48 órát kap mindenki.
A Kékszalagon a résztvevőknek 48 óra áll a rendelkezésre ahhoz, hogy megküzdjenek az ellenfelekkel és az elemek kihívásaival, próbára tegyék a kitartásukat és az akaraterejüket. Bár az időrekord ma már alig néhány óra, olykor megesik, hogy sokan mégsem tudnak befutni a 48 órás limitidőn belül, legtöbbször az időjárás miatt.
A Kékszalag távja légvonalban 150-160 kilométer. Persze a vitorlások nem egyenes vonalban teszik meg a távot: úgy navigálnak, hogy a lehető legrövidebb idő alatt célba érjenek. (A versenytávról ebben a posztban olvashat részletesen.)
Füredről Füredre
A rajt- és célvonalat a balatonfüredi kikötő előtt tűzik ki. Az első pályajel (más néven forduló vagy bója) északkeleti irányban, Balatonkenese előtt található. Ezt elhagyva a hajók a déli part legnagyobb települése, Siófok felé haladnak. Innen a Tihanyi-szoroson át hajózva a Balaton délnyugati csücskében Keszthely a következő állomás, ahonnét már újra északkeletnek, azaz visszafelé hajóznak a Balaton hosszába , hogy elérjék a balatonfüredi célt.
A versenyen bárki elindulhat, akinek a hajóján orr- és nagyvitorla összfelülete meghaladja a 15 négyzetmétert (többtestű hajóknál 25 négyzetmétert). A Kékszalag népszerűsége folyamatosan növekszik, egyre többen vesznek részt rajta. A többség természetesen nem az abszolút győzelemre hajt. Már maga a feladat, a táv teljesítése is nagy kaland, komoly kihívás.
2001 óta a versenyt már évente rendezik meg, s Európa legnagyobb tókerülő versenye lett. A legtöbb indulót 2010-ben regisztrálták, akkor 625 hajó nevezett. Az idei jubileumi versenyen arra számítanak a szervezők, hogy ez a rekord is megdől majd és a résztvevő egységek száma most is meghaladja majd a 600 hajót, azaz több mint 3 ezer profi és amatőr sportoló méreti meg magát a jubileumi Kékszalagon.
Érdemes elolvasni a Kékszalag blog korábbi posztjait is:
Akkor most 150, 155 vagy közel 160 kilométerről beszélünk?
Hiába van egy jó hardvered, kell hozzá a szoftver
Erős kihívó a Kékszalagon: kétszeres olimpiai bajnok csap össze a magyar versenyzőkkel
Akkor és most - látványos képeken a Balaton ünnepe