A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében elnyert támogatással a balatonfüredi Lipták Gábor Városi Könyvtár megvalósítja a Privát Balaton projektet, amely arra vállalkozik, hogy bemutassa a Balaton múltját és jelenét.

Ebben az egyik együttműködő partnere a Magyar Vitorlás Szövetség, amellyel közösen várják a vitorlázás tematikájú fotókat, történeteket!

A PRIVÁT BALATON elnevezésű projektben a Balaton múltját, jelenét dolgozzák fel és teszik láthatóvá analóg és digitális eszközökkel, főként privát anyagok bemutatásával a lentebb felsorolt helyszíneken, illetve a szélesebb közönség számára is elérhető közösségi oldalakon, webes felületeken. A cél, bemutatni és feldolgozni a Balaton privát történetét innovatív, a fiatalabb korosztályok számára is izgalmas megoldásokon keresztül. Ennek érdekében együttműködést alakítottak ki a helyi intézményekkel, önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, a MÁV-val, a BAHART-tal és a Magyar Vitorlás Szövetséggel is.

A projekt keretében a balatoni régió életének mindennapjait, privát történetét, emlékeit dolgozzák fel az itt élők és az idelátogatók aktív közreműködésével. A program 2022-ben indult útjára, először egy kutató- és gyűjtőmunkával kezdődött, ahol olyan történeteket és embereket kerestek meg, akik szívesen osztották meg életük fontosabb, a régióhoz köthető eseményeit fotók vagy akár személyes elbeszélés alapján. A gyűjtőmunkában elsősorban a balatonfüredi Lipták Gábor könyvtár helytörténeti kutatómunkáinak eredményeire, ezen belül is gazdag dokumentum -és tárgyi állományára támaszkodtak. Ezeket az emlékeket és élményeket dolgozzák fel és mutatják be a nagyközönségnek különböző installációk és kiállítások keretében, elsősorban Balaton-parti vasút- és hajóállomásokon.

FOTÓK FELTÖLTÉSE!

"Jól érezted magad a Balatonnál? Van kedves emléked az itt töltött időről? Küldd el nekünk örökségedből, családi gyűjteményedből azokat a fotókat, videókat, amelyek a balatoni nyaralások alkalmával készültek!" A fotók feltöltése mellet várják a képhez tartozó történetet, emléket! Beküldési határidő: 2023. június 1.!  

A fotókból, történetekből létrejött PRIVÁT BALATON kiállítás megnyitója 2023. július 1-jén lesz a balatonfüredi BAHART mólón. A kiállítás megtekinthető a Kékszalag Fesztivál alatt, ezt követően a Kékszalag PORT-ban és az online felületeken.

Az eddig feltöltött fotógaléria ITT megtekinthető.