A Kékszalag maga a balatoni vitorlázás. Annak is a Forma-1-e és a veterántalálkozója, amely egyesíti magában a legrégibb hagyományokat és a csúcstechnológiai fejlesztéseket.

Az első Kékszalag győztese a Rabonbán nevű 30-as cirkáló lett 1934-ben, amely 21 hajó között ért elsőnek célba. Kormányosa Ugron Gábor, a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség elnökeként is támogatta a verseny létrejöttét.

50. Kékszalag Erste Nagydíj Kékszalag verseny Erste Balaton vitorlázás Magyar Vitorlás Szövetség
Az első győztes: A Rabonbán 1934-ben (Fotó: Tolnai Világlapja - 1934)

A versenyt kétszer nyerte el női kormányos: 1940-ben és 1942-ben Kultsár Istvánné Gordon Evelyn vezette  győzelemre a Tramontana 8R yachtot. Emlékére ma minden Kékszalagon a legjobb női egység nyeri el a Gordon Evelyn vándordíjat. A „Trami” egyébként a mai napig a Kékszalag történetének legsikeresebb hajója: összesen hétszer diadalmaskodott. A gyönyörűen felújított vitorlás legutóbb 1989-ben győzött. 1942-ig a versenyre kétévente került sor, ezután a háború miatt kimaradt néhány esztendő, s a hagyomány 1947-ben éledt újra. A „leglassúbb győztes” díját 1953-ban oszthatták volna ki, ekkor olyan gyenge szél fújt, hogy a Nemere II. 75-ös cirkáló 40 óra alatt ért célba. Ugyanez a hajó futotta meg a legendás rekordot is: 1955-ben 10 óra 40 perc alatt kerülte körbe a Balatont. 

50. Kékszalag Erste Nagydíj Kékszalag verseny Erste Balaton vitorlázás Magyar Vitorlás Szövetség
A Nemere II. a 49. Kékszalagon (Fotó: Szántó Áron/ MVSz)

Ezt a fantasztikus rekordot csak 57 évvel később, 2012-ben sikerült megdöntenie az Opel Fifty-Fity nevű magyar fejlesztésű, high-tech, kétárbócos katamaránnak, amely 2014-ben újabb rekordot ért el, hihetetlen 7 óra 13 perces idővel.  A 2014-es jószeles 46. Kékszalagon a Nemere II. egytestű hajók közt még fennálló csúcsát is átadta a múltnak a Király Zsolt vezette Raffica. Az egytestű rekord így most 9 óra 56 perc 46 másodperc.
 

50. Kékszalag Erste Nagydíj Kékszalag verseny Erste Balaton vitorlázás Magyar Vitorlás Szövetség
Régi és új – az időrekorder Opel Fifty-Fifty (Fotó: Cserta Gábor/MVSz)

A Kékszalag blog korábbi posztjai:

Akkor és most - látványos képeken a Balaton ünnepe

József Ferenc herceg kiosztotta

Erős kihívó a Kékszalagon: kétszeres olimpiai bajnok csap össze a magyar versenyzőkkel