Több évre visszatekintő együttműködés révén a Kékszalagon elinduló vitorlázók jelentős része segíti a lakóotthonokban élő, önálló életvitelre egyáltalán nem képes, autista fiatalokat és felnőtteket. Hogy pontosan miről van szó, arról Kovács Henrietta, az Autistic Art Alapítvány ügyvezetője beszél. Szó esik többek között arról, hogy mit jelent az autizmussal élők számára a művészetterápia, ahogy arról is, hogyan lehet valakinek két szalagja a hajóján, valamint még egy újdonságról is. 

Az elmúlt években a Kékszalagra történő nevezéskor a csapatok vásárolhattak - támogatásként - egy plusz szalagot is, amelyen az Autistic Art logója szerepelt. Milyen együttműködésről van szó? 

Nagyon fontos nekünk ez a sok évre visszatekintő együttműködés, mert általa mind több emberhez jut el a társadalmi szerepvállalás fontossága. Annak ténye, hogy aki csak tud, forduljon értő és támogató figyelemmel a kevésbé szerencsés embertársaihoz, akiknek jóval több kihívással kell szembenéznie az életben. Ekkor bizony nemcsak az érintettekről beszélünk, hanem az ő hozzátartozóikról, szüleikről, testvéreikről is. Világszerte minden 68. ember autizmussal él. Az autizmus nem betegség, egy az idegrendszert érintő, élethosszig tartó fejlődési rendellenesség. Széles a spektrum. Vannak köztük jól funkcionálók, de hangsúlyos az a szegmens is, ahol azokat az érintetteket találjuk, akik folyamatos segítségre szorulnak. Ugyanakkor az őket ellátó civil fenntartású 11 lakóotthon egyáltalán nincs könnyű és folyamatosan stabil anyagi helyzetben, pláne nem voltak a járvány idején. Ez a 11 lakóotthon, akiket az Autistic Art anyagilag is támogat, mintegy 250 autizmussal élő társunknak nyújt biztonságot, kiszámíthatóságot és otthont arra az időre, amikor szüleik már nem lehetnek velük, mert az élet normálisnak vélt lefolyása szerint, ők előbb távoznak az élők sorából. A konkrét anyagi támogatáson túl az Alapítvány hét lakóotthonban tart fenn egy különleges művészetterápiás foglalkozást is. 

Magyar Vitorlás Szövetség  Autistic Art  támogatás  54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Kovács Henrietta, az Autistic Art alapítvány vezetője (szemből a bal oldalon) és Jaksity György, az alapítvány kuratóroiumának elnöke - Forrás Autistic Art

Azt pedig mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy a vitorlázókkal való együttműködés anyagi szempontból is kifejezetten eredményes, hiszen eddig 5,4 millió támogatásban részesült az alapítványunk.

Említette a művészetterápiás foglalkozást, ez mit jelent pontosan? 

Az autizmussal élőkről tudni kell, hogy nem úgy gondolkodnak, mint a hétköznapi emberek. Ez azt jelenti, hogy sokan közülük bizony nem összefüggésekben, kontextusban realizálják  a körülöttük lévő világot, sokkal inkább képekben, az egészből kiemelt kisebb egységben. 40 százalékuk például egyáltalán nem is beszél szavakkal. Rajzokkal, grafikákkal fejezik ki magukat. A művészeti rajzfoglalkozások egyrészt erről szólnak. Ők ott szabadon alkothatnak. Ez számukra örömforrás, megnyugvás, és természetesen az idegrendszerükre mért fejlesztés is.  Nekünk pedig tökéletes eszköz arra, hogy az autista emberek világát a nem autista emberekével összekössük. Ezeken a foglalkozásokon sokszor tényleg kortárs művészeti értékkel is bíró alkotások születnek. Mi, többségi emberek, pedig szeretjük a szépet, igaz? Az pedig egy csodálatos felismerés, amikor ezt az esztétikai élményt, egy nem beszélő, önálló életvitelre nem képes autista társunk nyújtja nekünk. Valljuk be, ezzel ő is értéket teremt!

Hogyan jött képbe a Kékszalag? 

Az Autistic Art Alapítvány és a Magyar Vitorlás Szövetség évekkel ezelőtt lépett partnerségre. Ennek keretében a Kékszalagokon, így az idei, 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra történő nevezésen is, július 13-án, szerdán, a balatonfüredi Anna Grand Hotelben lehetősége lesz a versenyzőknek arra, hogy 10 és/vagy 15 ezer forinttal támogassák az alapítvány munkáját, így a lakóotthonokban élő autistákat. Bízunk benne, hogy lesz jó szèl, ívy a támogatásukat követően az èrintett vitorlázók lobogtathatnak egy második szalagot, amelyen az alapítvány logója mellett még fontosabb elemként jelenik meg Varga Máté egyik rajzának részlete.

Magyar Vitorlás Szövetség  Autistic Art  támogatás  54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Varga Máté rajza, ez a motívum szerepel azon a kék szalagon, amelyet a támogatók megkaphatnak - Forrás Autisticc Art

Máté, a már említett művészeti foglalkozásunk egyik alkotója. E szalaggal jelzi a legénység az ügy iránti szimpátiáját és a konkrét, anyagi támogatását. Örömmel és büszkén mesélhetem, az idei esztendőben még egy újdonság is megjelenik a Balaton vizén a Kékszalag verseny ideje alatt. 

Mégpedig?

A címvédő RSM csapatával is együttműködésre léptünk. Ennek keretében a RSM hajójának egyik vitorláján megjelenik az Autistic Art logó. Csodálatos érzés ez a nyitottság a részükről, hiszen így még több emberhez jut el az üzenetünk: akinek lehetősége van, az támogassa az Alapítványt, hiszen ezzel a cselekedettel mindenki ad, kap és segít.

A cikkben említett autizmussal élő alkotók remek rajzait itt lehet megnézni