Új időpontban, 2020. július 30. és augusztus 1. között rendezik meg a Balaton legnagyobb vitorlásversenyét, a Kékszalagot. Az idei versenyt névadó támogatóként segíti a Raiffeisen Bank Zrt., így a verseny hivatalos neve 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj lesz.

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége Balatonfüred városával, a szponzorokkal és a médiapartnerekkel folytatott egyeztetéseket követően úgy döntött, hogy az 52. Kékszalag Nagydíjat az eredetileg tervezett 2020. július 2-4. helyett 2020. július 30. és augusztus 1.
között rendezik meg.

A 2019-es győztes, a Racing Django menet közben - Forrás: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség

Bár Európa leghosszabb és a Balaton legnagyobb vitorlásversenyének
időpontja a hagyomány szerint mindig azon júliusi napokra esik, amelyek legközelebb esnek a teliholdhoz, idén a koronavírus-járvány ezt felülírta. 

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elmondta: „remélem, hogy a hatósági korlátozó intézkedések fokozatos feloldásával minél jobban megjön majd a vitorlázók kedve a versenyzésre”. Szerinte a  vitorlázás egészségügyi szempontból teljesen biztonságos, hiszen a résztvevők a rajtot követően szétoszlanak a vízen. Az elnök szerint az sem
lehetetlen, hogy a hajózás nélküli tavasz után a résztvevők száma megközelítheti az 50. jubileumi Kékszalagon elért 681 hajós rekordot.
Az elmúlt években a verseny hangsúlyos részei voltak a parti kísérőrendezvények, idén ezeken a területeken várhatóan korlátozásokra kell számítani az egészségügyi előírások miatt, az elsődleges szempont a verseny megrendezése és a versenyzők biztonsága.

Az érdeklődők a versenyt idén is az M4 Sport élő közvetítésében és MVSZ saját kommunikációs felületein követhetik majd figyelemmel. A verseny főtámogatója névadóként a Raiffeisen Bank Zrt. lesz, Zolnai György, a pénzintézet vezérigazgatója hangsúlyozta: „büszkék vagyunk arra, hogy továbbra is részesei lehetünk Európa legrégebbi tókerülő versenyének, és bízunk abban, hogy az idei évben is nagyon jó versenyt láthatnak majd a nézők.” 

A 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj a megszokott útvonalon halad majd, azaz a Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred távot kell 48 óra alatt teljesítenie a versenyzőknek. 2019-ben 561 hajó állt rajhoz, amelyből a rendkívül gyenge szélben végül 269 futott be a limitidő alatt.

A versenyt a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django
katamarán nyerte, amely 15 óra 37 perc alatt teljesítette a távot.