A Kékszalag legeredményesebb hajója. 1940 és 1989 között hétszer volt a leggyorsabb a tókerülőn. A Balaton második legöregebb vitorlása, 1910-ben épült Hamburgban, W. von Hecht műhelyében, Tramontana II. néven.
8mR yacht, osztályának egyetlen képviselője idehaza. 1907 és 2008 között körülbelül 500 8mR épült, ebből 177 fut ma is még a világban.
Az osztályjelzés félrevezető: nem nyolc, hanem 12.95 méter hosszú, 2.23 méter széles, az árbóc hossza a fedélzet felett 17.9 méter.
Ennyit a száraz számokról. Ami az adatokkal leírhatatlan, az a hajótest kecses, lágy formája, a túlvitorlázott hajó finom dőlése már gyenge szélben is, és a 2010-ben, a balatonfüredi Bruckner műhelyben befejeződött teljes, korhű felújítás gyönyörű részletei.
A Tramontanához személyes emlékek fűznek. A hetvenes évek elején, 16-17 éves ifi kalózosként Almádiban, a Bp. Építőkben tavaszi feladataink közé tartozott a „Trami” raskétázása, csiszolása, előkészítése festésre, húztuk-vontuk a nehéz sólyakocsin a telepen. Akkoriban a klub volt a hajó tulajdonosa. Nem volt jó formában a Trami, különösen mai szemmel nézve nem. A vízvonal alatt a szokásos vörösesbarna algagátlóval, feljebb „bocifehérrel” volt lekenve, a deck vásznazása több rétegben a klubszíneinkre hajazó kék olajfestést kapott. Akkor senki nem gondolta, hogy egyszer újra natúr mahagóni palánkozást, teakfa fedélzetet kap a Tramontana.
Persze hallottuk a legendákat, például hogy Horthy Miklós jachtja volt valamikor (aztán kiderült, ez nem igaz, az építtető első tulajdonos, Karl Buquoy von Longueval gróf egy másik, előző hajója, a 19. század végén épült ugyancsak Tramontana nevezetű, 1905-ben indult egy versenyen, és akkor kormányozta az ifjú tengerésztiszt, Horthy), a hajó történetét, Balatonra kerülését számtalan változatban mesélték az öregek. A nehézséget az okozta, hogy Buquoy gróf két Tramontanát is építtetett, és az ezekről szóló történetek az évtizedek alatt összekeveredtek. A hajóregiszterek, korabeli újságcikkek sem mindig segítettek a teljes igazság kiderítésében.
Számomra Haffner István nyomozása messze a legmeggyőzőbb, írása a Tramontana weboldalán olvasható.
Érdekes, hogy a hajó sorsa mennyire összekapcsolódott különböző hölgyekével. Az építtető halála után Gisela Haas von Teichen bárónő tulajdonába került a Tramontana II. (ő a mi „Tramink”, ezentúl Tramontana néven emlegetjük), majd nászajándék formájában került a Balatonra. Egy fontos dokumentum az 1913. augusztus 19-én megjelent Budapesti Hírlap, amelyben a versenyeredmények között gróf Széchenyi Imréné, született gróf Andrássy Mária a hajó tulajdonosa. 1919 és 1925 között gróf Somssich Lászlóné született gróf Széchenyi Mária nevén fut a vitorlás, amelyet 1926-ban vásárol meg Gordon Róbert. És itt kerül képbe egy újabb hölgy, az új tulajdonos leánya, Kultsár Istvánné Gordon Evelyn, az ő kormányzásával két Kékszalagon, 1940-ben és 1942-ben is győzött a Tramontana. Nem véletlen tehát, hogy ő a névadója a Kékszalag legeredményesebb női kormányosa számára alapított örökös vándordíjnak.
Gordonék 1945-ig örülhettek a hajónak, amelynek a háború alatti és utáni sorsa még kutatásra vár. Egy biztos: 1950-től egészen 1997-ig a Bp. Építők S.C. a tulajdonos, ez a korszak is kifejezetten sikeres, 1963 és 1989 között öt Kékszalagot nyernek, Vályi Pál, Bucsy Balázs, kétszer Lovas József, majd Gömöry Pál irányításával. 1997-től új korszak kezdődött, immár a Tramontana Alapítvány a tulajdonos, ennek az időszaknak a legnagyobb sikere a teljes, korhű felújítás volt, amely 2010-ben fejeződött be – de a fejlesztés azóta sem állt le. Erről számolt be Kellermayer Sándor, a hajó mostani kormányosa:
„Természetesen indulunk az idei, 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon, reméljük az apróbb-nagyobb módosításaink beválnak majd. Tavaly topgénuát és topspinakkert kapott a Trami. Sokáig ellenálltunk a csábításnak, hiszen a hagyományos elvek szerint a cirkálók nem húznak topra orrvitorlát, de miután megjelentek ezek a megoldások a hetveneseken, aztán már a negyveneseken is, mi is feladtuk a konzervatív elképzeléseinket. Ehhez persze a backstag rendszeren is változtatnunk kellett. A Tramontana eredendően túlvitorlázott hajó, gyakran kellett reffelnünk. Ez persze nem tesz jót a vitorla formájának, nem ideális megoldás. Ezért készíttettünk egy olyan új nagyvitorlát, amelynek az alsó éle két-két és fél méterrel rövidebb az eddiginél. Marad persze az eredeti, nagyobb is, gyengébb szelekre. Ezek a módosítások mind azért születtek, hogy szélesebb széltartományban lehessünk versenyképesek. A Tramontana hivatalosan védett muzeális érték, mindent megteszünk az állagmegóvása érdekében. Ez nem kevés pénzt emészt fel, most például a felújítás óta eltelt tíz év után újralakkoztuk a hajót, nem volt olcsó mulatság…”
Ha már személyes élménnyel kezdtem, hadd fejezzem is be azzal. 1978-ban, már repülő hollandi mannschaftként beugró legénységnek hívtak a Tramira, a Fehér szalagra, ami akkor éppen a keleti medencét megkerülő vasárnapi túraverseny volt. A legénység egy másik tagjával kaptuk a feladatot, hogy szombat este vigyük át a hajót Füredre. Társam egy neccharisnyás északi parti szépséggel jelent meg az indulásnál, és hamar el is tűntek a hajó elejében a vitorlazsákokon. Rá innentől nem számíthattam, egyedül maradtam a kormánynál. A gyenge parti szélben gyönyörűen csobogott, finoman dőlt a hajó. Volt, ahol szinte a nád alatt surrantunk, kerülgetve az akkor még kinnlévő horgászstégeket. Gyönyörűség volt érezni a kormány, a hatalmas vitorla minden apró rezdülését. Aztán a Kerekedi öbölben végleg leállt a szél. De a Trami még haladt. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire a Tagore sétány elé értünk. A Vitorlás presszó teraszán még szólt a zene, aztán egy idő múlva az is abbamaradt. Csigalassúsággal haladtunk a kinézett kikötőhely felé. Egyszer-egyszer, a cockpit sarkának dőlve el is bólinthattam, de mindannyiszor összerázkódva felébredtem. Jó sorsom megóvott attól, hogy én legyek az első, aki mélyen alva köt ki Füreden, szerencsére éppen egy ébren lévő periódusomban közelítettük meg a partot. Annyira nem volt szél, hogy egyedül ki tudtam kötni, le tudtam szerelni a hajót. A móló lámpáit is eloltották már. Fölöttem a csillagos ég, egy mentőmellénnyel a fejem alatt aludtam el. Másnap az alig fújó szélben a Fehér szalagot több utcahosszal megnyertük. Az igazi élmény azonban nem ez, hanem az előző éjszaka maradt. Kettesben a Tramival.
Visy László Oszi
Képek: Kellermayer Sándor/Tramontana Alapítvány