny már nem találkozik, hét csomótól már kiemelkednek a vízből. Az öt repülős katamarán együtt ért a célhoz, aki közülük az utolsó volt, az kapott hátulról egy szelet és berepült. Ennyin múlik. Ott álltak egymást mellett, várták, hogy ki kap egy pöfföt hátulról, megjött, ki tudott emelkedni, elment alattuk és átrepült a célon.
A Bol d’dor-ra mennyire kell helyismeret az eredményes versenyzéshez?
Ugyanúgy mint a Balatonon, Svájcban is nagyon kell tudni, hogy honnan jönnek a szelek a magas hegyek miatt. Nálunk a kis síkságok fontosak délen, északon meg például a Badacsony, hogy milyen közel mész hozzá, hogyan kerülöd. Nem nagyon különbözik a taktikázás, csak tudni kell, hogy az a tó milyen.
És ti honnan tudjátok?
Nagyon profi időjárás jelentés van a tavon, amit mindenki tud használni, és konkrétan mutatja, hogy 200 méteren belül milyen irányú szél lesz, és mekkora.
Abszolút erre támaszkodtok, e szerint megy a taktika?
Nem, saját kútfőből megyünk, de ez egy nagyon nagy segítség. Itthon is használjuk már az előrejelzést, csak nem annyira pontos. Ott, a tó körül sokkal több olyan jel van, amit használni lehet, több helyen mérik a szelet.
Volt egy technikai problémátok a versenyen.
Szétesett egy csiga, és elvágta a nagyvitorla felhúzót. Erről senki sem tehet, be voltunk reffelve, valószínűleg máshol terhelt, más irányú húzást kapott a kötél. Följebb akartuk húzni a nagyvitorlát, hogy még feszesebb legyen az első éle, és abban a pillanatban elvágta a kötelet.
Számított ez a végén?
15-20 percig szereltünk, megpróbáltuk egy másik felhúzóval, azt becsípte elöl az árbóc, utána még egy felhúzót feltettünk, és akkor tudtuk visszahúzni, de már csak egyes reffig. Annyit számított, hogy elcsaptunk vele 15-20 percet, és közben az első ott állt a szélcsendben, tehát oda lehetett volna érni a közelébe. Ezeknél a sebességű hajóknál már nincsenek távolságok, ha valaki vezet egy kicsit, vagy le van maradva, nem számít. Bárhol bármi történhet, egy pillanatra belül egy széltelen lyukba, és vége, ott a másik, utolérik azonnal.
Több esélyetek lett volna, ha kis szél van?
Kis szélben sokkal nagyobb esélyünk lett volna, egyszer most is átvettük a vezetést, csak volt egy taktikai hiba. Elengedtük a K2-t, és más irányba mentünk. Kéz a kézben kellett volna mennünk, ha ugyanabban a szélben vitorlázunk, akkor nem maradunk le.
A fiad ott volt a hajón?
Igen.
Mit látsz a jövőben?
Mi eddig hétszer nyertünk egytestűben, utoljára négyszer egymás után. Fel fogjuk gyorsítani a hajónkat, és irány vissza, ott a helyünk. Nagyon jó a verseny, van kihívás, nagyon szeretnek minket. Végre küzdelem van ismét a tavon, ami sok mindenkit megmozgat.