Az esti óráktól nyugaton is északias irányba fordul majd a szél és egyre többfelé már lehetnek élénkebb befújásai (ált. 20-30 km/h, nyugati medence ~35 km/h). A késő esti, éjféli óráktól az egész tavat átfújó, élénk (30-40 km/h) északkeleti szélre lehet számítani, amelyet várhatóan nem befolyásol a parti cirkuláció.
Éjszaka változóan felhős lesz az ég és a reggeli órákhoz közeledve egy-egy zápor megközelítheti a nyugati medencét, pár villám kíséretében.
Késő este 28-29, reggelre a víz fölött 25-26 fok várható.

Péntek:

Reggel, kora délelőtt még kitarthat az élénk északkeleties szél (25-30 km/h), majd a délelőtt folyamán a tavi cirkuláció gyengíteni kezdi ezt a keleties alapáramlást (10-20 km/h), a középső medencében néhány helyen késő délelőttől már változó irányú légmozgás várható. Délután mindenütt helyi hatások alakítják a szélviszonyokat és helyenként szélcsendes foltok is megjelenhetnek.

Délelőtt közepesen felhős lesz az ég és nyugat felől zápor besodródhat a Balaton térségébe. Délután gomolyfelhős, napos időre van kilátás, majd estére fokozatosan megvastagszik a fátyolfelhőzet. Gomolyfelhő környezetében átmeneti zápor délután sem kizárt.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a víz felett 29, a parton 32-33 fok körül alakul.

A Balaton vize holnap is 27-28 fok körül alakul.

Péntekről szombatra éjszaka délnyugatról zivatarok közelítik meg a Balaton térségét.