Péntek délben a Hungária Yacht Club füredi kikötőjébe besurrant egy Balaton 31-es több mint huszonhat és fél órás vitorlázás után. Goszleth Marcell szaladt segíteni, de nem kellett. A legénység frissen, elegánsan ért partot a sikeresen teljesített tókerülő verseny után. Ez a hajó a Hepp. "Az én Heppem, innen a név"- mondja a 87 évében lévő Tuss Miklós, aki az idei Kékszalag legidősebb versenyzője lenne, ha nem született volna nála 23 nappal korábban Hrehuss György, a Kishamis kormányosa. Tuss háromszoros Kékszalag győztes: 1993-ban, 1995-ben és 1996-ban győzött a Manuál nevű 11mOD kormányosaként. (Pontosítás: 1996-ban Fehér szalag volt a tókerülő verseny neve, a Kékszalaggal megegyező pályán.)
Tuss, az egykori kiváló finn dingis és repülő hollandis, majd solingos sok-sok éve elhatározta, hogy épít magának egy Balaton 31-est. Gyakorlatilag nulláról, merthogy vett a füredi hajógyárból egy tök üres héjat. 12 évig tartott a beépítés, a hajó azóta is fut, sőt el is indul a Kékszalagokon.
"Siófok után odafelé még fújt valamennyi szél, szépen mentünk genakkerrel. Előttünk a mezőny tökéletesen megállt a Tihanyi szorosban, ezt látva tudtam, az egyetlen esélyünk, ha minél tovább fenn hagyva a bőszeles vitorlát, a három és fél tonnásra beépített-bebútorozott hajó nagy lendületével valahogy áttörünk a hajófalon. Réka lányom kormányzott, én pedig az egykezes vitorlázást továbbfejlesztve egy ujjas vitorlázást mutattam be: ujjal mutattam neki, hogy azt a hajót lendülettel alulról kerüld, vigyázz, afölött pedig nem menj el túl szorosan, nehogy fellúvoljon, ezt az irányt tartsd, hogy a hegy alatt ne kapjunk takarást, és így tovább. Működött, úgy mentünk át a hatalmas egy helyben álló csoporton, mint kés a vajon." - mondta Miklós, a tőle megszokott hamiskás mosollyal. A Hungária Yacht Club sokszorosan is fontos helyszín a számára. Leginkább azért, mert itt áll a hajója. Másrészt mert ezt a klubot édesapja, dr.Tuss Miklós, az 1928-as olimpián a Hungária 6R yachttal induló olimpikon vitorlázó alapította. És nem utolsósorban a Hungária Yacht Club vitorlázói, köztük dr. Tuss Miklós voltak 1934-ben a Kékszalag megálmodói és alapítói.
Az idei 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon a Hepp legénysége (balról jobbra) Radics János, Tuss Miklós, Tuss Réka.
Kép: Visy László Oszi, Cserta Gábor