Megkezdődött az európai tókerülő szezon, a hétvégén rendezték a Genfi-tavon a Bol d'Or Mirabaud versenyt. Az egytestűek között immár hét győzelmet szerzett magyar Raffica ezúttal a második helyen ért célba a télen épített svájci egység mögött, összetettben pedig a 17. helyet szerezték meg.
A 85. Bol d'Or Mirabaud a június 15-16-i hétvégén nagyon kellemes körülmények között, mérsékelt nyugati széllel és gyönyörű napsütéssel zajlott a Genfi tavon. A négy nagy európai tókerülő verseny közül a svájci Bol d’Or rajtol a legkorábban (ezt követi a Rund Um szintén júniusban, júliusban a balatoni Kékszalag, majd szeptemberben a Centomiglia az olaszországi Garda-tavon). Az elmúlt években uralkodó ultrakönnyű körülményekkel ellentétben a 85. Bol d'Or Mirabaud verseny előrejelzése jó szelet ígért a tó egyik végétől a másikig, és egy ponton az 1994-ben felállított 5:01:50-es pályarekord is veszélyben forgott.
A 123 kilométeres Bol d'Or Mirabaud verseny rajtjánál 397 hajóval együtt várta a startjelet az egytestűek között sokszoros győztes magyar Raffica Libera is. A svájci verseny már-már ikonikus résztvevője a magyar Raffica csapata, amely eddig hatszor - az elmúlt három évben sorozatban - nyert a magyar egység nyerte el a leggyorsabb egytestűnek járó díjat, azaz már két serleget is véglegesen birtokolnak.
Az idei versenyen azonban megtört a legutóbbi nyerési széria, az egytestű osztályban a magyar Libera Raffica dominanciáját egy új, a Genfi-tó partján tervezett jacht szakította meg. A K2, a Philippe de Weck által szponzorált és fia, Alexander által kormányzott pompás egytestű megnyerte az első Bol d’Or trófeáját. A Genfi-tó osztály maximumára tervezett, de a Psaros 33-asnál csak kevéssel nehezebb K2 majdnem egy órával futott be a Raffica előtt, amely 10 óra 24 perc 36 másodperc alatt ért körbe. A svájci hajó az abszolút ranglistán a 15. helyen végzett, a Raffica a 17. pozícióban zárt. A Raffica a táv második felében végrehajtott egy reffelést, majd elszakadt a nagyvitorla felhúzójuk, ám versenyben tudtak maradni.
A két vezető mögött a harmadik egytestű, a Luthi 1090 Katana két órával maradt el a győztestől, míg közvetlen üldözője, François Thorens Psaros 40-es Cellmen Ardentis nevű hajója egy órával érkezett hátrébb. Az ötödik egy Libera, a Carondimonio, amelyet alig egy hónapja vásárolt Gavain Ramseier.
Az abszolút versenyt a svájci Yann Guichard a Sails of Change 8-as TF35-ös repülő katamaránnal nyerte. A TF 35 szárnyas katamaránok, amelyek 2021-től a Décision 35 utódai, rendkívül látványos versenyt vívtak, az első négy egység három percen belül ért célba. A győztes 6 óra 22 perc 24 másodperc alatt ért célba, 1 perc 26 másodperccel megelőzve a Realteam Léman Hope-ot és 2 perc 44 másodperccel az Ylliam 12 Comptoir Immobilier-t.