„A tiszta szabályok, a sportszerű versenyzés, a tisztelet, a bizalom fontos, hogy jelen legyenek a sportban, így a vitorlázásban is, mint ahogyan alapkövetelmények az üzleti életben is, amelyben a KPMG tevékenykedik. Az a feladatunk, hogy bizalmat teremtsünk az üzleti életben, a Kékszalag – KPMG Fair Play Díjjal pontosan ezt a szemléletet szeretnénk hangsúlyozni a vitorlás sportban és ezen belül természetesen a vitorlázás ünnepén a Kékszalagon. Bízunk benne, hogy az egymásra való odafigyelés, a bizalom a versenytársakban, egymás tisztelete és a sportszerű magatartás az idei versenyen is maximálisan velünk lesz.”

mondta Rózsai Rezső, a KPMG vezérigazgatója a kékszalagos Fair Play Díj megalapításáról.  Az elismerést tavaly adták át először hagyományteremtő céllal, ezért nem volt kérdés az idei folytatás.

Az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon ismét azt a legénységet jutalmazza az alapító KPMG, akik megmutatják, hogy verseny közben is van tere az együttműködésnek, egymás segítésének. A Kékszalag tókerülő versenyben kiemelten fontos, hogy a versenyzők az egymás elleni küzdelem mellett különösen vigyázzanak egymásra, valamint a maguk és mások eszközeire. A díjjal ezért a KPMG arra is szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy a vitorlásversenyen egyszerre vízen levő hajók száma sokkal többet jelent az egymás ellen induló egységek számánál: azt is mutatja, hogy mindig ott van a közelben a segítség.

A KPMG a Magyar Vitorlás Szövetség szakmai együttműködő partnere, a közösen létrehozott Fair Play Díj ezt a partnerséget fűzi szorosabbra.

MVSZ  KPMG  Fair Play Díj