A július 6-án Balatonfüredről rajtoló 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon indulóknak több fontos dologra figyelniük kell. Többek között ezekre. 

KÖTELEZŐ A HAJÓKAT REGISZTRÁLNI!

Az idén kizárólag azok a hajók vehetnek rész a  versenyrendszerben szereplő versenyeken - így a Kékszalagon -, amelyek regisztrálva vannak a VIHAR rendszerben.

kékszalag  mvsz

Sok hajótulajdonos, versenyző már regisztrálta a hajóját, de lehetnek, akik még nem. A hajóregisztráció menetéről az MVSZ munkatársai készítettek egy összeállítást, nevezetesen az itt elérhető VIHAR kisokost, amelyben minden fontos információ megtalálható. 

SPORTORVOSIRA IS SZÜKSÉG VAN!

A Kékszalagon való induláshoz szükség van versenyengedélyre és sportorvosi igazolásra is. Akinek nincs, annak lépnie kell, le is lehet ellenőrizni az OSEI online felületen. Fontos tudnivaló az is, hogy az "új" igazolás dátuma akkor jelenik meg a VIHAR-ban, ha a régi lejárt. 

A jogszabályi előírások szerint csak sportorvos által kiállított vagy a vonatkozó - 215/2004 kormányrendeletben -  meghatározott előírásoknak megfelelő háziorvosok jogosultak sportorvosi igazolás kiállítására. A sportorvosi igazolás ovális pecséttel is el van látva. A vizsgálatot követően hívja fel az orvos figyelmét, hogy az igazolást rögzítse az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) központi rendszerébe, a dokumentum rögzítése az alábbi linken keresztül ellenőrizhető.

A VIHAR rendszer kommunikál az OSEI rendszerével. Amennyiben a sportorvosi igazolást a sportág megjelölésével az OSEI rendszerében rögzítették, az igazolás tényét a VIHAR automatikusan átveszi, így a dokumentum VIHAR-ba történő feltöltésére nincs szükség. Abban az esetben, ha több sportághoz kéri orvosi igazolását, mindenképp jelezze az igazolás kiállításakor, hogy minden sportágat rögzítsen a vizsgálatot végző orvos.

Ha valakinek kétségei vannak, hogy van-e érvényes sportorvosi engedélye (igazolása), akkor a következő linken ellenőrizheti:

https://online.osei.hu/engedely-ellenorzes/

Sportorvosi rendelők listája ezen a linken található:

https://osei.hu/orszagos-sportorvosi-halozat/rendeloink.html

A sportorvosi vizsgálatra időpontot pedig az OSEI honlapján, ezen a linken lehet foglalni: 

https://online.osei.hu/sportorvosi-rendelok

RAJTENGYEDÉLYES MEGOLDÁS

Egy-egy hajó tulajdonosa vagy felelős személye meghívhat a versenyre versenyengedéllyel nem rendelkező vendéget vagy vendégeket is, az előírt minimális versenyzői létszámon felül, de csak akkor, ha legénység létszáma nem haladja meg a hajólevélben szereplő maximáls létszámot. A verseny értékelésekor a versenyhajón résztvevő rajtengedélyes legénység „RE” megjelöléssel szerepel az eredménylistán.

A rajtengedélyes sportoló indulásához szükséges:

  • 2023. december 31-ig betöltött 17. életév,
  • a versenyhajó felelős személyének befogadó nyilatkozata (sablon)
  • a rajtengedélyes sportoló nevére kiállított, a versenyzést engedélyező orvosi igazolás,
  • a rajtengedélyes sportoló írásos nyilatkozata a versenyre vonatkozó minden szabályozás betartásáról. 

Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj online hirdetőtáblája, amelyen számos információ, köztük a Versenykiírás szerepel, ide kattintva érhető el