Egészen 2001-ig a Kékszalagon kétévente mérték össze tudásukat a versenyzők. 1934 és 1942 között minden páros évben, majd a második világháború után, 1947-től a páratlan években zajlott a tókerülő verseny.
A vitorlázók minden éveben szerettek volna távolsági túraversenyen indulni, ezt a kérést figyelembe véve a Magyar Vitorlás Szövetség elindította a Fehér Szalagot, amelynek az útvonala először Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Tihany – Balatonfüred volt.
Majd 1996-ban változott a táv: a Kékszalaghoz hasonlóan teljes tókerülő verseny lett a Fehér Szalagból, csak az irány ellentétes volt, azaz Balatonfüredről Keszthely felé mentek a hajók, majd onnan Siófok és Balatonkenese érintésével mentek vissza a balatonfüredi célba.
A népszerűségét a Fehér Szalag többek között annak köszönhette, hogy indulhattak rajta trapézos és többtestű versenyhajók is. 2001 óta, a Kékszalag Nagydíjra is minden évben sor kerül, a Fehér Szalag mezőnye ismét a Balaton keleti medencéjében versenyez.
Azáltal, hogy minden évben megrendezik a Kékszalag Nagydíjat és a Fehér Szalagot is, azt mondhatjuk, hogy az utóbbi a főpróbája az Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenyének, a Kékszalagnak.
2024-ben július 13-án lesz a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj – 27. Izsák Szabolcs Emlékverseny - Classic Round futam. Az előbbin a legkorszerűbb vitorláshajókkal is indulnak, a Classic Round futamon pedig a klasszikus hajók, mint a cirkálók, Dragonok, 15-ös és 25-ös jollék, valamint az Európa 30-asok. Majd július 18-án kezdődik az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, amelyre több mint harminc hajóosztályba lehet nevezni.
A rajt időpontja a Classic Round futam résztvevőinek: 2024. július 13-án, szombaton 09:00 órakor, a Fehér Szalag Nagydíj résztvevőinek 09:30 órakor lesz.
A rajt helye Balatonfüreden, a Móló előtti vízterületen lesz.
A 27. Izsák Szabolcs Emlékverseny – Classic Round Futam versenyre nevezhetnek a következő hajóosztályok: Összevont cirkáló, 70-es cirkáló, 50-es cirkáló, 30-as cirkáló, Európa 30-as, 25-ös jolle, 15-ös jolle, Dragon és Folkboat osztályok.
A versenyrendezőség a versenyen GPS nyomkövető rendszert üzemeltet, ennek érdekében minden hajón GPS nyomkövető jeladót helyez el.
A versenyrendezőség a versenyzőket online hirdetőtáblán tájékoztatja, mely elérhető az alábbi linken:
Classic Round futamon indulóinak
General Com Nagydíjon indulóinak