Az 50. Kékszalag Erste Nagydíj fő támogatója, az Erste mindenkinek esélyt ad arra, hogy a Kékszalag legprofibb hajóin élhesse át a versenyt. A www.erstehiggymagadban.hu oldalon július 13-ig bárki pályázhat arra, hogy a Fantom, a Ganz Danubius, az Inyama, a Lisa, a Nemere II, a Prevital, a Restless , a Sirocco, a Trentasette, a Westport, vagy a Red Bull Extreme 40-essel kerülje meg a tavat. Az indulásnak nem feltétele a hajózási múlt és tudás, azonban jó tudni, hogy a kapitányok maguk választanak a hozzájuk jelentkezők közül, így érdemes megírni, miért szeretne valaki bekerülni a kiválasztott csapatba. A Kékszalag blog pedig bemutatja a pályázatban résztvevő kormányosokat és hajóikat. A Restless kormányosa, dr. Babicsák Bence következik.
Hogyan kezdett el vitorlázni, miért választotta ezt a sportot?
Közel 20 éve lehetett. Körülbelül 2000-ben egy baráti társaság kért meg, hogy üljek be egy hajóba, mert kellett egy ember. Csillaghajóról volt szó, ez egy kétszemélyes, olimpiai osztályú, igazi versenyhajó. Ma csillaghajóval versenyeznek az élsportból kiöregedett világbajnokok, legendák levezetésnek. Régen a Balatonon komoly flottája volt, ma már azonban kezdenek eltűnni. Tehát nem túrázni jártunk, hanem csak versenyezni. Éveken keresztül. Fi Janó tanított vitorlázni, nagyon élveztem, az adrenalinlöket is mindig megvolt. Ahogy a versenyzés szeretete is. Na, meg persze néha győztünk is. Ennél több motiváció nem kellett.
Itt tud jelentkezni a Restlessre - www.erstehiggymagadban.hu/adatlap/restless
Ez technikai, taktikai vagy csapatsport – mi a fontosabb: a hajó, a jó technika vagy a jó csapat?
Szerintem elsősorban csapatsport, de persze technikai is. Utóbbi azonban nagyrészt anyagi kérdés. Új hajó, új vitorla, nagyobb vitorla, karbonból készült hajó vagy árbóc, karbonból készült katamarán és még sorolhatnánk. Mondjuk, valaki kifizeti ezeket és lesz egy korszerű hajó. Ugyanakkor mindezt életre is kell kelteni, ehhez pedig szükség van egy csapatra. Egy együttműködés, egy harmónia, egy tánc – kicsit szabadabban fogalmazva. Mindent lépésről lépésre kell csinálni, gyakorolni, megérteni, felkészülni, tervezni, igyekezni. A hajó felkészítésétől a beállításáig, a felújítástól a javításig, a versenymanőverektől a taktikai döntésekig nálunk mindenki mindenben érintett. Azt, hogy itt tartunk csakis annak köszönhető, hogy képesek vagyunk évek óta ugyanazzal a hittel és lelkesedéssel csapatként összetartani.
Milyen eredménnyel lenne elégedett idén a Kékszalagon?
A hajónkban szerintünk még nagyon sok lehetőség van. Magyarul sokkal jobb eredményre képes, mint amennyire mi meg tudjuk vitorlázni. Persze igyekszünk évről évre egyre jobban felkészülni navigációból és a hajó kezeléséből is. Természetesen költünk új vitorlákra is, amikor szükséges, illetve igyekszünk a hajót legjobb tudásunk szerint karbantartani, hogy élvezetes legyen a versenyzés. Tudni kell azt is, hogy minden Kékszalag más és más. Erősen szélfüggő a dolog. A válaszom ezek után az, hogy abszolút értékelésben az első 50-100 között lenne jó áthaladni a balatonfüredi célvonalon.
Kit tart a legnagyobb ellenfelének az idén?
Évek óta három ilyen, DB1-es hajóról tudunk a Balatonon. A Madicken, a Picur és a Restless. Nem tökéletesen egyformák a kisebb-nagyobb átépítések miatt, de mindhárom csapat nagyon komolyan veszi a versenyzést és mindenki nagyon igyekszik maga mögött tartani a másik kettőt. Szóval ez amolyan presztízs csata. Mi őket biztosan figyelni fogjuk a vízen és biztos vagyok benne, hogy ők is igyekeznek magukat hozzánk is mérni.
Itt tud jelentkezni a Restlessre - www.erstehiggymagadban.hu/adatlap/restless
Mit vár azoktól, akik a hajóra kerülnek? Miért vállalta, hogy egy civilt is elvisz, és mi lesz a legfontosabb, amikor a www.erstehiggymagadban.hu oldalon jelentkezők közül választ?
Olyan embert várunk a hajóra, aki elszánt. Ez azt jelenti, hogy akarja ezt az élményt megélni, befogadni. Érdeklődőnek, kitartónak kell lennie, sokáig kell koncentrálni. A Kékszalag ugyanis az a verseny, amely az utolsó pillanatig izgalmas. Az alázatosság is lényeges kritérium, elsősorban azért, mert a versenyen ki lesz szolgáltatva a természetnek – ez egy ilyen műfaj. Emellett 1-2 napig néhány számára idegen vitorlázó gondjaira lesz bízva. Annak örülünk, ha ismer sok viccet, mert lesz idő mesélni. Hogy miért vállalkoztunk mi is arra, hogy egy civilt is elviszünk a versenyre? Azért, mert szerintünk megfűszerezi a Kékszalagot, nekünk ettől még érdekesebb lesz. Mi nagyon jól emlékszünk még arra, amikor anno minket vittek el először vitorlázni. Ezt a szép élményt szívesen megmutatjuk másnak is, bár utána már ő sem lesz többet civil.
Mit tart a legnagyobb versenyelőnyének?
Ez több dologból áll. Egyrészt csapatként soha nem adjuk fel, mindig a célig versenyzünk. A versenyzés szeretete fontos előnyünk, mert versenyben lenni jó. Mi azért indulunk, hogy a versenyzéssel járó plusz energiákat megéljük. Ez a plusz pedig nagyon sokszor segít, többek között a helyzetmegoldásban, improvizációban.
Mit szeret a legjobban a hajójában?
Itt vissza kell kicsit kanyarodni oda, amikor még nem volt nálunk a hajó. Ezt a típust kerestük évekig. A neve pedig azonnal megfogott. A Restless jelentése ugyanis nyughatatlan, mint mi. A Restless-szel együtt újratanultuk a balatoni szeleket. Igazi allrounder. Kis szél vagy viharos szél, mindegy neki, kibírja. Kényelmes. Praktikus. Ésszerű. Fenntartható. Különleges. Ritka. Szenvedélyes vitorlázók tervezték vitorlázóknak. Egy ergonómiai mestermű.
A nyughatatlan – a Restless névjegye
A Restless egy DB1-es típusú hajú, amely 1981-ben épült a német Dehler cég hollandiai gyárában és először Svájcba került. Ez a hajótípus sokak szerint olyan korszakalkotó a versenyvitorlázásban, mint anno az Audi Quattro volt a ralisportban. Ezekkel a nagyon lekönnyített, alumíniumvázzal merevített hajókkal 1984-ben "IOR 3/4 Ton" világbajnokságot nyertek és még 30 évvel később is sikerrel vitorlázzák őket a mai modernkori regattákon. A típus sikerességét mutatja az is, hogy az eredeti hajóhéj mintáját több mint 20 évig szinte változatlanul használták hajók gyártásához. Harminc évvel a születése után a Restlessnek a Berlin melletti Wannsee adott otthon, majd 2015-ben jött a Balatonra. Korábbi tulajdonosai is sokat versenyeztek vele. Klasszikus spinakkeres hajó, 34 láb hosszú és körülbelül 2 tonnával könnyebb a mai hasonló méretű és vitorlázatú hajóknál. Magasított, hajlékony árbócával kis szélben is jól halad és tengeri tőkesúlya miatt a viharos Balatonon is teljesen stabil. 2015 óta a Balaton nyugati medencéjének számos regattáját megnyerte és szépen teljesített hosszabb túraversenyeken is. A 2016-os Kékszalagon ORC kategóriában 5. helyen ért célba, 2017-ben pedig 1. helyezett lett a Design Challange-en, a legelegánsabb hajó kategóriában. Általában 5 fő vitorlázza, de 7-8 fővel sokkal jobb a hangulat a fedélzeten - ezért is érdemes csatlakozni.
Típusa: Dehler DB1
Tervező: E.G. Van de Stad
Gyártás éve: 1981
Teljes hossz (LOA): 10,1 m
Vízvonalhossz (LWL): 8,1 m
Szélesség: 3,4 m
Súly: 3800 kg
Tőkesúly tömege: 1600 kg
Férőhely: 6
Orrvitorla: 34 m2
Nagyvitorla: 38 m2
Spinakker: 144 m2
Kormányos: dr. Babicsák Bence