Eldőlt, mikor lesz a jövő évi, 55. Kékszalag: 

Európa legrégebbi, egyben leghosszabb tókerülő versenyére 2023. július 6. és 8. között kerül sor.

A versenyt az elmúlt években megszokott forgatókönyv alapján rendezi meg a Magyar Vitorlás Szövetség. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy július 6-án csütörtökön 9 órakor lesz a rajt, a limitidő pedig 48 óra, vagyis július 8-án szombaton reggel 9-ig kell teljesíteni a Balatonfüred (rajt)- Balatonkenese - Siófok (Zamárdi) - Keszthely - Balatonfüred  (cél) közötti, légvonalban több mint 150 kilométeres távolságot. 

MVSZ  Kékszalag

A címvédőRaiffeisen Fifty-Fifty csapata, a Józsa Márton kormányozta magyar fejlesztésű katamarán a 2022-es versenyen 7 óra 13 perc 21 másodperc alatt ment körbe a Balatonon, ami új időrekordot jelent a Kékszalag-történelemben. (A Raiffiesen Fifty-Fifty ezzel ugyanis 36 másodperccel megdöntötte a korábbi, 2014-ben elért saját - 7 óra 13 perc 57 másodperc - rekordját.)

A Kékszalag most bejelentett időpontját sejteni lehetett, a tőkerülő versenyre ugyanis a hagyományok szerint a holdtöltéhez legközelebbi júliusi időpontban kerül sor. Ez azért van így, hogy az éjszaka vitorlázóknak minél több fényt biztosíthasson a Hold.  (Igaz, a versenysorozat kezdetén a negyvenes években előfordult, hogy augusztusban került sor a versenyre.)