Hálátlan és nehéz feladat… Egyrészt mert soha nem voltak annyira kiegyensúlyozottak az erőviszonyok, mint az idén. 10-11 hajó közül tényleg bárki nyerhet. Másrészt sok a bizonytalanság a csapatok körül: teljesen változó, hogy a COVID járvány miatt melyik egység mennyit tudott edzeni, ráadásul két esélyes legénységbe – Litkey Farkasékhoz a PreVital fedélzetére, és Józsa Mártonékhoz a Raiffeisen Opel Fifty Fiftyre is – két-két új tagot, ráadásul tizenéves korú fiatal vitorlázót is bevontak. Mindannyian remek utánpótláskorú versenyzők, hazai és nemzetközi sikerekkel a hátuk mögött: tőlük fiatalos lendületet, friss szemléletet, még több lelkesedést várnak a kormányosok.

És miért hálátlan? Mert, idén különösen, annyira bizonytalan az időjárási helyzet, hogy a várható túlnyomórészt igen gyenge szélben egy egy termikus fuvallat nagy előnyhöz juttathatja az amúgy nem a legesélyesebbek között számontartott hajót. És akkor még nem is beszéltünk a Balaton keleti medencéjében elharapódzott hínárról, amely – ha valaki nem készült fel erre – akár hosszú időre is késleltetheti az első, kenesei bója megkerülését. (A Versenyvezetőség megkísérelte viszonylag hínármentes helyre elhelyezni ezt a bóját, rossz hír, hogy nem sikerült…)

Kezdjük a Decision 35-ös katamaránokkal. Ezeket a hajókat 2004-ben tervezték Svájcban, a gyenge szeleiről ismert Genfi tóra. Az idei Kékszalagon várható gyenge szélre ideális választás lehet ez a technika. A több mint tíz méter hosszú, majdnem hét méter széles D35 alap árbóca húsz méteres, a test súlya pedig mindössze 1200 kilogramm. Egyszerre kétszáz négyzetméteresnél is nagyobb vitorlázatot tudnak felhúzni.

A tavalyi győztes Petrányi Zoltán, a Racing Django kormányosa: „Az idei legfontosabb technikai fejlesztésünk? Egy cirokseprű. Ezzel toljuk majd le a hinarat a kormányról, közben persze előre terheljük a hajót, a sverteket meg folyamatosan mozgatjuk. Ez a keleti medencében nagy gond, nyugatra már lényegesen jobb a helyzet. A járványveszély alatt tudtam edzeni, a fiammal, egy F18-as katamaránnal. Úgy látom, az idei Kékszalag nagyon hasonlít majd a tavalyihoz, a széltaktika és a manőverek döntik el majd a versenyt.”

Litkey Farkas néhány hete nyilatkozta: lényegesen javítottak a D35 gyengeszeles képességein. Van egy teljesen új riggjük, 10 százalékkal hosszabb árbóccal, lényegesen nagyobb vitorlákkal. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy megtippeljük: ma este ezt az árbóc-kötélzet kombót tűzik be a hajóba. „Mi is sok hínárra számítunk, edzéseken felderítettük a hínármezőket, ezeket megpróbáljuk elkerülni.”- mondta a tizenháromszoros győztes.

Ugyancsak a győzelemre esélyes hajók közt van a többi három Decision 35-ös: a New Black Jack a tízszeres katamarán világbajnok és olimpiai bronzérmes Roland Gaeblerrel a kormánynál; az MKB Prospex Kaiser Kristóffal és csapatával, ők éveken át heroikus küzdelmet folytattak egy erős szélre optimalizált foilos („repülő”) AC45-össel, ha fújt, utcahosszal nyertek – most ők is beszereztek egy a Balaton átlagos szélerejére alkalmasabb D35-öst; és itt lesz még a Trinity, Kreskai Györgyékkel.

A Kékszalag időrekordját 2014-ben érte el a Raiffeisen Opel Fifty Fifty, az egyetlen magyar tervezésű és építésű hajó: 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt tette meg a légvonalban 155 kilométeres tókerülő távot Józsa Márton csapata. A kétárbocos, különleges, soha nem látott szerkezetű katamaránt Kápolnásnyéken álmodta és építette meg Paulovits Dénes hajóépítő. A cél akkor a minél nagyobb végsebesség volt, ezt azonban, súlya miatt, csak állandó szélben tudja a hajó. Ha nyolc csomós, vagy annál nagyobb szél fújna, nehezen lehetne őket utolérni… „ Idei fejlesztésünk, hogy immár minden orrvitorlánk betekerhető. Ezzel gyorsulnak a manővereink, könnyebb megtalálni a legideálisabb vitorlakombinációt” – mondta Kelemen Tamás, a Raiffeisen Opel Fifty Fifty taktikusa.

A többtestű specialista Váradi Szabó János a Nanushkával a gyenge szélben remekelhet: a Ventilo típusú katamaránnak a várható időjárás nagyon fekszik. Erős csapat az RSM2, Vándor Róberttel a kormánynál: ők egy AC45-ös katamaránt alakítottak át a balatoni viszonyokra és már sok nagy versenyen remekül szerepeltek.

És ne feledkezzünk meg az IRF Ventilo 28-as katamaránról, amely Diószegi Zoltán irányításával megnyerte az idei balatonföldvári Ezüst szalag éjszakai túraversenyt. A többi többtestűhöz képest lényegesen kisebb katamarán jó gyengeszeles tulajdonságainak és a csapat merész taktikai húzásainak köszönhette a győzelmet.

Ha nagyon gyenge a szél, a katamaránok „leülnek”, mindkét test a vízben van, ez nem az optimális üzemmódjuk. Ilyen helyzetben előnyhöz juthatnak az egytestű Liberák, mint például a Raffica Király Zsolttal a kormánynál. Ezek a könnyű, igen nagy árbóccal, hatalmas vitorlázattal rendelkező hajók, ha még jó taktikát is választanak, nagy meglepetést okozhatnak.

Ennyit röviden az esélyekről, az idei 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj 2020 előtt egy nappal. A nevezés még zajlik, még az is elképzelhető, hogy új összeállítású csapatok bukkannak fel. Az is lehet, hogy egy, itt a listában nem szereplő hajóé lesz idén a Balaton legirigyeltebb vitorlás trófeája. Ez a sportág egy nagyon sokváltozós játék, de ezért szeretjük…”Izgalmas és szórakoztató verseny lesz, ugyanúgy mint tavaly” – mondta Litkey Farkas a sajtótájékoztatón.

Visy László