Idén július 14-én rajtol Balatonfüredről az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye. A Magyar Vitorlás Szövetség összegyűjtött pár tudnivalót és 10 tanácsot a biztonságos versenyzéshez.
- A versenyen csak olyan hajó indulhat, amelyen legalább három felnőtt versenyengedélyes sportoló van, azaz valamelyik klubnak leigazolt tagjai és rendelkeznek éves MVSZ versenyzői jogosultsággal.
- A nevezési díj: felnőtteknek 15 000 forint, ifjúsági korúaknak 7000 forint. Külföldi versenyengedélyeseknek pedig szintén 15 000 forint. A versenyzőknek lehetősége lesz online előnevezésre a Magyar Vitorlás Szövetség VIHAR rendszerén keresztül, a helyszíni nevezésnek pedig a balatonfüredi Anna Grand Hotel ad helyet július 13-án szerdán.
-
A leigazoláshoz szükség van sportorvosi igazolásra. Érdemes a lakóhelyhez közel eső sportorvost megkeresni az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) honlapján. IDE kattintva elérhető az időpont foglalási felület, illetve ITT letölthető a sportorvosi igazoláshoz szükséges űrlap.
- Aki nem akar leigazolt versenyzőként indulni, úgynevezett rajtengedélyes versenyzőként indulhat a versenyen. Számukra a nevezési díj 30 000 forint. Ez esetben mentesül a leigazolási- és versenyengedély díj alól, illetve a nevezéshez elegendő a háziorvosi igazolás.
- A gyorsabb nevezés érdekében érdemes előnevezni a versenyre, de a nevezési díjat csak akkor szabad befizetni, ha biztosan azok indulnak a versenyen, akik az előnevezés során feltüntetésre kerültek.
Tanácsok a kezdő versenyzőknek
A Kékszalag a balatoni vitorlázók nagy erőpróbája, amelyen nemcsak a profi, sok vihart megélt vitorlásversenyzők indulnak, hanem olyan csapatok is, amelyek évente csak egyszer, ezen a regattán szállnak vízre. Az alábbi tanácsokat érdemes megfogadni, hogy valódi élmény legyen a verseny.
- Készítsük fel a hajót!
A Kékszalag hosszú távú verseny, amely próbára teszi a hajót is. Egy technikai hiba is tud olyan problémát okozni, amely a verseny feladásához vagy rosszabb esetben személyi sérüléshez vezethet. Ezért mindenképpen nézzük át a kötélzetet, a sérült, elhasználódott köteleket cseréljük ki! Vizsgáljuk végig a hajót! Ellenőrizzünk minden veretet, nem repedt vagy törött-e valamelyik! Nézzünk fel az árbocra: nem látunk-e sérülést valamelyik drótkötélen - az árbóctörés komoly haváriákat okozhat! A csigákat és mozgó alkatrészeket szintén ellenőrizni kell, hogy nem szorulnak-e? Ha igen, meg kell őket olajozni, zsírozni, de néhány esetben megoldás jelenthet, ha egyszerűen lemossuk őket. Próbáljuk ki a motort, bizonyosodjunk meg róla, hogy megfelelően működik, vizsgáljuk át a horgonyt, a horgonykötelet! Legyen velünk egy megfelelő hosszúságú vontatókötél, és vizsgáljuk át a vontatási pontokat. Feltétlenül nézzük át a navigációs fények működését, az akkumulátor legyen feltöltve, és egy pót-akkumulátor sem árthat. A vitorlák állapotát is ellenőrizzük, ha szükséges, javíttassuk!
- Válasszunk kellően felkészült legénységet!
Nagyon fontos, hogy olyan csapat legyen a hajón, akik akkor is képesek a biztonságos vitorlázásra, ha egy kulcsember fáradt vagy rosszullét miatt nem tud tovább versenyezni. A minimálisan előírt létszám kevés: a verseny az időjárástól függően sokáig tarthat, alvásra pedig mindenkinek szüksége lesz. Ezért rajtunk kívül legyen még legalább két olyan ember a fedélzeten, akik jól ismerik a hajót és szükség esetén kormányosként is bevethetők.
- Gyakoroljunk!
Ha megvan a legénység, legalább két-három alkalommal vitorlázzunk együtt hosszabb időtartamot. Mindenki gyakorolja a saját feladatát, osszuk el a munkát, és gyakoroljuk, hogy veszélyhelyzetben - például, ha egy csapattag vízbe esik - mit kell tenni! Ha lehet, induljunk egy versenyen is: jó lehetőség erre a Kékszalagot megelőző Fehér Szalag, vagy a Horváth Boldizsár Emlékverseny.
- Pihenjük ki magunkat a verseny előtt!
Ne az utolsó pillanatban essünk be a hajóba! A rajt csütörtökön lesz, aki szerda délután érkezik, annak még hátra lesz a nevezés, az autózás Balatonfüredre, a hajó bepakolása és mindezek utána hajnali kelés, hogy elérjék a rajtot. A verseny alatt keveset tudunk aludni, ezért érdemes alaposan kipihenni magunkat, akár már kedden leérkezhetünk a hajóhoz. Így mindenre marad idő, a kisebb hibák kijavítására is.
- Készüljünk fel szélsőséges időjárásra!
Júliusban a Balatonon szélsőséges időjárási viszonyok alakulhatnak ki. A vízen akár 37-38 fok is lehet, hajnalban viszont még szélcsendben is didereghetünk. Ezért készüljünk fel ruházatunkkal arra, hogy viharos szélben és esőben se fázzunk, nappal pedig meg tudjuk magunkat védeni a perzselő napsütés ellen! Jó idő esetén az átizzadt ruhákat napnyugtakor cseréljük szárazra. Nem maradhat otthon a magas faktorszámú napvédő krém, széles karimájú kalap, sapka, kesztyű, vízhatlan ruha és a többi fontos felszerelés sem.
- Sok folyadék, megfelelő ételek
A vitorlázás is egy sport, és mint ilyen, a szokottnál jóval nagyobb kalóriafelvétellel jár. Ezért vigyünk magunkkal megfelelő mennyiségű, lehetőleg könnyen felszívódó, gyorsan energiát adó ételeket. Rengeteg folyadékra lesz szükségünk, a legjobb, ha jó sok ásványvízzel vágunk neki a versenynek. A bevásárlást ne hagyjuk az utolsó pillanatra! Előre gondoljuk végig, hogy hány embernek, mire lesz szüksége.
- Navigáció és biztonság
A Kékszalag versenyutasítása tartalmazza a kerülendő pályajelek GPS-pozícióit. Ezt mindenképpen már előzetesen rögzítsük saját GPS-ünkben, mert folyamatosan tájékoztat majd arról, hogy hol tartunk a versenyben és éjszaka vagy rossz látási viszonyok esetén sem fogunk rossz irányba hajózni. Legyen nálunk tartalék GPS, tartalék elemek, illetve akkumulátorok, mert a telefonok vagy más műszerek sok áramot fogyasztanak, és hamar lemerülnek. A hajón legyen az előírt létszámnak megfelelő mentőmellény, és azt nappal már elsőfokú viharjelzés és/vagy vízhatlanruházat felvételkor vegyük fel, éjszaka pedig minden esetben viseljük! Figyeljünk másokra, figyeljünk magunkra, és időben kerüljük el a veszélyhelyzeteket, más hajók túlzott közelségét.
A mobiltelefonokat a versenyen teljes ideje alatt vízhatlan tokban használjuk.
- Figyeljük az időjárás előrejelzést!
Ma már rengeteg forrásból lehet egészen pontos időjárás-előrejelzésekhez jutni. Az okostelefonokon, vagy más eszközökön a változásokat is nyomon lehet követni – figyeljünk és készüljünk fel az esetleges zivatarokra, erősödő szélre vagy éppen a tartós szélcsendre!
- Készüljünk fel a vészhelyzetekre!
Készüljünk fel előre az esetleges veszélyhelyzetekre! Az ingyenes Balatonhelp alkalmazást érdemes előre letölteni az okostelefonokra, így egy gombnyomással elindítható a segélykérés, ha baj van! A vízimentők telefonszáma: +36 30 3 83 83 83. A VHF hajózási rádió segélykérő csatornája: 16-os (156,8 MHZ). A BalaTrönk rádiós rendszer segélykérő csatornái: 3E, 13. Érdemes megfontolni a Balatonhelp assistance megkötését – ha technikai mentésre kerül a sor, spórolhassunk a költségeken! MVSz tagoknak 20 százalék kedvezmény jár. Információk: www.balatonhelp.hu
- Kulcsfontosságú a nyugalom
A Kékszalag rendkívül hosszú verseny, tartalékoljuk az energiáinkat a végére. Nagyon sokan már a kenesei bójához érve elfáradnak, pedig a verseny sokszor Keszthelyről visszafelé, a Balaton nyugati medencéjének közepén dől el. Tartsunk a mezőnnyel, a fontos pillanatokban koncentráljunk, de a hosszú, könnyen vitorlázható szakaszokon lazítsunk, engedjük át a kormányt másnak, hogy legyen energiánk a verseny végéig.
További 10 tanács a biztonságos versenyzéshez!
A Kékszalag hosszú távú verseny, amely próbára teszi a versenyzőket és hajókat egyaránt. 10 tanács, ami segíthet abban, hogy a Kékszalag ne csak Európa legnagyobb, de a legbiztonságosabb vitorlásversenye is legyen.
- Tájékozódj a várható időjárásról és szélerőről!
- Működjenek a hajódon a pozíciófények és KAPCSOLD IS BE ŐKET!
- Ellenőrizd: motor, akkumulátor, horgony, vontatókötél, vontatási pontok!
- Legyen a legénység számának megfelelő számú és minőségű mentőmellény a hajón!
- Megfelelő ruházat hidegre, kánikulára!
- Vigyél elegendő élelmiszert, ivóvizet!
- Kerüld más hajók veszélyes közelségét!
- GPS pótakkumulátorral – ismerd mindig a pozíciódat!
- Működő telefon, vízhatlan tok, pótakkumulátor, hajózási rádió legyen a fedélzeten!
- Előre töltsd le a telefonodra a Balatonhelp ingyenes, segélykérő alkalmazást, így vészhelyzetben csak egy gombnyomás a riasztás!
Vészhelyzet esetén az alábbi segítségeket is kérd:
Vízimentők telefonszáma: +36 30 383 83 83
Hajózási rádió vészhívó csatorna: 16 (156,8MHz)