Júl. 16. 11:21

A Percről percre búcsúzik

Köszönjük az eddigi figyelmet!  Az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj közvetítése véget ért, a Percről percre búcsúzik. A verseny záró eseményeit a Kékszalag Facebook-oldalán követhetik.

https://hu-hu.facebook.com/akekszalag/

15 órától a Samsung Stúdióban élőben beszélgetnek az egyes hajóosztályok győzteseinek kormányosaival, majd 18 órától élőben figyelhetik a díjátadót is. Búcsúzik a tudósításokat készítő csapat: Bokros Orsolya, Csernátony Csaba, Pásztor Richárd, Visy László és Zelenyánszky Balázs.

Júl. 16. 11:18

Az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj hivatalos végeredménye 

Az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj óvási határideje 10:00-kor lejárt. A verseny hivatalos végeredménye ide kattintva megtekinthető.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 16. 10:35

Képgalériánk a pénteki Audi Speed Challenge versenyről

A leggyorsabb hajók versenyének galériája ezen a linken érhető el.

Külön érdekessége volt az idei versenynek, hogy több csapatot az idei 15. Kékpántika Egis Nagydíjon résztvevő gyerekek segítették a "nagyokat".

A Kékpántlika képgaléirája pedig itt tekinthető meg.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Fotók: Szántó Áron

Júl. 16. 10:11

A díjátadót 18 órától rendezik

Az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj hivatalos díjátadó ünnepsége 18 órakor kezdődik a balatonfüredi Anna Grand Hotel előtt a Gyógy téren.

Júl. 16. 09:45

A célvonalon, szombat délelőtt

A leggyorsabbak és a legkitartóbbak :)54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 16. 09:11

Köszöntötte a Raiffeisen Fifty-Fifty csapata a Prevento legénységét a célvonalon

 54. Kékszalag Raiffeisen NagydíjAmint lejárt a verseny limitideje szombaton kilenckor, hivatalossá vált: a Prevento az idei 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj utolsó érvényes célbafutója. Az abszolút első helyezett Raiffeisen Fifty-Fifty legénysége, hagyományos módon, a célvonalon, pezsgővel köszöntötte a legkitartóbbakat és ezzel együtt zárták az idei tókerülő versenyt.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 16. 06:15

VIDEÓ: Az utolsóként befutó Prevento utolsó méterei a célig

- Kit vártatok jobban, minket vagy a Fiftyt?

- Titeket :)

Júl. 16. 04:59

Nem hivatalos: az abszolút verseny utolsó célbafutója a Prevento

Szombaton reggel 4 óra 42 perc 12 másodperckor befutott a célba a YS III/2 osztályú Prevento. A nyomkövetésből, bójaátfutásokból az látszik, hogy nagy valószínűséggel ők az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj utolsó érvényes célbafutói. Eredményük a szombat 9.00 órai limitidő lejártával lesz végleges.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

A kormányossal, Erdélyi Dániellel beszélgettünk.

Mit kell tudni a hajótokról?

Ez egy cseh gyártmányú svertkieles túrahajó, a típusa Avarvento 26-os.

És hány éves?

Én huszonöt. Ja, a hajó? Az húsz éves.

Hogy állt össze a csapat erre a Kékszalagra?

A történet tavaly kezdődött, amikor a vitorlás oktatómmal, ifj. Slezák Andrással megnyertük egy másik hajóval a YS III/2 kategóriát a Kékszalagon. Idén ő volt, aki rámbízta ezt a hajót, és össze is szervezett rá egy csapatot. Sose vitorláztunk így együtt, és mindenki kezdő. Vegyes korosztály, hölgyek, urak. Én két éve tanultam meg vitorlázni.

Így kb. 44 órányi vitorlázás után, hogyan tekintesz vissza erre a tókerülőre?

Éppen a befutó felé haladva gondolkodtam azon, hogy ezúttal mindenben részünk volt: volt erős, gyenge és közepes szél, nappal és éjszaka, napnyugta és napfelkelte, napsütés és eső, felhős idő, vihar… a Szigligeti öbölben kapott el minket a péntek reggelre beígért erős szél, egy darabig 70 kilométeres sebességgel is fújt, le is kellett teljesen szerelnünk. De számítottunk rá, nem volt gond. Az egész verseny gyönyörű volt, persze az ilyen hosszú vitorlázás azért lelkileg megterhelő. Mindig kis célokat tűztünk ki magunk elé, csak egy példa: ha elérjük Keszthelyt és fordulunk, már hazafelé megyünk… Mert amúgy Kenesén áll a hajó.

Meg sem fordult a fejetekben, hogy feladjátok?

Nem. A legénységgel megbeszéltem, hogy akkor jöjjenek csak, ha vállalják, hogy addig megyünk versenyben, míg be nem futunk, vagy le nem jár a limitidő. Úgy gondolom, versenyt sose adunk fel. A tavalyi osztály elsőség után nekem ez az utolsó hely is most egy győzelem. Hogy egyedül végigvittem egy hajót a Kékszalagon. Nagyon jó élmény volt ez a verseny.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Kép: Cserta Gábor

Júl. 16. 04:45

Kitartásból jeles!

Limitidőn belüli utolsó befutóként, a 456. helyen célba ért az Erdélyi Dániel kormányozta Prevento, amely hivatalosan 43 óra 42 perc 12 másodperces idővel teljesítette a légvonalban mért 155 kilométeres távot. Az eredmény még nem hivatalos, de a maroknyi csapat ettől függetlenül kitartásból jelesre vizsgázott!

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 16. 04:03

A Discovery a célban, a Preventot várjuk

Dr. Tretter László és csapata valamivel több mint 43 órányi vitorlázás után a 455. helyen ért célba. A Prevento közben már elhagyta Tihanyt és közelít Balatonfüred felé, hogy bezsebelje a limitidőn belüli utolsó célba érő hajónak járó elismerést.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 16. 03:44

A harmadik reggelhez közeledünk - videó

Lassan feljön a nap az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj utolsó reggelén. A pénteki pirkadat videós összeállításával hangolódjunk a napfelkeltére.

Júl. 16. 01:30

Közelít a Prevento a Discoveryhez a tihanyi révnél

A tihanyi révhez ért a Prevento, amely 1000 métert faragott a hátrányából a Discoveryvel folytatott minicsatában. Utóbbi már csak 6 kilométerre van a céltól.  Ebben a tempóban két órán belül célba is érhetnek. A "győztesé" a 455. hely, míg a másik az utolsó limitidőn belül célba érő hajó címével büszkélkedhet.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 16. 12:54

Élesedik a csata az utolsó két versenyben lévő között

A tihanyi révhez ért a 455. helyért küzdő Discovery, amely korábban már több mint három kilométerrel volt előrébb, mint a mögötte haladó Prevento. A félszigethez érve azonban előbbi kicsit lelassult, ezt kihasználva a Prevento faragott a hátrányából többszáz métert. Vajon elég lesz-e ez az újabb előzéshez?54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 11:30

Kevesebb mint 9 kilométerre a tihanyi révtől a mezőny vége

Akali előtt előzött a Discovery a mezőny végén, és már a Prevento előtt halad. Az előrejelzett felerősödő szélben 4-5 csomós sebességgel haladnak a cél felé, a tihanyi révtől nyolc és fél kilométerre légvonalban.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 10:57

Átadták az Audi Speed Challenge díjait (fotókkal)

 Átadták az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj leggyorsabb hajóinak megrendezett pályaverseny, az Audi Speed Challenge díjait a balatonfüredi Vitorlás étteremben. Mint arról korábban beszámoltunk, a dr. Kaiser Kristóf kormányozta Prospex-Delta lett a győztes. A második helyen zárt az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat időrekorddal megnyerő Raiffeisen Fifty-Fifty, a harmadik helyen pedig a The Red csapata végzett. Az egytestűeknél a sorrend így alakult: 1. Principessa, 2. Raffica, 3. a 69F, amellyel Berecz Zsombor indult. 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 10:08

Proseccót bonthat a Prosecco

Az utolsó három nyomon követett hajóból célba ért a Prosecco. A Szombati Anett kormányozta egység több mint 37 órát töltött a vízen.

Júl. 15. 07:46

Már 449 hajó ért célba

Fél hétig 449 hajó ért be a füredi célba, közülük utolsóként a Dorado.

A listát itt lehet böngészgetni.

Júl. 15. 06:48

A cél előtt adta fel a Lyra

A balatonfüredi befutó előtt adta fel a versenyt a 061-es Lyra.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 06:45

A Prosecco már a csőben

Jelenleg közel 2 csomóval halad a Szombati Anett kormányozta hajó, és már a Tihanyi csőbe értek.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 06:22

2 csomóval halad a Discovery Ábrahámhegynél

Elértük Dr. Tretter Lászlót, a hajó kormányosát, aki elmondta, hogy jelenleg spinnaker boommal kifeszített orrvitorlával hátszeleznek. Előtte gennakerrel próbálkoztak, de nem volt jó az irányuk.

2 csomóval száguldanak Ábrahámhegynél Tihany felé.

Bizakodva hozzátette még: Minden a szélen múlik. Jelenleg 2,5 csomós szelet jelez a széljelzőjűk. Ha ez esetleg felerősödne 8-10 csomóra, akkor könnyebb helyzetben lennének.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 05:53

Öten a cél előtt

Egy nagyobb csoport érkezik a füredi célba.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 05:00

Audi Speed Challenge: a gyerekek segítették győzelemhez a Prospex-Deltát 

Az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj leggyorsabb hajóinak megrendezett pályaversenyen, az Audi Speed Challenge-en - amelynek a balatonfüredi part előtti vízterület adott otthont - gyenge szélben a dr. Kaiser Kristóf kormányozta Prospex-Delta lett a győztes. 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

A második helyen zárt az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat időrekorddal megnyerő Raiffeisen Fifty-Fifty, a harmadik helyen pedig a The Red csapata végzett. Az egytestüeknél a sorrend így alakult: 1. Principessa, 2. Raffica, 3. a 69F lett, amellyel Berecz Zsombor indult. 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Külön érdekessége volt az idei versenynek, hogy több csapatot az idei 15. Kékpántika Egis Nagydíjon résztvevő gyerekek segítették a "nagyokat". 

Júl. 15. 04:52

Véget ért a Dolce Vita versenye

Ábrahámhegynél feladta a Dolce Vita az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, jelen állás szerint Keszthely és Tihany között még legalább három hajó halad: a Prosecco, a Prevento és a Discovery.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 04:25

Már lebeg a vízen a csütörtökön elsüllyedt vitorlás, az Anibel 

https://www.facebook.com/vizimentok/videos/1371285903380395/ 

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata speciális eszközökkel végzi a mentést péntek délután.

Júl. 15. 04:14

HANS SPITZAUER OSZTRÁK SPORTLEGENDA IS VÍZRE SZÁLLT AZ IDEI 54.KÉKSZALAG RAIFFEISEN NAGYDÍJON

...Mint a Candidate nevű LAGO26 osztályú hajó taktikusa. Az abszolút 25. helyen, az egytestűek között a 12. helyen végzett a tókerülőn ez a meglehetősen kicsi, mindössze 26 lábas, piros színű hajó. A kormányossal, Dieter Schneiderrel ültem le beszélgetni, és néhány perc múlva meglepő részletek derültek ki a hajóról, a mögötte álló szellemi és gazdasági erőtérről – és arról a programról is, amelynek a nevét a hajó viseli.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Miért döntöttek úgy, hogy indulnak az idei Kékszalagon?

Mert ez egy fantasztikus rendezvény. Voltam már itt három éve – egy másik hajóval-, akkor nagyon gyenge szél volt, hosszú órákat álltunk egy helyben. Most viszont jó volt a szél, érdekes a verseny – és a körülmények is remekek, az egész program színes, a klub, ahol vagyunk vendégszerető. Jól érezzük itt magunkat.

Milyen hajó a Candidate?

Egy 26 lábas performance daysailer, három változatban kapható. A LAGO26 Keel a tökéletes családi hajó, a LAGO26 Sword szélsebes versenyvitorlázásra is képes, a LAGO26 Foil pedig az extrém sportok szerelmeseinek szívét dobogtatja meg. A Kékszalagra a csapat ezzel a Foil verzióval érkezett, tehát ez már egy kész modell, csak folyamatosan fejlesztik, alakítják. Hans Spitzauer Finn dingi világbajnok és kétszeres Európa-bajnok tervezte és építi a saját hajóépítő üzemében. Hans egyébként taktikusként itt volt a fedélzeten a mostani versenyben is velünk. Egy igazi adrenalinbomba ez a kis hajó. A neve mögött azonban sokkal több minden van. A Candidate egy program, az elsődleges célja a tehetséges fiatalok megnyerése a vitorlássport számára. A történet 2017-ben kezdődött, amikor egy osztrák fiatal csapat indulását tettük lehetővé a Red Bull Youth Americas Cup versenyen.

Ki finanszírozza a programot?

Kezdetben én. Sikeres vállalkozó vagyok, és megtetszett ez a világ, és ha tehetséges fiatalokat támogat az ember, szerintem annál jobb helyre nem teheti a pénzét. 2017 óta egyre több fiatal sportoló került be a programba, támogatunk olimpiára készülőket, nagyhajósokat, és a kedvenc projektünkben, ennek a LAGO26-os hajóosztálynak a versenyein résztvevőket is. Szeretném, ha Ausztriában meghatározó, sikeres sport lenne a vitorlázás, annak ellenére, hogy nincs tengerünk.

Mióta vitorlázik?

Későn kezdtem, 2012-ben ültem először hajóba.

Előtte mit sportolt?

Síeltem, mint minden osztrák fiú. De mindig vonzott a vitorlázás, csak nem volt lehetőségem elkezdeni. Tulajdonképpen valahol ez az érzés van bennem, hogy a Candidate program minden vitorlázás iránt érdeklődő fiatalnak tegye lehetővé, hogy azzal a sporttal foglalkozzon, amit igazán szeret és minél jobb körülmények között bontakoztathassa ki a tehetségét. A program nyitott, tulajdonképpen bárki pályázhat rá.

Könnyű volt-e megnyerni az osztrák vitorlássport irányítóit az elképzelése helyességéről és megszerezni a támogatásukat?

Viszonylag könnyű dolgom volt, ugyanis néhány hónapja én vagyok az Osztrák Vitorlásszövetség elnöke.

A projekt weboldala: https://www.candidatesailing.com/

Csapatkép: Cserta Gábor

Júl. 15. 04:13

437 hajó ért célba eddig hivatalosan

Három óra után már 437 beérkezője volt az 54. Kékszalag Raiffeisen nagydíjnak. 15:07-kor a Zefír futott be, a teljes lista itt található.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 03:42

Le a kalappal a versenyzők előtt! Köszönetet küldött az autizmussal élőket támogató alapítány

Az 54. Kékszalag  Raiffeisen Nagydíjon a vitorlázók megmutatták, ha segítséget kell nyújtani a rászorulóknak, akkor számítani lehet rájuk. 

A versenyre való nevezéskor a vitorlázók vásárolhattak egy második kék szalagot 10 ezer vagy 15 ezer forintért, ezzel pedig a Magyar Vitorlás Szövetség partnerét, az Autistic Art Alapítványt, ezen keresztül pedig az autizmussal élő fiatalokat támogathatták. Kovács Henrietta, az alapítvány vezetője azt mondta: 

10 ezer forinttal 3 hónapig, 15 ezer forint befizetésével pedig fél évig tudják biztosítani a támogatók egy autizmussal élő fiatal számára az Autistic Art művészeti programján való részvételt. 

Az Autistic Art Alapítvány a Magyar Vitorlás Szövetséggel csütörtökön közölte: 

1 608 000 forint támogatást nyújtottak a vitorlázók! 

Az alapítvány kösznetét fejezte ki minden résztvevőnek. 

Miről is van szó? MI az a művészetterápia? 

Kovács Henrietta elmondta, az alapítvány által támogatott lakóotthonokban élő fiatalok önálló életvitelre nem képesek, az otthonokban közösségben élhetnek, alkothatnak, dolgozhatnak a  képességeiknek megfelelően, sőt, baráti és szerelmi kapcsolatokra lelhetnek.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Varga Máté autista alkotó rajza, amelz felkerült "arra a bizonyos" kék szalagra

A különleges művészetterpáia lényege: a rajzfoglalkozásokat szerveznek az autizmussal élőknek. Ezekre a foglalkozásokra nagy szükség van, mégpedig azért, mert iszen az autizmussal élő fiatalok jellemzően nem a többség által ismert összefüggésekben, kontextusban gondolkodnak, sokkal inkább képszerűen.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

A szalagok pedig így néznek ki

A foglalkozások terápiás hatással és különleges forrásteremtésként is működnek:

az itt születő rajzokat, alkotásokat jótékonysági aukciókon és kiállításokon mutatja be az alapítvány, valamint a kiemelkedő alkotások megjelennek az Autistic Art designmárka termékein is; e termékek megvásárolhatóak az alapítvány webshopjában is

Júl. 15. 03:16

 387 hajó érkezett be hivatalosan

A fél egyig beérkező hajók hivatalos eredménylistája itt elérhető.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 02:50

Brecsán Ábel: Nehezednek a körülmények

A szövetségi kapitány szerint Füredről is látszik, hogy nehezednek a körülmények a még vízen lévő hajók számára az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon. Brecsán Ábel a Samsung stúdió élő Facebook-közvetítésében elmondta, hogy 4-5 csomósra lassult a szél, és irányt váltott, kicsit északiasabb lett. 10-15 csomós ráfújásokra számíthatnak még a kinn lévők.

https://www.facebook.com/akekszalag

Júl. 15. 02:48

Elkezdődött az Audi Speed Challenge

Az esemény élőben követhető a Kékszalag Facebook oldalán:

Júl. 15. 01:51

Az Audi Speed Challenge előtt nyilatkoztak a Kékszalag nyertesei

"0,6% volt a vitorlázás, a többi a munka"- ezt nyiltakozta a győztes és rekorddöntő Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa, Józsa Márton a Samsung Stúdióban. Vele, a 3. helyezett Prospex-Delta kormányosával, Kaiser Kristóffal, valamint a leggyorsabb egytestűt, a Rafficát képviselő Király Zsolttal az Audi Speed Challenge apropóján tartottak élő kerekasztal-beszélgetést. Kaiser Kristóf azért az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra visszatekintve elárulta, hogy  ez volt a 7. versenye, de a legnehezebb mind közül.  A code zeróval több problémájuk volt, az antitorziós kábel is elszakadt, de ezek az intermezzók végül nem vetették vissza nagyon a csapatot. Király Zsolt a Principessával folytatott különcsatájukat sokáig szorosnak látta, de a keszthelyi fordulónál jobban el tudott jönni a Raffica, és végül ez döntött a két hajó között. Az Audi Speed Challenge előtt megegyeztek abban, hogy bár nincs nagy szél, de attól még látványos lesz a verseny, főleg a Kékpántlikán résztvevő gyerekek számára, akik ezúttal ott lesznek ezeknek a hajóknak a fedélzetén.

Júl. 15. 01:17

Irány a füredi part: kicsik beszállnak a nagymenőkhöz

A Kékszalag nemcsak egy vitorlásverseny, hanem egyrészt egy többnapos parti és vízi programokat felvonultató fesztivál, másrészt - bár a fő attrakciója az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj -, de több vitorlásverseny csatlakozik hozzá.

Például a legyorsabb hajók füredi pályaversenye, az Audi Speed Challenge. Csakúgy, mint a gyerekek "Kékszalagja", a 15. Kékpántlika EGIS Nagydíj, amelyre a múlt vasárnap, július 10-én került sor. 

A Magyar Vitorlás Szövetség most "összeköti" a kettőt. 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

A kép a 2021-es Audi Speed Challenge-en készült - Fotó: Szántó Áron / Magyar Vitorlás Szövetség

Az Audi Speed Challenge-re július 15-én pénteken délután 15 órakor kerül sor a partról jól látható Balatonfüred előtti vízterületen. A sebességi verseny különlegessége, hogy a versenyzői katamaránokon a 15. Kékpántlika EGIS Nagydíjon résztvevő gyerekek is helyet kapnak. 

Szintén ott lesz az Audi Speed Challenge-en a katamaránok mellett két egytestű hajó is, amelyek összemérik erejüket a többiekkel. 

Júl. 15. 12:58

A délig befutó 364 hajó hivatalos eredménye

Péntek délig 364 hajó ért be a balatonfüredi célba az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon. Itt az eredménylista. A kerek 300. helyen az Anna futott be, 323. lett a Fun Thomas, 364. pedig a Zephir.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 12:56

A hullámokkal teli hajnal után Balatonboglárnál próbál zárkózni a Prosecco

Szombati Anettéket elértük telefonon, akik kissé fáradtan, de annál lelkesebben próbálnak felérni a többiekre. Hajnali fél 4-től fél 11-ig hatalmasat harcolt az elemekkel és a hullámokkal az 5 fős lánycsapat a Keszthelyi-öböl és Badacsony környékén. A Prosecco jelenleg a déli parton, Balatonboglár magasságában halad.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 12:38

Kicsiny, de lelkes flotta halad Balatonszárszó és Balatonlelle között a cél felé

Ahogy a térképen látszik, rendületlenül közelít a cél felé több hajó Balatonszemes térségében. Telefonon elértük Dr. Vigh Elemért, a képen nem látható Viko S30 kormányosát, aki elmondta, hogy ötös szélben haladnak a déli part közelében, a Keszthelynél mögöttük forduló Proseccót messze lehagyták, már nem is látják maguk mögött.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 12:28

Megkezdődött a csütörtökön elsüllyedt vitorlás kiemelése

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata elnöke arról tájékoztatott a mentőszervezet Kékszalagra telepített versenykoordinációs központjában (képünkön), hogy megkezdődött a tegnap, nem sokkal az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj rajtja után Balatonalmádi közelében elsüllyedt vitorláshajó műszaki mentése. (Mint korábban közöltük, az eset kapcsán személyi sérülés nem történt, a legénységet a VMSZ Rupert mentőhajója vette a fedélzetére.)Az Anabel nevű 26 lábas vitorlást ugyanolyan módon, ugyanazzal az eszközzel emelik a felszínre, amely a Vízimentők egy korábban publikált videóján látható. 

Júl. 15. 12:19

Ragyogó "gombócok" a Balatonon

A félgömbalakú vagy akár gombócalakú hátszélvitorlák különleges látványt nyújtanak. 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

A fotók július 14-én csütörtökön készültek. Fotó: Szántó Áron / Tumbász Hédi / Magyar Vitorlás Szövetség

Júl. 15. 12:13

Az első 285 befutó hivatalos eredménye

Már elérhető az első 285 hajó eredménye ide kattintva.

285-ként a Mormota ért be a füredi célba, 281-ként a Lilly Elliott. 230. lett az Ab Ovo, 224. pedig a Mérges Rája - képeink lejjebb.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 11:47

Friss időjárás előrejelzés 

A gyenge-mérsékelt (5-20 km/h) északias (ÉNy, É, ÉK) szelet többfelé élénk (25-35 km/h), időnként egy-egy helyen erős (40-45 km/h) széllökések kísérik. A déli, kora délutáni órákra az erős széllökések tartósabban elmaradhatnak és az élénk lökések is ritkulnak, átmenetileg akár délnyugati irányba is fordulhat a szél. A délután második felében északias irányból újabb szélélénkülés (25-35 km/h) érintheti a Balatont. Zápor környezetében kora este erős (50-55 km/h) széllökések is kialakulhatnak.

Napközben közepesen és erősen felhős időszakok váltakoznak. Kora délutánig elsősorban a keleti medencét érintheti zápor, majd kora este a nyugati medencét érhetik el záporok, esetleg zivatar.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a víz felett 24, a vízparton 26, 27 fok körül alakul.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 11:32

A Discovery is elérte Keszthelyt

Áthaladt a keszthelyi bóján a Dr. Tretter László kormányozta Discovery és a Prevento után nyomult. A két hajó között jelenleg légvonalban kb. 6km  lehet a távolság.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 11:24

Az assósok ranglistája

Az Ou Sali nevű Asso fejezte be leggyorsabban a versenyt ebben (Asso 99) kategóriában Csury Zoltán kormányzásával. 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

A dobogó második fokára a 100%, a harmadikra a BDO csapata állhat fel a verseny online hirdetőtábláján publikált - egyelőre nem hivatalos - lista szerint. 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 11:19

Feltámadt a szél Vonyarcvashegynél

A Prevento kormányosa, Erdélyi Dániel Vonyarcvashegy magasságából jelentette, hogy feltámadt a Keszthelynél még elég pörgős szél, most húzzák fel a bő szeles vitorlát, és terveik szerint éjszaka be is érkeznek Füredre.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

"

Júl. 15. 11:03

Egy teljesen másik sorrend, ahogy tetszik - képekben

A kommentár nélküli képregénysorozatunk folytatódik. 

Ezúttal rendhagyó sorrendet ábrázolnak a fotók, mégpedig 

  • víz
  • hajó
  • ég és felhők

Vagy fordítva, ahogy tetszik. 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

"

Júl. 15. 11:02

Pénteki parti programok Balatonfüreden

Július 15. péntek:

10:00-19:00 Kékviselet napja

A kék ruhában érkezők féláru kedvezménnyel látogathatják a Vaszary Galériát és a Jókai Mór Emlékházat!

Móló

15:00 Audi Speed Challenge – partközelben, egy rövid pályán látványos küzdelmet vívnak a tókerülő leggyorsabb hajói! Hi-tech – testközelből...

Széchenyi szobor

Győztes hajó kiemelése

BalatON Víziszínpad

18:00-19:00 FRIDAY FEVER

20:00-21:00 NEW LEVEL EMPIRE

21:00-22:00 DJ

Vaszary Galéria

19:00 Tárlatvezetés a Rippl-Rónai Józseftől Maurer Dóráig kiállításon

Vaszary Galéria Kert

21:00 A nagy kékség/Le grand bleu (1988)

Vaszary Kertmozi és beszélgetés a filmről, a film témájáról

Rendező: Luc Besson

Író: Luc Besson

Forgatókönyvíró: Luc Besson, Robert Garland, Marilyn Goldin, Jacques Mayol, Marc Perrier

Operatőr: Carlo Varini

Zene: Éric Serra, Bill Conti

Szereplők: Jean-Marc Barr, Jean Reno, Rosanna Arquette, Paul Shenar, Sergio Castellitto, Jean Bouise

Júl. 15. 10:32

Az első 180 hajó hivatalos eredménylistája

Fél kilencig 181 hajó ért be a füredi célba. Ide kattintva elérhető.

A legendás hajók közül a Kishamis a 71., a hatszoros győztes Tramontana 89. lett.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 10:30

VIDEÓ: Keszthelyi bója, csütörtök, 21-23 óráig

Talán a legszebb hangulatú videó eddig az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjról. Ladányi Janó munkája.

Júl. 15. 10:26

A mezőny vége a keszthelyi bójánál

A mezőny vége a keszthelyi bójánál jár, a Prevento nemrég fordult, és indult el Füred felé.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 10:14

Így szerepeltek a 70-esek

Pajor Zsolt vezette Irokéz csapata lett az első a 70-es cirkálók osztályában, a legénység kevesebb mint 15 óra alatt ért körbe a verseny online hirdetőtábláján publikált - egyelőre nem hivatalos - lista szerint. 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Második helyet a Capella szerezte meg dr. Vőneky Ákos vezetésével, a bronzérmet pedig Szilvássy Attila kormányzásával az Orpheus kapja. Előbbi hajónak 15 óra 8 percre, utóbbinak 15 óra 18 percre volt szükséges a táv megtételéhez. 

A 70-esek a negyedik és az ötödik helyen a Pannónia (kormányos: Jordán Balázs) és az Anna (k: Fehéri Gábor) futott be.

Júl. 15. 10:03

256 hajó már célba ért

Tíz óráig 256 hajó teljesítette a távot, és ért be a füredi célba. 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 09:19

Átléptük a 200-as határt!

Negyed 10-ig 214 hajó ért célba Balatonfürednél. Hivatalos eredmények később várhatók.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 09:13

A VMSZ videója a Szamuráj Jack éjszakai mentéséről

Néhány perccel az eset után már beszámoltunk róla: péntek 1.30 óra körül a tihanyi kikötőnél felborult az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon szereplő Szamuráj Jack, az ötfős legénységet a vízimentők kimentették, senkinek sem esett baja. A vízbe borult hajóról telefonon kértek mentést. Azóta megkaptuk a videót is a mentésről Bagyó Sándortól, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vezetőjétől. Íme:

Júl. 15. 09:00

24 órája kezdődött az 54. Raiffeisen Kékszalag Nagydíj

Pontosan 1 nappal ezelőtt reggel 9:00-kor eldördült a startpisztoly, és megkezdődött Magyarország legnagyobb tókerülő versenye. 516 hajó, 2520 fővel állt rajthoz, közülük 24 órán belül már közel 200 egység teljesítette a légvonalban mért 155 kilométeres távot.

Összefoglalónk itt olvasható.

A hivatalos összesített eredmény pedig megtekinthető itt.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 08:37

Irány Kenese - tegnapi videó összeállítás

Júl. 15. 07:49

Továbbra is várjuk a javaslataitokat a KPMG Fair Play díjra!

A KPMG, mint a Magyar Vitorlás Szövetség együttműködő partnere Fair Play díjat alapított. Várjuk a javaslatokat, és ne feltétlenül heroikus tettekre, nagy viharos szélben véghezvitt embermentésekre gondoljatok: az egymás segítése, egy -egy szokatlan kedves gesztus is alapot adhat az elismerésre. A javaslatokat a hunsail@hunsail.hu email címre várjuk!

Ahogy Rózsai Rezső a KPMG vezérigazgatója mondta:

„A tiszta szabályok, a sportszerű versenyzés, a tisztelet, a bizalom fontos, hogy jelen legyenek a sportban, így a vitorlázásban is, mint ahogyan alapkövetelmények az üzleti életben is, amelyben a KPMG tevékenykedik. Az a feladatunk, hogy bizalmat teremtsünk az üzleti életben, a Kékszalag – KPMG Fair Play Díjjal pontosan ezt a szemléletet szeretnénk hangsúlyozni a vitorlás sportban és ezen belül természetesen a vitorlázás ünnepén a Kékszalagon. Bízunk benne, hogy az egymásra való odafigyelés, a bizalom a versenytársakban, egymás tisztelete és a sportszerű magatartás az idei versenyen is maximálisan velünk lesz.”

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 07:42

A ti videóitok! Rövid összeállítás

A legenda mindenkié! címmel hirdettük meg: várjuk a verseny közben készült rövid videóitokat. Többen küldtetek rövid snitteket 54.kekszalag@gmail.com emailcímre - és küldhettek természetesen még ma is. Az eddigiekből készült ez a kis összeállítás - reméljük kedvet csinál a folytatásra!

Júl. 15. 07:38

Füred felett az ég

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 07:18

435 hajó hivatalos eredménye Keszthelynél

A keszthelyi átfutó hivatalos eredménye a hirdetőtáblán:

https://mvszhirdetotabla.hu/kekszalag/eredmenyek/absolute/171

Júl. 15. 06:47

Te csak várj, míg felkel majd a nap

Tumbász Hédi , Cserta Gábor és Szántó Áron megvárta - képgaléria

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 06:27

Friss METEO (6 óra 10-es helyzetkép)

A mérsékelt, helyenként élénk (10-35 km/h) alappal fújó északias (ÉNy, É, ÉK) szelet a nap első felében többfelé erős (40-50 km/h), reggel a Balatonnál helyenként viharos közeli (55-60 km/h, a tó nyugati részén kora délelőttig 60-65 km/h) lökések kísérhetik. A délelőtt folyamán a szél mérséklődik, ritkulnak, majd a délután folyamán egyre többfelé elmaradoznak az erős széllökések, azonban zápor környezetében kora este is előfordulhat még átmeneti szélerősödés (50-55 km/h).

Napközben közepesen és erősen felhős időszakok váltakoznak. A déli órákig elsősorban a keleti medencét érintheti zápor, majd kora este a nyugati medencét érhetik el záporok, esetleg zivatar.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a víz felett 24, a vízparton 26, 27 fok körül alakul.

Horváth Ákos

OMSZ Siófoki Viharjelző Obszervatórium

Mért széllökés-értékek 15-én 6.10-kor:

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 06:07

A Pátria az 50.

Czap Zoltán kormányzásával, a Pátria ért be az 50. helyen. Megérkezett aztán a Fazék, a Regoplast, a Koan és az Alison is.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 05:36

Sorban érkeznek a hajók Füredre

A 45. helyen beérő Carbonado után volt egy kisebb szünet a célbójánál. A 46. helyen érkezett a Lola, majd ismét kis ráhagyással, de egymás után érnek be a hajók.

47. Infity

48. Kékmadár

49. Mágia

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 05:35

Érdekesebb eredmények az eddig befutott "első negyvennyolcban"

Negyed hatkor a pillanatnyi utolsó befutó, a negyvennyolcadik helyen a Kékmadár 30-as cirkáló volt, a veterán finnessel és sportdiplomatával, Wossala Györggyel a kormánynál.

De nézzük a lista érdekességeit előlről! Arról már beszámoltunk, hogy a legeredményesebb egytestű hajó a Raffica, Király Zsolttal és csapatával - a 13. helyen értek be. Az egytestűek között a második a Principessa Oroszlán Péterékkel (14. abszolútban), harmadik a No1 (16.) Szépfy Zsomborral a kormánynál, ő már legénységként egy hete nyert egy abszolút Fehér Szalagot a be light! szkiffel.

Ugyancsak megismételte a Fehér szalagos sikert az Irokéz nevű 70-es cirkáló, Pajor Zsolttal a kormánynál - ott és itt, a Kékszalagon is nyerték a hajóosztályuk versenyét. (abszolút 17. helyen.)

A 75-ös cirkálók hagyományosan késhegyre menő vetélkedését ezúttal a Sirocco nyerte (18., Cittel Lajosékkal), második a Lillafüred (20., dr Gál András Levente), harmadik közülük a Nemere II. (30. Pallay Tibor).

A legjobb Nau370RUN a Schatz, 23. lett Schatz Árpád és csapata.

A trapézos, gyors kielerek, az Assok csatája mindig szoros - ezúttal sem volt másképp. Öt percen belül futott be az osztály első három helyezettje. Elöl, a 35. helyen az Ou Sali (kormányos Csury Zoltán) - ők is nyerték az osztályuk csatáját egy hete a Fehér szalagon is -, második a 100százalék (37., Paksi Álmos) és az Assok közt harmadik a BDO (38.) olimpikon Laser versenyzőnkkel, Vadnai Benjaminnal és csapatával.

Júl. 15. 05:23

A pirkadat első fényei

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 04:58

Gyors keszthelyi információk

Keszthelynél erősödik az északi szél. 445 hajó már elérte a bóját, de még mindig vannak érkezők.

Hivatalos eredmény 376 egységről érkezett:

https://mvszhirdetotabla.hu/kekszalag/eredmenyek/absolute/171

Kitartás mindenkinek! 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 04:48

Szárnyal a Kékmadár!

A Sponsor Wanted korábban jó pozícióban érkezett a Tihanyi csőbe, utána azonban kiállt. A Kékmadár viszont nagyon belekapaszkodott a szélbe és az Infinityvel karöltve robog a cél felé.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 04:37

A Hold némán átkarol Keszthelynél

Cserta Gábor tolmácsolásában:54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

És Kozso:

Júl. 15. 04:24

A Regoplast állt az élre a csőben

A Regoplast ért először a Tihanyi csőbe, és az élre állt. A Sponsor Wanted és a 30-as Cirkáló Kékmadár nevű hajó követi. Úgy tűnik az Északi-part választása vált be jobban ebben a mini versenyben.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 04:04

Hajnalodik, de...

... mielőtt kiugranánk az ágyból. Jöjjön pár naplementés kép, még napfelkelte előtt.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 03:56

Hárman három irányból

A Regoplast északról, míg az Infinity délről próbálja közelíteni a Tihanyi-szorost. Kettejük szendvicséből próbál kitörni a Sponsor Wanted, utána a többiek. Meglátjuk melyik döntés válik be!

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 03:25

Megérkezett a 40. hajó is a célba

Az Equilor, Huber Péter kormányzásával ért be a 40. helyen. Őt követte Keller Andrásék #1 nevű hajója. Nincs meglepetés, a korábban megírt Surprise lett hivatalosan a 42. Őket követte a Falcon, 5 perccel megelőzve a Revolutiont.

Júl. 15. 02:48

Célba ért a Surprise

Az ifj. Bernula János vezette Surprise megelőzte a hidegfrontot, és beért a balatonfüredi célba.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 02:28

Már több mint 320 hajó túljutott a keszthelyi bóján

Hajnali kettőig 317 hajó fordult meg a keszthelyi bójánál, és azóta is folyamatosan érkeznek újabbak. Az elmúlt két percben a Moby Dick és Szélvadász jutott túl a bóján.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 02:18

Két órán belül érkezik a hidegfront - a legfrissebb időjárás-előrejelzés

Két órakor adta ki legújabb előrejelzését az OMSZ.

"FIGYELEM: KÉT ÓRÁN BELÜL HIDEGFRONT ÉRKEZIK!!!

Az éjféli órákat követően a keleti medencében egy hidegfront előtt eleinte a délnyugati szél élénkülhet (25-35 km/h) meg határozottabban, majd hajnalhoz közeledve egyre többfelé északnyugatira fordul és megerősödik (40-55 km/h) a szél, elsősorban a Balaton nyugati részén hajnalra már viharos (60-65 km/h, néhol 70 km/h) lökések is lehetnek."

Mindhárom medencében másodfokú viharjelzés érvényes!

Júl. 15. 02:00

Újabb nyolc hajó futott be az elmúlt órában

Már 39 hajó teljesítette az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat. Az elmúlt órában nyolc hajó futott be Füredre, a sorrend a következő.

32. Remete

33. Nelson Flottalízing

34. Magnum

35. Ou Sali

36. Anna

37. 100%

38. BDO

39. Ganz Danubius

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 01:41

31 hajó ért célba hajnali egyig

31 hajó ért be a füredi célba hajnali egyig. A hivatalos sorrend a 20. helytől a következő.

20. Lillafüred

21. Capella

22. Orpheus

23. Schatz

24. Avatar II.

25. Candidate

26. Sleepwalker

27. Pannónia

28. Fantom

29. Gardazzurra

30. Nemere II.

31. Kacor király54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 01:29

Segítséget kért a Szamuráj Jack

Néhány perccel ezelőtt telefonon kért mentést a Szamuráj Jack, amely a tihanyi kikötőnél felborult. Az ötfős legénységnek nem esett baja, a vízimentők megkezdték a mentést.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 12:58

Szivárvány tűnt fel a Keszthelyi-öbölben

Barta Ferenc 15-ös túrajolléja, a Szivárvány a keszthelyi bója felé halad órási forgalomban. Mellette a Trollet, a "szembejövő sávban" most húzott el a Jim Jam's.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 12:48

Fantom-siker, nem fantomsiker

Beért a füredi célba a Fantom Török Zoltán kormányossal.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 12:40

Jegesmedvét láttak Keszthely környékén

A kép tanúsága ellenére nem feküdt ki a Jegesmedve a nyári melegben. A kellemes esti időben  a Sudár Regatta hajósztályba tartozó egység Dr. Horváth András Gábor irányításával megközelítette a keszthelyi bóját.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 12:37

A 16-19. hely hivatalos sorrendje

A 16-19. hely hivatalos sorrendje: No1, Irokéz, Sirocco, Lisa.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 12:32

Sűrű a forgalom a füredi célban

Két perce ért célba a Soponyai Géza kormányozta Avatar II., és máris itt van a külföldi zászló alatt versenyző Candidate Dieter Schneiderrel.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 12:18

Ha nem jön Álom a szemükre

Minden bizonnyal nem jöhet álom az Álom legénységének szemére, hisz a nyomkövető tanúsága szerint nemrég hagyta el a hajó a Szigligeti-öblöt. A Molnár Ferenc kormányozta 25-ös túrayolle Györök magasságában halad Keszthely felé. 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 15. 12:09

Az első pénteki befutó a Capella

Nyolc perccel éjfél után célba ért egy újabb 70-es cirkáló, a Capella Dr. Vőneky Ákossal a kormánynál. 

Júl. 14. 11:56

Időjárás: íme a szélerőjelzés reggeli 6 óráig

Az Országos Meteorológiai Szolgálat térképes szélerőjelzése a következőt valószínűsíti (összesen 6 kép következik egymást után)

Pénteken hajnali 1-kor ez várható: 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Pénteken hajnali 2-kor ez várható: 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Pénteken hajnali 3-kor ez várható: 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Pénteken hajnali 4-kor ez várható: 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Pénteken hajnali 5-kor ez várható: 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Pénteken hajnali 6-kor ez várható: 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Jelmagyarázat: 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 11:54

Beért a hatszoros győztes

Minden bizonnyal az utolsó csütörtöki célba érő hajó a hatszoros győztes Lisa, amelyet Nagy Dániel Zsolt kormányzott.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 11:46

Befutott az Irokéz is

Megérkezett a balatonfüredi célba az Irokéz 70-es cirkáló Pajor Zsolttal a kormánynál. Éjfél előtt erre még az őket követő Lisának van esélye.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 11:31

Célban a No1

A 70-es cirkálóktól meglógó No1 beért a füredi célba, 3000 méterrel mögötte az Irokéz is közeledik.

Júl. 14. 11:10

Hol tartanak az egyik legnépesebb hajóosztály tagjai, a dolphinosok?

A szerdai nevezés során kiderült, hogy a Dolphin hajóosztály képviselteti magát az egyik legnagyobb - 14 hajóból álló - flottával az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon. (A nevezési adatokról itt olvashat részletesen.) 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Vissza a Dolphinokhoz! Az Airmoniq nyomkövetője az osztály hét hajóját - a Headhuntert, Snoopyt, Accenture-t, a Szélvadászt, Natitát, a Hungert és a Daphnét) jelenítette meg nem sokkal este 11 óra után. Ők Balatongyörök és Keszthely közötti vízterületen mozogtak.

Júl. 14. 11:03

Már 120 hajó van túl a keszthelyi fordulón

Fél 11 után már 120 hajó áthaladását jelentették Keszthelynél. 120-ként a Luiselotte fordult Dr. Katona Kolossal a kormánynál.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 10:59

A tihanyi csőhöz ért a No1

A tihanyi csőhöz ért a Szépfy Zsombor kormányozta No1, amely jelenleg több mint 6 csomóval halad. Mögötte nagy csatában az Irokéz-Lisa-Sirocco hármas.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 10:56

Érdemes megtekinteni: egészen rendhagyó "szivárvány" 

Nem olyan, mint a hagyományos, de a fotó önmagáért beszél. 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Fotó: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség 

Júl. 14. 10:47

Lelle felső magasságában jár a Nemere II

Lassan elhagyja Balatonlelle vonalát  a négyszeres Kékszalag-győztes Nemere II.

Júl. 14. 10:39

A Candidate Balatonszárszónál tart

A Yardstick Open hajóosztályba tartozó Candidate a balatonszemesi kikötő magasságában jár közel a déli parthoz, közte és a No1 között hét hajó halad.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 10:11

A No1 meglógott

A 16. helyre pályázók közül a No1 kicsit meglógott a többiektől, előnye csaknem 2,5 kilométer az Irokéz előtt, őket a Capella követi, majd egy nagyobb boly következik. (A piros keretben lévő hajó a No1.) 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 10:02

Balatonszárszónál a még versenyben lévők élmezőnye

Balatonszárszónál jár a keszthelyi fordulónál 16-18. helyen álló 70-es cirkálók triója, az Irokéz, a Pannonia és a Capella. Egy csoportban haladnak az Avatar II-vel és a No1-gyel, utóbbi az északi parthoz közelebb navigálva meg is előzte a többieket.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 09:30

Célba ért a Principessa

Negyed tízkor célba ért a Principessa második leggyorsabb egytestűként a 14. helyen. Fél perccel utána a Fox23 is befutott.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 09:25

Túl  a keszthelyi fordulón a Kishamis

A Kishamis, a Mátrix és a Rabonbán 21 óra körül fordult a keszthelyi bójánál. 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 09:11

Ez lesz péntek reggel hatkor...

... a Keszthelyi öbölben kezd el fújni, a met.hu szél előrejelzés térképe szerint.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Aztán lassan gyengülve fúj 13-14 óráig. A hír lényege: majd meglátjuk :)

Júl. 14. 08:45

Friss időjárás-jelentés: hidegfront érkezik!

Az OMSZ Siófoki Viharjelző Obszervatóriumának vezetője, Horváth Ákos csütörtök este fél 8-kor a következőket írta

Csütörtökről péntekre éjszaka (2022.07.14-15.):

A délnyugati szél tovább mérséklődik az esti óráktól legyengül és egyre inkább déliesre fordul. Az esti óráktól a tovább gyengülő (10-20 km/h) délnyugati alapáramlásra több helyen rárakódnak a helyi cirkulációs hatások, legyengítve, helyenként megforgatva a szelet. Az éjszaka folyamán legnagyobb eséllyel a déli part mentén lehet számítani a part felől fújó (déli-délnyugati) gyenge, vagy mérsékelt (5-15 km/h) szélre. Várhatóan nem áll le teljesen a légmozgás hosszabb időre...

Péntek (2022.07.15.):

FIGYELEM: HAJNALBAN HIDEGFRONT ÉRKEZIK!!!

A reggeli órákban (kb. 5-6 óra) érkezik a hidegfront, északnyugatira fordul a szél és megélénkül (35-40 km/h), a kitett helyeken erős (45-55 km/h) esetleg egy-egy viharos (65 km/h) lökések várhatóak (főleg Szigliget -Balatonmária vonalában). A szél napközben északi, majd északkeleti irányúra fordul és kissé mérséklődik, az északi part közelében lesz lökésesebb (30-40 km/h).

Az érkező front mögött napközben megnövekszik a felhőzet, délután kialakulhat zápor vagy zivatar.

Júl. 14. 08:31

A Principessa Szántódnál jár

A második leggyorsabb egytestű is közelít a célhoz. A Principessa hamarosan eléri a szántódi révet.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 08:26

Az egytestű hajók között a Raffica a leggyorsabb!

Király Zsolt kormányzásával a Raffica is beért a célba az összetett 13. helyén, így az egytestű hajók között a leggyorsabb lett. Az ideje 20 óra 21 perc 16 másodperc.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 08:22

Újabb két katamarán a célban

Beérkezett  a füredi célba a Cofidis is, amely a végén megelőzte a két perccel utána befutó Tornado Sailing Teamet.

Júl. 14. 08:04

Három hajó közeledik a célhoz

Két katamarán és a legjobb egytestű hamarosan Füredre ér. A Tornado Sailing Team (The Red), Cofidis és Raffica a minisorrend. A képen a The Red nem látható.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 08:03

Keszthelynél harmincan!

Hivatalosan elérhető a keszthelyi bója harminc legjobb hajójának eredménye, köztük több klasszikus hajó is elhagyta a kaput.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

19. Sirocco

20. No1

21. Sleppwalker

22. Lillafüred

23. Nemere II.

24. Fantom

25. Avatar II.

26. Schatz

27. 100%

28. Orpheus

29. Equilor

30. Lisa

https://mvszhirdetotabla.hu/kekszalag/eredmenyek/absolute/171

Júl. 14. 07:45

A Raffica a déli part felől közelít

A Raffica Szántód magasságában halad Tihany felé a Cofidisszel együtt. 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 07:43

A POPLART a 10. helyen

Egy újabb katamarán ért be a füredi célba. 10 óra 17 perces idővel a POPLART lett a 10. az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon. 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 07:42

Eltörött a Casablanca árbóca

Kelemen Andrást, a hajó kormányosát értük el, aki elmondta, hogy a Tihanyi csőben érte őket az árbóctörés. Mindenki rendben van, senki nem sérült meg. Azóta sikerült Balatonfüredre vontatni a hajót. Valószínűleg anyagfáradás miatt a forstág elengedte a bekötést. A hajón kiváló volt a hangulat, ezért is sajnálja a csapat, hogy fel kellett adnia a versenyt.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 07:20

A keszthelyi bója után együtt a Pannonia, az Irokéz és a Capella

Nemrég hagyta el a keszthelyi bóját a Pannonia, amely együtt halad a többi 70-es cirkálóval, a közvetlen közelében az Irokéz és a Capella van. Jordán Balázs kormányos telefonon elmondta, hogy Keszthely után egy szélkihagyás miatt utolérték őket a sokkal nehezebb 75-ös cirkálók.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 06:45

Keszthelynél a Raffica a legjobb egytestű

13-ként a Fox 23 fordult a keszthelyi bójánál, majd  a katamaránt a leggyorsabb egytestű, a Raffica követte. Negyedórával utána érkezett a Principessa.

"

Júl. 14. 06:36

A Kékszalag-rekord szürke eminenciása

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

A vitorlás világban nemzetközi szinten és Magyarországon is sikeres, de rendkívül szerény hajótervező és hajóépítő zseni, a karbontechnológia alkalmazásának egyik legjobbja, Paulovits Dénes kezében lévő kápolnásnyéki Pauger Carbon Kft. építette és tervezte a Raiffeisen Fifty-Fifty néven futó - Józsa Márton kormányozta - hajót, amely az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon elsőként futott be és 36 másodperccel  megdöntötte a 2014-ben elért 7 óra 13 perc 56 másodperces rekordját. 

"Gyerekkorom óta vitorlásversenyző voltam. Mindig is vonzott a hajók fejlesztése, tuningolása. Körülbelül tizenöt éves lehettem, amikor az első hajóépítésekben segédként részt vettem. Egyszer aztán lehetőségem nyílt egy hajógyártósablon kibérlésére, édesapámtól kértem kölcsön pénzt, hogy meg tudjam építeni életem első nagyhajóját. A hajó sikeresen elkészült, de mivel rövid használat után rájöttem, hogy másodjára, kisebb átalakításokkal jobbat tudnék építeni, a hajót eladtam, az árából pedig szerszámokat és újabb anyagokat vásároltam. Így van ez azóta is, minden egyes új hajó építéséhez úgy állunk hozzá, hogy jobb legyen, mint az előző" - nyilatkozta korábban - még 2011-ben - Paulovits. A nemzetközi hírnévhez Russell Coutts többszörös Amerika Kupa-győztes, korábbi olimpiai bajnok új-zélandi vitorlázón keresztül vezetett az út. (Az 1851 óta megrendezett Amerika Kupa a nemzetközi professzionális vitorlázás csúcseseménye, ahol a legtapasztaltabb kapitányok és legénységek mérik össze tudásukat. A versenyt néhány évente rendezik meg a címvédő otthonában.) A világ egyik leghíresebb és legsikeresebb vitorlázója néhány évvel ezelőtt tervezett egy hajót, Paulovits cége, a Pauger Kft. pedig pályázott az árbóc készítésének jogára. Mivel az akkori cég nem volt elég ismert, más nyerte el a megbízást, annak ellenére, hogy a Pauger adta a legkedvezőbb ajánlatot. Egy sokkal kisebb alkatrész előállításával azért megbízták, és bár Paulovits nem örült az előbbiek miatt volt, elfogadta a megbízást.  

Paulovits akkor azt mondta, a kérdéses alkatrészt elvitték az Adria partján szervezett beszállítói találkozóra, ahol Coutts a szériagyártás előtt még egy utolsó szemlét akart tartani a prototípus hajón és alkatrészein. "Mi voltunk a sorban az utolsók, beállítottunk egy sáros autóval este, előttünk pedig öltönyös üzletemberek álltak, és adták oda a hajóalkatrészeket Coutts egyik munkatársának. "Odatettük az alkatrészt, és eljöttünk, részemről ezzel lezárult a dolog. Másnap azonban csörgött a telefon, bejelentkezett Russel Coutts jobbkeze, hogy Coutts azt szeretné, ha megépítenénk a hajót" - tette hozzá Paulovits, aki akkor azt gondolta, "ez csak vicc lehet". Nem az volt. 

A megrendelés után ugyanis a nemzetközi vitorlázásban ismert RC44-es épült a kápolnásnyéki üzemben. 

Visszatérve a Raiffeisen Fifty-Fifty-re.  A hajót kereken 10 évve ezelőtt robbant be az akkor szárnyát bontogató balatoni katamarános életbe. Akkor komoly sebességfölénye volt a hajónak, köszönhetően Paulovits Dénes fantasztikus megoldásainak - mondta Goszleth Marcell, a csapat taktikusa a Magyar Vitorlás Szemmel podcastjában.  Ez a sebsségfölény  2010-es évek közepére elolvadt. a 2016-os és 2017-es Kékszalagon már  kiderült, hogy nemhogy előnye van, hanem inkább, elsősorban a súlya miatt, hátránya. 

A csapat látta, hogy lépni kell, a múlt évben jutott el a fő támogató Raiffeisen és a hajó tulajdonosa és kormányosa Józsa Márton oda, hogy megteszi ezt a lépést, azaz új testeket kapott a hajó. Dénes és a csapat vezetésével zajlott áttervezése, építése. Ami 2022-ben a harmadik Kékszalag elsőséget hozta el a hajónak.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

A Raiffeisen Fifty-Fifty-nek számos egyedi tulajdonsága van, de a vitorlázást kevésbé ismerők számára amit egyből feltűnő, hogy ez egy olyan katamarán, amelynek nem egy, hanem két árbóca van mindkét egymással párhuzamos testen, ezáltal kétszer annyi vitorlával tud "közlekedni". 

Paulovits Dénes épített hajót a tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkasnak, és közreműködött Fa Nándor Spirit of Hungary nevű hajójának építésében. A nevéhez köthetőek a Balaton korszerű cirkálói közül a leggyorsabbnak tartott 70-es cirkálók.

Kép: Cserta Gábor 

"

Júl. 14. 06:26

Estére mérséklődik a szél - friss előrejelzés

A délnyugati szél napnyugta felé fokozatosan mérséklődik az esti óráktól legyengül és egyre inkább déliesre fordul. Az esti óráktól a tovább gyengülő (10-20 km/h) délnyugati alapáramlásra több helyen rárakódnak a helyi cirkulációs hatások, legyengítve, erősen megforgatva a szelet. Az éjszaka folyamán legnagyobb eséllyel a déli part mentén lehet számítani a part felől fújó (déli-délnyugati) gyenge, vagy mérsékelt (5-15 km/h) szélre.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 06:17

A Triniteam is a célban

A 9. helyen érkezett be a Triniteam a füredi célba.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 05:54

Már nyolc hajó ért célba

Az első öt utáni sorrend: 6. Ribstory, 7. Process Solutions, 8. Nanushka Forestay.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 05:24

Az első 12 hajó Keszthelynél

Fél ötig 12 hajó jutott túl a keszthelyi bóján. Akkor ez volt a sorrend.

1. Raiffeisen Fifty-Fifty

2. Team Kaáli

3. Ribstory

4. AUDAX-Django

5. Prospex-Delta

6. RSM

7. Process Solutions

8. Nanushka Forestay

9. The Red

10. Triniteam

11. Cofidis

12. POPLART

Öt hajó már a füredi célba ért, heten Keszthely és Füred között vitorláznak.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 05:19

Törött csigával is sikerült második helyre beérnie a Team Kaálinak

Virág Flóráéknak a kenesei bójánál akadt problémájuk. Mint a kormányos elmondta a nyugati szél felfrissült és ettől szinte szétrobbant a csigájuk, így meg is kellett fordulniuk, amíg kicserélték az alkatrészt. Ennek ellenére fantasztikusan teljesítettek és a siófoki 4. pozíció után Keszthelynél már a 2. helyen voltak, amit a végéig szoros versenyben meg is tartottak.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 05:10

Az ötödik helyen az AUDAX Django ért be

Petrányi Zoltán az AUDAX Django katamaránnal ért be az 5. helyen, szorosan követve az első négyet.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 05:06

Három percen belül a 2-4. helyezettek

Az élmezőny idejei:

1. Raiffeisen Fifty-Fifty 7:13:21

2. Team Kaáli 8:01:20

3. Prospex-Delta 8:02:22

4. RSM 8:03:5554. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 05:04

Negyedik lett a címvédő

Éppen lemaradt a dobogóról a címvédő RSM, Vándor Róberték épp most futottak be negyedik helyen.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 05:02

Megvannak a dobogósok

A Team Kaáli futott be másodikként a füredi célba, szorosan a nyomában a Prospex-Delta érkezett.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 05:00

Siófokot elhagyta a mezőny

Miközben kialakult az első három sorrendje, a főmezőny minden versenyzője elhagyta a siófoki bóját.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 04:48

Negyedórán belül érkezik a második

Közeledik a célhoz a Team Kaáli, a Prospex-Delta és az RSM.

Júl. 14. 04:34

Az öröm pillanatai - képgaléria

A befutó utáni pezsgőzés és az öröm pillanatai a győztes Raiffeisen Fifty-Fifty hajóról

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 04:23

Bő fél percet javított a rekordon a győztes

A hivatalos 7:13:21-es győztes idővel 36 másodpercet javított a 2014-ben elért Kékszalag-rekordján a Raiffeisen Fifty-Fifty.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 04:15

Új rekorddal győztes a Fifty-Fifty!

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj7 óra 13 perc 21 másodperces rekordidővel az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj győztese a Raiffeisen Fifty-Fifty.  Józsa Márton hajója harmadik győzelmét aratta a verseny történetében 2012 és 2014 után.

Júl. 14. 03:57

Parti programok Füreden

Parti programok Füreden

https://videa.hu/videok/kekszalag/sport/parti-programok-fureden-ZyHeVukAaR7sQ35F

Júl. 14. 03:52

Közeledik a Fifty-Fifty a célhoz

Az éllovas Raiffeisen Fifty-Fifty ezekben a percekben már a Club Tihanynál jár.

Júl. 14. 03:49

Előzött az AUDAX Django

Petrányi Zoltán jól megtalálta a Keszthely felől visszavezető utat, az AUDAX Django ugyanis megelőzte az addig 3. Ribstoryt. Utóbbit a Prospex-Delta is megközelítette, óriási a harc a dobogóért.

Júl. 14. 03:39

Már Balatonudvarinál az éllovas

Az élen haladó Raiffeisen Fifty-Fifty éppen Balatonudvari előtt fordul Földvár irányába.

Júl. 14. 03:36

METEO: Mit hoz az este és az éjszaka?

Friss előrejelzés a met.hu siófoki obszervatóriumától

A délnyugati szél egyes széllökései a keleti medencében (Almádi környékén) elérhetik a 35-40 km/h sebességet, majd délutántól mérséklődik a szél (de estig nem áll le).

A középső medencében a délután folyamán még fennmarad az élénk (20-30 km/h) délnyugati szél, amely nyugati irányba haladva folyamatosan mérséklődik (10-20 km/h), de az esti órákig várhatóan kitart, kissé déliesebb irányúra fordulva. Az esti óráktól a tovább gyengülő (5-15 km/h) délnyugati alapáramlásra több helyen rárakódnak a helyi cirkulációs hatások, legyengítve, erősen megforgatva a szelet.

A reggeli órákban (kb. 6 óra) érkezik a hidegfront, északnyugatira fordul a szél és megélénkül (35-40 km/h), a kitett helyeken erős (45-55 km/h) esetleg egy-egy viharos (65 km/h) lökések várhatóak (főleg a Szigliget vonalában). A szél napközben északi, helyenként északkeleti irányúra fordul és kissé mérséklődik, az északi part közelében lesz lökésesebb (30-40 km/h).

Az érkező front mögött napközben megnövekszik a felhőzet, délután kialakulhat zápor vagy zivatar.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a víz felett 24, a parton 27 fok körül várható.

A vízhő 23 fok körül alakul.

------------------

Saját értékelésünk:

A met.hu szél előrejelzési térképe szerint a nyugati medencében a gyengélkedő délnyugati 18 órára befújja az egész területet, egy jó darabig kitart, de 21 órától csodás holdfényes-ezüsthidas éjszaka várható, a rossz hír az, hogy gyakorlatilag hajnali 1-ig számottevő szél nélkül. Aztán reggel jön a kis front ... ld. fent.

Júl. 14. 03:32

Feljött az AUDAX Django és a Prospex-Delta

A keszthelyi bóját elhagyta az első hét leggyorsabb hajó. A Siófoknál még második helyen haladó RSM visszacsúszott az 5. helyre, az AUDAX Django pedig nagyot ugrott előre. A Team Kaáli halad a második helyen kicsit ellépve a többiektől. A 3. és 6. hely között azonban óriási a harc, mindössze 5 percen belül követi egymást 3 egység is. Az élen továbbra is a Raiffeisen Fifty-Fifty.

https://mvszhirdetotabla.hu/kekszalag/eredmenyek/absolute/171

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 03:19

Mindenki jól van az elsüllyedt hajó legénységéből

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Almádi előtt elsüllyedt egy hajó. Az Anibel kapitánya, Dr. Pető Béla telefonon megerősítette, hogy mindenki jól van, személyi sérülés nem történt. A baleset maga szokványos volt a kapitány szerint: bő szélben halzoltak a kenesei bójára fordulva, a nagy bum beleakadt az achterstágba (az árbóc-hátramerevítőbe), a hajó oldalára feküdt, és a nagyvitorla megtelt vízzel, ami lehúzta az Anibelt.

A legénység a partról szurkol a többieknek, és már a hajó kiemelését szervezi. Amely valószínűleg hasonlóképpen fog történni, mint ezen a korábbi videón. https://www.youtube.com/watch?v=WTP6LilXkgY

Júl. 14. 02:53

Már 343 hajó vette a kenesei pályajelet

A keleti medencében továbbra is nagyon szép szél fúj, reményteli a helyzet a hátrébb lévők számára is.

Kenesei átfutó sorrend: https://mvszhirdetotabla.hu/kekszalag/eredmenyek/absolute/169

Júl. 14. 02:29

Szembetalálkozott az éllovas az üldözőivel

A Szigligeti öbölben szembetalálkozott a Fifty-Fifty a második helyen álló Team Kaálival. Őket követi jelenleg a Ribstory és az RSM.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 02:22

Hátszélben halad visszafelé a Fifty-Fifty

Két lábon, az orrvitorlákat felhúzva halad visszafelé hátszélben az éllovas Raiffeisen Fifty-Fifty.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 02:11

Az üldözők még messze Keszthelytől

A Raiffeisen Fifty-Fifty üldözőinek még 20-30 perc kell a keszthelyi bója eléréséhez.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 02:06

A Fifty-Fifty túl a keszthelyi bóján!

A Raiffeisen Fifty-Fifty érte el elsőként a keszthelyi bóját 5 óra 6 perc 14 másodperc alatt.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 01:57

Kora délutáni időjárás-jelentés

A Balaton keleti medencéjében élénk, az egész medencét átfújó 30-35 km/h délnyugati irányú szél fúj.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

A középső medencében mérsékelt a légmozgás, a medence keleti részén 20-30 km/h széllökések vannak, nyugat felé gyengébb a szél (15-25 km/h), de tartja a délnyugati irányt.

Túlnyomóan napos idő van, időnként megnövekvő magasszintű felhőzettel.

A víz felett a levegő hőmérséklete 26 fok körül alakul, a víz 22 fokos.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 01:46

Őrzi előnyét a Fifty-Fifty Keszthely előtt

A Raiffeisen Fifty-Fifty halad továbbra is az élen az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon Keszthely felé közeledve messze meglőzve a Team Kaálit és a többi üldözőt.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 01:44

60 hajó Siófoknál

A siófoki bójánál már 60 hajó haladt át. A 60. helyen Mágia áll.

Eredmények a hirdetőtáblán:

https://mvszhirdetotabla.hu/kekszalag/eredmenyek/absolute/170

Kenesénél már 117 hajó haladt el, a hajók ererdményei is elérhetők:

https://mvszhirdetotabla.hu/kekszalag/eredmenyek/absolute/169

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 01:17

Kenesénél gyenge a szél

Kenesénél gyenge szélben halad a mezőny jelentős része.

Júl. 14. 01:01

Az RSM Ábrahámhegy előtt, az élmezőnyben - telefonos helyzetkép

Felhívtuk Balázs Viktort, az RSM kísérőmotorosában:

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

"A Raiffeisen Fifty-Fifty elhúzott, ez a cirkálószakasz az ő terepe, hatalmas új orrvitorlái vannak, nagyon gyors. Ez a papírforma. Mi egy hármas bolyban csatázunk a Team Kaálival és a Ribstoryval, főleg északon. A Django, a Prospex-Delta délen kezdett, aztán elindultak északnak, de újra a déli irány mellett tették le a voksukat. Ez a D35-ösök szele... Aztán remélem jó szélben elérünk Keszthelyig, onnantól visszafelé meg a mi szakaszunk jön a papírforma szerint, remélem tudunk pozíciókat visszafoglalni."

Fotó: Cserta Gábor/MVSZ

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 12:48

A legjobb egytestű a 69F Berecz Zsomborral - Friss siófoki eredmények

A legjobb egytestű Berecz Zsombor a 69F nevű hajóval a Tihanyi csőnél jár.

Fél 1-ig közel 50 hajó érte el a siófoki bóját. A 46. helyen a Kékmadár ért be.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Friss hivatalos adatok Siófokról:

https://mvszhirdetotabla.hu/kekszalag/eredmenyek/absolute/170

Júl. 14. 12:43

Asso helyzetkép: Vadnai Benjamintól, még a Tihanyi szoros előtt

A BDO Asso az abszolút 33. helyen kerülte a siófoki bóját. Olimpikon vitorlázónkat sikerült elérni telefonon:

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

"A BDO nevű Asso a mienk, a BYC zászlóshajója. Pillanatnyilag szoros versenyben vagyunk a többi Assoval, előttünk a 100 százalék, mögöttünk a Equilor, aztán a többiek. Haladunk Tihany felé. Nagyon jó, kifújt szél van, remélem kitart Keszthelyig. Izgalmas a többi hasonló - gyakorlatilag azonos sebességű -Assoval versenyezni, egy ilyen fantasztikus távon, remek versenyben."

Júl. 14. 12:42

A Team Kaáli a második helyen Révfülöpnél

Révfülöpnél a Team Kaáli a második ezer méterrel a fej-fej mellett haladó RSM és Ribstory előtt, és folyamatosan szakad el. A 3-4. helyezett duóra pedig egyre jobban jön föl az AUDAX Django.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 12:37

Már 33-an túl vannak Siófokon

Nem sokkal délután negyed 1-kor több mint 30 hajó került Siófoknál.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 12:33

A Team Kaáli az élmezőnyben

A katamarán specialista Virág Flóra idén öt nagy versenyt nyert meg az ex-Black Jack Team Kaálival. Minek köszönhette a sikert - és hogy fogadta az eddig más kormányossal hajózó összeszokott legénység? Egyebek közt ez is kiderült Szépvölgyi István korábban felvett interjújából.

Júl. 14. 12:26

Badacsonynál jár a Fifty-Fifty

Továbbra is az élen száguld a Raiffeisen Fifty-Fifty az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon. A hajó már Badacsonynál, az is elképzelhető, hogy két óra múlva célba ér. Az eddigi rekord (7 óra 13 perc 57 másodperc) is veszélybe kerülhet.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 12:14

"Tudjuk, hogy veszélyes játékot játszunk" interjú Gémesi Jókával, a Raiffeisen Fifty-Fifty sajtófőnökével

Műhelytitkok a pillanatnyilag 5 kilométeres előnnyel és jelentős sebességi fölénnyel vezető Raiffeisen Fifty-Fifty átalakításáról. Az interjú a rajt előtti napon készült.

Júl. 14. 12:05

77 hajó érte el Balatonkenesét - friss bója információk

Az 516 induló közül két hajó, az Anibel és a Vigasz már biztosan nem fejezi be az idei Kékszalagot. További 77 hajó hivatalos kenesei eredménye elérhető a hirdetőtáblán 

https://mvszhirdetotabla.hu/kekszalag/eredmenyek/absolute/169

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 11:54

Révfülöpnél a mezőny eleje

A Raiffeisen Fifty-Fifty már Révfülöp magasságában halad Keszthely felé, és folymatosan növeli előnyét. Gémesi Jóka a kísérőhajóról úgy vélte, óránként tíz kilométeres különbséggel távolodik az éllovas az üldözőktől, az RSM-től és a Team Kaálitól. Gémesi szerint talán az 500 literes vízballaszttartályt is megtölthették a sebesség érdekében.

Júl. 14. 11:50

Lillafüred, az egyik legendás 75-ös cirkáló (csütörtök délben Kenese és Siófok között hajóznak)

Rajt előtti beszélgetés dr. Gál András Leventével, a Lillafüred kormányosával - a verseny előtti napon.

A Lillafüred nem kissé kalandos története, röviden:

A 75-ös cirkáló sorozat harmadik tagja, a Lillafüred is már a háború után lett kész, 1950-ben tették vízre. Ha lehet csodás, könnyű, karcsú versenyhajónak szomorú sorsa, akkor az az övé volt. Több mint hatvan évig vitorlásversenyt nem látott. Árbócát megkurtították, ormótlan kajütöt fabrikáltak rá, vaskorlátot (!) kapott, hogy a kapatos beutaltak ne essenek a fedélzetről a vízbe. SZOT hajó volt, ha ez a fogalom mond még valakinek valamit… 2008-ig húzta az igát szegény. Aztán szerencsére valakiknek, akik fogékonyak az örök értékekre, megakadt rajta a szeme. A Phoenix 1797 Alapítvány tulajdonába került. Ezt is a Navalia műhelyben újították fel, szintén Cittel Lajos irányításával. 2012-ben került újra vízre. A Lillafüred a legkönnyebb a három 75-ös cirkáló közül, a hajótest nem lakkozott, hanem festett, mert vörösfenyőből épült.

Júl. 14. 11:42

50 hajó a kenesei bójánál - hivatalos eredmények

Balatonkenesénél folyamatosan érkeznek a hajók, az első 50 áthaladó hivatalos eredménye elérhető a hirdetőtáblán.

https://mvszhirdetotabla.hu/kekszalag/eredmenyek/absolute/169

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 11:39

Tegnapi videó összefoglaló

Amíg a hajók az egyik leghosszabb szakaszt teszik meg Siófok és Keszthely között, itt van a rajt előtti nap rövid története, mozgóképekben.

Júl. 14. 11:38

Száguld a Raiffeisen Fifty-Fifty

Hatalmas előnnyel, 5 kilométerrel vezet a Raiffeisen Fifty-Fifty Akali után a Team Kaáli és az RSM előtt. Gyengül a szél, jelenleg 8-9 csomóval fúj, de az M4 Sport szakértője szerint rekordközeli idő is születhet. A csúcsot 2014-ben épp a Fifty-Fifty ért el Józsa Mártonnal 7 óra 13 perc 57 másodperccel.

Júl. 14. 11:26

Jelenlegi időjárási helyzet a keleti medencében - élénk szél fúj

A Balaton keleti medencéjében élénk, az egész medencét átfújó 30-35 km/h délnyugati irányú szél fúj. A déli szél a vízközépen a legerősebb, a keleti magaspart alatt mérsékeltebb. A középső medencében mérsékeltebb a légmozgás, a medence keleti részén 20-25 km/h széllökések vannak.

Kevés, magasszintű felhő van a Balaton felett.

A víz felett a levegő hőmérséklete 24 fok, a víz 22 fokos.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 11:24

A Raiffeisen Fifty-Fifty alaposan vezet az északi part alatt

Majthényi Szabolcs jelentette Földvárról telefonon: "A Fifty mindjárt Zánkánál van, egy talpon repesztenek a 8 csomó körüli szélben. Nagy az előnyük, az RSM és a Team Kaáli az előbb jöttek csak át a csövön. Délen 5 csomó körüli most a szél, van benne néha déliesedés - sőt, délről jönnek kisebb erősödések is. De egyelőre az északi part jobb... Az élmezőnynek valószínűleg kitart ez a szél még addig is, amíg kijönnek a keszthelyi öbölből, aztán, hogy a mezőnynek mi marad... Ki tudja..."

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 11:09

Már tízen haladtak át Siófoknál

Kilencedikként a Triniteam, tizedikként a POPLART jutott túl a siófoki bóján.

Júl. 14. 11:02

Már 30 hajó haladt át Kenesénél

Berecz Zsombor a 69F nevű hajóval a 12. helyen érkezett meg Balatonkeneséhez, így ő vezeti legjobb egytestű hajót.

13. POPLART

14. Principessa

15. Cofidis

16. Raffica

Júl. 14. 11:02

A szél a siófoki bójánál

Jelenleg a szél iránya a siófoki bójánál 230 fok, erőssége 11 csomó.

Júl. 14. 10:56

Elsüllyedt hajó! Balatonalmádi előtt, Kenese irányában

Akik az északias irányt választották a kenesei bója felé, vigyázzanak!

Júl. 14. 10:55

Újabb három hajó ért Siófokhoz

6. Process Solutions 10:55:09

7. Bogi 10:55:10

8. Audax Django 10:56:30

Júl. 14. 10:48

Gyors telefon Király Zsolttal, a pillanatnyilag legjobb egytestű hajó, a Raffica kormányosával

"Sikerült kikeverednünk a kenesei bójától, irány Siófok. Szerencsére elértük a friss szelet. Még egy jó darabig cirkálás lesz, ez az irány kifejezetten jó nekünk!"

Júl. 14. 10:42

Újabb három hajó haladt át Siófoknál

A Raiffeisen Fifty-Fifty és az RSM u54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjtán újabb három hajó haladt át a siófoki bójánál.

3. Team Kaáli 10:40:34

4. Ribstory 10:41:28

5. Prospex-Delta 10:44:13

Júl. 14. 10:42

METEO: mi várható a nyugati medencében 12.00 után?

A met.hu szél előrejelzési térképe 12.00-ra:

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

A szél nyugatiasra fordul, és a vezető hajók számára kitart. Érdemes azonban megfigyelni a térképen a Badacsony-Szigliget előtt lévő gyenge szeles zónát. Ez - legalábbis az előrejelzési modell szerint - 16.00 óra környékére kiterjed. És az látszik, hogy az északi part felé marad meg tovább valamennyi szél. A hegyek takarására azért vigyázni kell...:)

Júl. 14. 10:38

Siófoknál második az RSM!

A siófoki bóját 10:37:41-es idővel az RSM vette másodikként.

Júl. 14. 10:34

A Process Solutions még Siófok előtt

Litkey Farkasék Almádi irányából közelítenek a siófoki bója felé. 10:30-kor kb. 5 kilométerre voltak tőle.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 10:33

Már Siófoknál az élmezőny!

A Raiffeisen Fifty-Fifty vette elsőként a siófoki bóját. Az ideje 10:31:34.

Júl. 14. 10:22

Vándor Róbert (RSM) a várható délnyugati szélben követhető taktikáról

Izgalmasnak ígérkezik a délnyugati szélben a verseny. Sokkal tágabb a taktikai eszköztár, mintha "egytakkos" sebességi verseny lenne a szalag.

A gyors nagy katamaránokkal akár a Balaton teljes szélességében lehet oldalt választani... Visy László ezekről a döntési helyzetekről beszélt még a rajt előtti napon Vándor Róberttel, a címvédő RSM modifikált AC 45-ös katamarán kormányosával.

Júl. 14. 10:10

Az első tizenegy sorrendje a kenesei bójánál

A sorrend Kenesénél:

1. Team Kaáli 9:44:01

2. RSM 9:44:09

3. Raiffeisen Fifty-Fifty 9:44:56

4. Nanushka Forestay 9:45:16

5. Prospex-Delta 9:46:10

6. Ribstory 9:46:26

7. Racing Django 9:48:42

8. Bogi 9:55:14

9. Process Solutions 9:59:59

10. Triniteam 10:01:30

11. Fox 23 10:04:11

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 10:08

Sokkal gyorsabb az élmezőny, mint tavaly

Az élboly sokkal hamarabb ért oda a balatonkenesei fordulóhoz. Elsőként a Team Kaáli, másodikként a Kékszalag időrekordját alig több mint 7 órás idővel tartó Raiffeisen Fifty-Fifty, harmadiknak pedig a címvédő RSM. Kevesebb mint 50 percen belül kerülték a bóját. 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Tavaly gyengébb volt a szél, akkor ugyanis az Audax-Django fordult először, de akkor másfél órára volt szüksége a Füred-Kenese etap teljesítéséhez.

Júl. 14. 09:52

A Team Kaáli vette elsőként a kenesei bóját

Már 10 óra előtt elérte az első fordulót.

Júl. 14. 09:30

Néhány izgalmas háttérinformáció a Raiffeisen Fifty-Fiftyről

Nagyon jó sebességpotenciált mutatott fel a Raiffeisen Fifty-Fifty a verseny első, Keneséig tartó szakaszán. Mi van a remek teljesítmény mögött? A 10 év után új testeket kapott hajó 450 kilogrammal könnyebb az eddigi - egyébként Kék szalag időrekorder - változatnál. Kaptunk tőlük néhány háttérinformációt...

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Fotó: Gémesi Jóka

10 éves a Raiffeisen Fifty-Fifty
Saját rekordját szeretné megdönteni a kétárbócos
karbon katamarán

2012-ben 45 percet tudtak összesen vitorlázni a Kékszalag rajtja előtt a
Raiffeisen Fifty-Fifty-vel Józsa Mártonék, majd másnap megdöntötték a
Nemere II. 57 éves rekordját. Idén se sietik el a vízreszállást: tíz év után
teljesen új és könnyebb testeket kapott a hajó, ami három hónap alatt
készült el a Kápolnásnyéki Pauger Carbon üzemben.

Két nappal a 2022-es Kékszalag rajtja előtt végre vízre tudott szállni a frissen elkészült, teljesen új testekkel csatába induló Raiffeisen Fifty-Fifty. Az elmúlt napok erős, sokszor viharos szelei nem tették lehetővé az új hajó tesztelését, így a próbákra idén sem volt több, mint pár óra - követve a 2012-es hagyomnányokat, amikor szintén az utolsó pillanatokban szállt csak vízre a rekorder katamarán.
Az első menetpróba viszont nagyon bíztató volt, 8-20 csomó közötti szélben tesztelték a megújult szerkezetet és a lényeges pontok terhelése alatt a legkritikusabb kérdéseken átesett a csapat, ami
után felszabadultabb vitorlázás következhetett. Az első cirkáló szakaszban, szél ellenében vitorlázva 23 csomós sebességet is elért a hajó a kisebb vitorlákkal, ami nagyon bíztató elsőre. A kétárbócos katamarán új testekkel és keresztmerevítőkkel közel 400 kg-os fogyókúrán esett át, a hajó alaptulajdonságai, mint sajátos vitorlakezelése és a két árbóc közötti egyedi szélcirkulációk megmaradtak, de minden fontos dimenzióban gyorsabb lett. Paulovits Dénes a hajó tervező-építője szerint ez egy egészen új hajó lett és rengeteg potenciál van még benne. Dini itt részbenbeállításokról, a vitorlák jobb állításáról is beszélt, hisz az első próbákon csökkentett felületekkel vágott neki a csapat, részben már egy jövőképről, hisz a következő szalagra a Raiffeisen Fifty-Fifty új árbócokat és vitorlákat fog kapni, ezzel zárva az idén 10 éves csapat következő innovációsszakaszát. A csapat nagyon összeszedett a Kékszalag rajtja előtt, tűpontos edzői eligazításokat és instrukciókat kapnak és maradéktalanul teljesítik a feladatokat. Belülről olyan a hajó, mint a régi, csak jobb, nagyobbakat is gyorsul - mesélte Dénes Bence a hajó egyik bowman-je.
Tíz év tapasztalatait öntötték bele a katamarán újratervezésébe, a jobb működtetés és design határozza meg a jelenlegi szürke hajót, amitől a partiőrség kísérleti rombolójára hasonlít most, a tavaly még sárga testekkel megismert kétárbócos. Fő cél az újításoknál a
súlycsökkentés volt, hogy gyenge szélben is versenyképes legyen a csapat, eddig a mezőny legnehezebb éllovasa volt. A hajógyártásban legkorszerűbb technológiát a méhsejt-nomex karbon-szendvics kompozit megoldást alkalmazta a kápolnásnyéki hajógyár, így a két új test és összetartó elemeik, a kersztmerevítők közel 400 kilóval lettek
könnyebbek. Sokszor apróságok rengeteget segítenek a jobb kezelhetőségen, a legénység mozgásához igazított ergonómikus belsőtér jobb manővereket, könnyebb vitorla igazítást, állítást is eredményez és az átgondolt kialakítás jobban is néz ki. A hajó
belső kialakítása évtizedes tapasztalatok eredményeit hordozza, jobb helyre kerültek a kezelő karok, csörlők és közben merevebb is lett a test az okosan megtervezett tartóelemektől, erősítésektől.
A légellenállás a kis szélben is nagyon gyors katamaránoknál már nagyon sokat számít, a hajó fedélzete is lekerekített formákat és légvezető szárnyakat kapott, így csökkent a légellenállás ami még gyorsít a hajón. A súlycsökkentés a gyenge szélben jelentős előny, de erősödésben, viharos körülmények között már hátrány. A megoldás a jobb nyomaték eléréséhez erősödésben a vízballaszt, a hajó 500 liter vízet tud felszippantani oldalanként, oda helyezi ezt az extra súlyt a legénység, ahol a leginkább szükség van rá.
A vitorlák jobb állításához szélesebbre építették több ponton a hajót, a kiülő keretek összesen 50 cm-rel szélesedtek, a hajó bőszeles vitorláját tartó oldalsudarak pedig három métert nyúlnak ki, a korábbi egy méteres kitámyasztások jelentősen megnőttek idén. A
behúzó rendszereket és fedélzeti szerelvényeket is optimalizálták, így sokal letisztultabb fedélzetet kaptak, ami a kezelhetőséget jelentősen javítja és egyben a légellenállást tovább csökkenti.
2012-ben nagyon gyorsan zajlott a hajó megépítése és egy olyan szerkezet került ki Paulovits Dénes műhelyéből, amiről még azt se tudták, hogy egyáltalán működni fog-e. A tervezőasztalon nem lehetett megjósolni, hogy az elméletben saját szelet generáló dupla
árbócok valóban eredményesek lesznek-e, az első Kékszalag rajt előtt összesen 45 percet tudtak vitorlázni a hajóval, ahol annyit láttak, hogy gyorsabb lett, mint gondolták.
Másnap reggel a rajtnál óvatosan indult a Fifty-Fifty csapata, de hamar az élre álltak és Kenesénél már vezették a mezőnyt, majd a Nemere II. 57 éves rekordját megdönötték a lényegében nullkilóméteres hajóval. Idén az anyagok, szerelvények beszerzésének akadozása lassította, néha napokra megszakította az építési munkát, majd a kész hajót a
több napig viharos szél miatt nem tudták kipróbálni - így a hagyományokhoz híven minimális próbára lesz idő a Kékszalag rajtja előtt. Ami bíztató, hogy a legénységet maga az építési munkákkal eltöltött idő is összekovácsolta, a Raiffeisen Fifty-Fifty nyugodt és
harmonikus csapattal fog a rajthoz állni. Ahogy az egyik tavalyi edzésen már megmutatták, ha optimális szelet kapnak, 6 órás tókerülő rekord biztosan beállítható, de 5 óra alá is szorítható a Kékszalag leggyorsabbjának az ideje.
A Raiffeisen Fifty-Fifty kiemelt eredményei
2012 Kékszalag 1. hely. - időrekord 10 óra 34 perc 15 másodperc
2014. Kékszalag 1. hely - időrekord 7 óra 13 perc 57 másodperc
2015. Kékszalag 2. hely
2016 Kékszalag 2. hely
2018 Kékszalag 3. hely
2022. Kékszalag 2. hely

Legénység 7 fő
Józsa Márton kormányos
Goszleth Marcell taktikus - trimmer
Németh Áron bowman - trimmer
Adorján Csaba trimmer
Józsa - Kovács Attila trimmer
Dénes Bence - bowman
Erőss Lóránd - bowman
Kísérő: Bagyó Áron
Média: Gémesi Jóka
Hajó adatai:
Hossza: 50 láb, 15 méter
Szélesség: 9,5 méter

Legnagyobb szélesség (oldal sudarakkal): 15 méter
Árbócok magassága 20 méter
Árbócok felülete 40 m2 szárny forma
Vitorlázat
Nagyvitorlák (2x72m2) 144 m2
Orrvitorlák: (2x46m2) 92 m2
Hátszeles vitorla (reacher) (2x90m2) 180 m2
Szél felé összesen 276 m2
Bőszélben: 364 m2
A Raiffeisen Fifty-Fifty tartja a Kékszalag időrekordját: 7 óra 13 perc 57 másodperccel.

Júl. 14. 09:30

A Raiffeisen Fifty-Fifty vezet

Fél órával a rajt után a Raiffeisen Fifty-Fifty vezet az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon. 9:30-kor 982 méter volt az előnye a Team Kaáli előtt, mögöttük a Nanushka Forestay, a Ribstory és a címvédő RSM halad. A legjobb egytestű hajó a jelenleg 11. Raffica.54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 09:22

Berecz Zsombor új tervei és egy új hajó: a 69F

Olimpiai ezüstérmesünk a Tókerülő verseny kapcsán bemutatott egy vadonatúj foiler karbon hajót - amellyel a legmagasabb szinten valósíthatja majd meg utánpótlásnevelési elképzeléseit. Erről beszélt Visy László mikrofonja előtt.

54. Kékszalag Raiffeisen NagydíjA képen Holczhauser András MVSZ főtitkár és Berecz Zsombor.

Júl. 14. 09:12

A rajt pillanatai - fotókkal

Cserta Gábor és Szántó Áron fotói a 9 órás rajtról.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 09:05

Eldördült a startpisztoly - Katamaránok az élen

516 hajó jó szélben rajtolt el az 54. Raiffeisen Kékszalagon. A rajtot az RSM, a Raiffeisen Fifty-Fifty és a Team Kaáli kapta el legjobban. 20 csomó körüli sebességel indultak el.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 09:00

Elrajtolt az 54. Raiffeisen Kékszalag Nagydíj

Az Airmoniq nyomkövetőjén jól látható a hajók elhelyezkedése a rajt pillanatában.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 08:52

A rajt előtti percek - fotók

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 14. 08:27

Jó szélben Keneséig...

Ha hinni lehet a folyamatosan frissülő szél előrejelzéseknek, stabil, élénk délnyugatiban hasíthat a mezőny az első pályajelig, Keneséig. Utána annál izgalmasabb lesz a cirkálás a Tihanyi-szorosig. Vajon őrzik egymást az esélyes hajók, egymás közelében vitorlázva, vagy megoszlanak az oldalválasztások? Pusztán az előrejelzéseket látva, nem lesz szabad lenn maradni a déli part közelében. Persze a vízen minden egészen más...

Júl. 14. 08:10

Itt követhetik a szurkolók az élő nyomkövetést

A verseny iránt érdeklődő szurkolók az Airmoniq által kifejezetten a verseny követésére kifejlesztett oldalon követhetik figyelemmel a versenyt. Az oldal címe: https://tracking.airmoniq.com/login

Jó szelet, jó versenyzést, jó szurkolást kíván mindenkinek az Airmoniq csapata. 

Júl. 14. 08:06

Várja a Rendezőség a javaslatokat a Fair Play díjra!

A KPMG, mint a Magyar Vitorlás Szövetség együttműködő partnere Fair Play díjat alapított. Várjuk a javaslatokat, és ne feltétlenül heroikus tettekre, nagy viharos szélben véghezvitt embermentésekre gondoljatok: az egymás segítése, egy -egy szokatlan kedves gesztus is alapot adhat az elismerésre. A javaslatokat a hunsail@hunsail.hu email címre várjuk!

Ahogy Rózsai Rezső a KPMG vezérigazgatója mondta:

„A tiszta szabályok, a sportszerű versenyzés, a tisztelet, a bizalom fontos, hogy jelen legyenek a sportban, így a vitorlázásban is, mint ahogyan alapkövetelmények az üzleti életben is, amelyben a KPMG tevékenykedik. Az a feladatunk, hogy bizalmat teremtsünk az üzleti életben, a Kékszalag – KPMG Fair Play Díjjal pontosan ezt a szemléletet szeretnénk hangsúlyozni a vitorlás sportban és ezen belül természetesen a vitorlázás ünnepén a Kékszalagon. Bízunk benne, hogy az egymásra való odafigyelés, a bizalom a versenytársakban, egymás tisztelete és a sportszerű magatartás az idei versenyen is maximálisan velünk lesz.”

Júl. 14. 07:51

Két érdekesség a rajtnál

Az egyik elsősorban a versenyzőknek, a másik a nézőknek (is) érdekes.

Az első vadonatúj:

„A versenyen a World Sailing DR 21-01 kísérleti szabálya érvényes, amelynek értelmében, ha egy hajó az előkészítő jelzésétől számított 2 perc letelte után rajtol, akkor nem kell visszatérnie a rajtvonal rajt előtti oldalára, viszont tárgyalás nélkül 35 perces időbüntetést kap, amelyet tényleges futott idejéhez kell hozzáadni. Ez megváltoztatja az RRS A5.1 szabályt. Általános visszahívás miatt megismételt rajt esetén az időbüntetés törlődik. A versenyrendezőség nem alkalmazza az RRS 29.1 (egyéni visszahívás) szabályt és a kapcsolódó lobogójelzést, és nem alkalmazza az RRS 30 szabályban leírt rajtbüntetéseket.”

Általánosan fogalmazva ez azt jelenti, hogy esetünkben az a hajó, amely a rajtot megelőző három percben rajtol ("korai rajtos") nem kerül egyéni visszahívásra, mehet tovább a versenyben DE a futott idejéhez 35 percet hozzáadnak. Ezzel elkerülhető a rajt utáni balesetveszély az esetleges vigyázatlan újra rajtoló korai rajtosok miatt.

A másik szabály évek óta ismert, de ha hihetünk a szél előrejelzésnek, és délnyugati szél lesz a rajt után a jellemző, akkor a rajt időpontja után három perccel egy külön jelzés engedélyezi a bőszeles vitorlák felhúzását. Az egyszerre kilobbanó színes vitorlák látványa felejthetetlen látvány!

"

Júl. 14. 07:38

Időjárás-jelentés: a legfrissebb szélelőrejelzés a rajt időpontjára

Megérkezett a legfrissebb, kifejezetten az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra készült időjárás-jelentés.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Horváth Ákos, az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Obszervatóriumának vezetője a következőket írja a csütörtök reggel fél 8-kor publikált anyagban: 

A Balaton keleti medencéjében mérsékelt 20-25 km/h délnyugati irányú szél fúj. A déli szél az egész medencét többé-kevésbé egyenletesen átfújta, a vízközépen a legerősebb.

Kevés a felhő.

A víz felett a levegő hőmérséklete 22 fok, a víz 21 fokos.

Csütörtökön a jelenlegi állás szerint erre lehet számítani: 

A verseny kezdetén a keleti medencében tovább élénkül (20-25 km/h) a délnyugati (tengely irányú) szél. Napközben a délnyugati szél egyes széllökései a keleti medence keleti részén elérhetik 35 km/h-t. Általában legélénkebben vízközépen fog fújni a szél.

A középső medence keleti részén a délután folyamán még fennmarad az élénk (20-30 km/h) délnyugati szél, amely nyugati irányba haladva folyamatosan mérséklődik (10-20 km/h), de az esti órákig várhatóan kitart, kissé déliesebb irányúra fordulva. Az esti óráktól a tovább gyengülő (5-15 km/h) délnyugati alapáramlásra több helyen rárakódnak a helyi cirkulációs hatások, legyengítve, erősen megforgatva a szelet.

Napközben többször erősen megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely befolyásolhatja a szelet: az erősen felhős időszakokban kissé gyengülhet a déli szél. Estig csapadék nem várható.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a víz felett 24-25, a parton 32-33 fok körül alakul, este 22 fok várható.

A víz hőmérséklete estére 23-24 fokig melegszik.

Pénteken pedig erre a mostani - csütörtök reggeli -  kilátások alapján.

A reggeli órákban érkezik a hidegfront, északnyugatira fordul a szél és megélénkül (35-40 km/h), a kitett helyeken erős (45-55 km/h) lökések várhatóak. A szél napközben északi, helyenként északkeleti irányúra fordul és kissé mérséklődik, az északi part közelében lesz lökésesebb (30-40 km/h). A korábbiakban vártnál gyengébbnek tűnik a hidegfront.

Az érkező front mögött napközben megnövekszik a felhőzet, délután kialakulhat zápor vagy zivatar.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a víz felett 24, a parton 27 fok körül várható.

A vízhő 23 fok körül alakul. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Obszervatóriuma verseny re készített friss időjárás-jelentéseirőlő  itt a kekszalag.hu-n (kekszalag-reblog.hu) rendszeresen beszámolunk.

A prognózis emellett elérhető többek között 

"

Júl. 13. 09:15

Mára búcsúzik az online közvetítők csapata

Holnap már a rajt előtt itt leszünk újra, és onnantól folyamatosan láthatjátok itt a legfrissebb híreket, fotókat, videókat - nonstop, egészen az utolsó érvényesen befutó hajó fogadásáig. Addig is jó pihenést mindenkinek - holnaptól pedig jó szelet!

Júl. 13. 08:59

Fontos! MIndenki indítsa el az Airmoniq nyomkövetést!

Érdemes rászánni 3 percet...

Júl. 13. 08:39

Még 20 percig lehet nevezni az Anna Grand Hotelben - sorbanállás nélkül

Ahogy már írtuk, a nevezési határidő - az M7-es beállása miatt - 21 óráig meghosszabbítva!

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 13. 06:54

Több mint ötszázan neveztek már!

19 óráig már több mint ötszázan neveztek - és vették át a nevezési csomagokat - az idei 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra. Még este nyolcig lehet nevezni Füreden, az Anna Grand Hotelben.

A frissített nevezési lista itt nézhető meg!

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

"

Júl. 13. 06:34

Mindent a nyomkövetésről - újra...

Nagyon fontos, hogy az Airmoniq-nyomkövetés csak akkor nyújt teljes képet, élményt a nézőknek és a többi versenyzőnek, ha a benevezett hajókon – kivétel nélkül – működik a nyomkövető alkalmazás egy telefonon. 

FONTOS, HOGY FEL LEGYEN TÖLTVE A NYOMKÖVETÉSRE HASZNÁLT TELEFON ÉS A VERSENYZŐKNEK ÉRDEMES MAGUKKAL VINNIE POWERBANKOT VAGY A HAJÓN GONDOSKODNI A TELEFON TÖLTÉSÉRŐL. 

Javaslat versenyzőknek: aki szeretné a nézők számára biztosított webes felületen is követni a verseny állását, annak - a nyomkövetésre használt telefon akkuidejének kímélése miatt - érdemes ezt egy másik telefonon keresztül figyelni.

MIT KELL TENNIE A VERSENYZŐKNEK?

Az Airmoniq Tracking rendszer használatához le kell tölteni az Airmoniq applikációt: 

Mindenképpen engedélyezzük az applikációnak a GPS adatokhoz való folyamatos (háttérben is) hozzáférést.

Az applikációban regisztrálni kell versenyzőként (akinek még nincsen regisztrációja), és itt megadni az MVSZ VIHAR rendszerében használt VIHAR-ID-t, és születési dátumunkat is. Ezzel összeköttetésbe kerül a VIHAR rendszer, és az Airmoniq Tracking rendszere.(Aki már tavaly vagy az idei szezon során regisztrált, az használhatja a korábbi regisztrációt.) 

Belépés után láthatjuk azon versenyeket, amikre már neveztünk a VIHAR rendszerben.

A verseny előtt egy órával már elindíthatjuk a nyomkövetést az esemény melletti Tracking gombra tapelve, majd a START gombot megnyomva.

FONTOS! AZ APPLIKÁCIÓT NE ZÁRJUK BE A VERSENY VÉGÉIG ÉS - AHOGY ARRÓL FENTEBB SZÓ VOLT - GONDOSKODJUNK A TELEFON TÖLTÉSÉRŐL - BÁR AZ APPLIKÁCIÓ NEM FOGYASZT SOKAT. (Amennyiben véletlenül bezártuk volna az applikációt, vagy leállítottuk volna a trackinget, az bármikor újraindítható, akár másik telefonon letöltve az appot és ott bejelentkezve is.)

MiT KELL TENNIE A SZURKOLÓKNAK?

A verseny iránt érdeklődő szurkolók az Airmoniq által kifejezetten a verseny követésére kifejlesztett - az alábbi linken elérhető: 

oldalon követhetik figyelemmel a versenyt.

Az Airmoniq csapata a nézői felületen is több újdonsággal, kényelmi funkcióval készült Fehér Szalag Nagydíj - 25. Izsák Szabolcs Emlékverseny - GeneralCom Nagydíjra és az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra. 

"

Júl. 13. 06:26

A legfontosabb biztonsági tanács Bagyó Sándortól, a VMSZ elnökétől

Itt a kekszalag.hu oldalon már közzétettük a verseny biztonságáról szóló Samsung stúdió beszélgetést - ebből egy fontos elemet emelnénk ki: vész esetén a leggyorsabb megoldás a vízi mentők applikációjának használata. Természetesen élnek a telefonos lehetőségek - pl. a 112 - de az applikáció használatával azonnal eljutnak a bajbajutott hajó koordinátái a vízimentőkhöz - ezután a vízimentők hivják a bajbajutottat, és ha nem válaszol, akkor azonnal megy a helyszínre a legközelebbi mentőhajó, ha pedig fel tudja venni a telefont, meg tudják beszélni a teendőket. Ez az applikáció a BalatonHelp - az alkalmazások közt minden operációs rendszerben megtalálható.

Júl. 13. 05:52

A rajt előtt egy nappal sajtótájékozatót tartott az MVSZ

A sajtótájékozató összefoglalója alább:

Ünnep a vízen, fesztivál a parton – csütörtökön rajtol az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

 Július 14-én, csütörtökön reggel 9.00 órakor rajtol Európa legnagyobb és legnépszerűbb tókerülő versenye, az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A mezőnyben a legújabb fejlesztésű katamaránok mellett a Balaton klasszikus hajói, és a túravitorlások is rajthoz állnak. A regatta limitideje negyvennyolc óra, szombaton reggel kilenc óráig kell befutniuk a versenyben lévő egységeknek az érvényes eredmény megszerzéséhez. A Kékszalag hetében Balatonfüreden minden a vitorlázásról szól. A rendezvény központja idén is a Vitorlás tér, valamint a nagymóló. A Kékszalag támogatói, a sportághoz kapcsolódó aktivitásokkal, és újdonságokkal várják a városba látogatókat.

 Idén is hatszáznál is több egység nevezését várja a Magyar Vitorlás Szövetség, Európa legnagyobb tókerülő versenyének rendezője az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra. A regatta rajtpisztolya a hagyományoknak megfelelően csütörtökön reggel kilenc órakor dördül el. A biztonsági előírásoknak megfelelően a katamaránok, és rohanógépek, valamint az egytestű hajók az idei esztendőben is külön szektorból rajtolnak a mintegy hat kilométer széles rajtvonalon.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

 Az eseményt bemutató, a balatonfüredi Anna Grand Hotelben tartott sajtótájékoztatón Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke úgy fogalmazott: a Balaton ünnepe egyben a vitorlázás ünnepe is, hiszen a mezőnyben a legújabb technika, a klasszikus hajócsodák, és a szabadidős vitorlázás képviselői mérik össze tudásukat.

 „Nagy öröm számunkra, nézve a Kékszalag verseny alakulását, hogy folyamatosan nő a verseny népszerűsége és presztízse. Miközben hatalmas élmény körbe vitorlázni a Balatont, hatalmas kihívás is, főleg azoknak, akik akár 48 órát, vagy annál is többet a vízen töltenek. Szerintem ennek a versenynek csak és kizárólag győztesei vannak, hiszen mindenki nyer, aki végig csinálja ezt az erőpróbát.” 

 A verseny névadó támogatója immáron negyedik éve a Raiffeisen Bank.

 Zolnai György, a névadó főtámogató Raiffeisen Bank vezérigazgatója elmondta: Közös az irány a fenntarthatóságban, az energiahatékonyságban, a digitalizációban, és ahogy a Kékszalag, a Raiffeisen Bank sem csak szavakban tesz az innovációkért. Reméljük idén is hasonlóan izgalmas futamot láthatunk, a Raiffeisen Bank az általa támogatott hajóval is jelen van a Kékszalagon, immár harmadik éve segíti a Fifty-Fifty indulását és csapatát, továbbá hosszú ideje szponzora a Spartacus VSE-nek és Majthényi-Domokos világbajnok párosnak. 

 A Kékszalag alapításától kezdve hagyomány, hogy a versenynek Balatonfüred városa ad otthont. Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere köszöntőjében kiemelte: a városvezetés nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél sokrétűbb programok jelenjenek meg az év során, ezek között  a tókerülő verseny az egyik legkiemelkedőbb esemény minden esztendőben.

 „Balatonfüred életében meghatározó a Kékszalag verseny, nem hiába nevezik a várost a vitorlázás balatoni fővárosának. Az elmúlt években a Kékszalag ideje alatt városunkba érkező látogatók száma, valamint a vendégéjszakaszámok is rekordokat döntöttek és én úgy vélem ez most sem lesz másképp. Örömmel jelenthetem be Önöknek, hogy a hetekben nyitottuk meg hivatalosan a Balaton legújabb kikötőjét a KékszalagPORT-ot városunkban, hamarosan pedig elkészül Balatonfüred legújabb sétánya is, mely szintúgy a tradicionális tókerülő nevét viseli majd.”

 A verseny autós partnere 2022-ben is az AUDI: ezúttal is több újdonsággal készülnek a Kékszalag Fesztiválra. A látogatók egyebek mellett találkozhatnak az Audi legfrissebb modelljeivel, egy vadonatúj Audi S8-assal is.

 „A márka számára ez fontos üzenettel bír, hiszen a vitorlázáshoz hasonlóan az Audi számára kiemelt jelentőségű elektromos autózás is egy olyan fenntartható mobilitási formát képvisel, amely károsanyag kibocsátás nélkül biztosítja a sebesség élvezetét. A versenyzők mindemellett az Audi jóvoltából testközelből is találkozhatnak a jövő mobilitásával: az Audi Shuttle-nek köszönhetően a Kékszalagra nevezettek a legújabb modellekkel közlekedhetnek Balatonfűzfő és Tihany között." - áll az AUDI közleményében.

Az idei esztendőben is átadják a Kékszalag – KPMG Fair Play Díját. Az alapító KPMG  2021-től minden évben azt a legénységet jutalmazza, amely valamilyen módon megmutatja, hogy verseny közben is van tere az együttműködésnek, egymás segítésének.

 „A tiszta szabályok, a sportszerű versenyzés, a tisztelet, a bizalom fontos, hogy jelen legyenek a sportban, így a vitorlázásban is, mint ahogyan alapkövetelmények az üzleti életben is, amelyben a KPMG tevékenykedik. Az a feladatunk, hogy bizalmat teremtsünk az üzleti életben, a Kékszalag – KPMG Fair Play Díjjal pontosan ezt a szemléletet szeretnénk hangsúlyozni a vitorlás sportban és ezen belül természetesen a vitorlázás ünnepén, a Kékszalagon. Bízunk benne, hogy az egymásra való odafigyelés, a bizalom a versenytársakban, egymás tisztelete és a sportszerű magatartás az idei versenyen is maximálisan velünk lesz.”-fogalmazott Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója

 A verseny díjait idén is a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. készítette. Dr. Simon Attila vezérigazgató kiemelte: a tradíció és innováció gondolatiságából kiindulva a Herendi Porcelánmanufaktúra ebben az évben megújította a Kékszalag fődíját.

 „A Herendi trófea egyik tükrén egy új minta jelenik meg, ez utal a Herend innovatív gondolkodására. A kék szín dominál, amelyet arany festés nemesít. Az arany 24 karátos mattarany, amely az aranyfestékek legdrágább változata.” Az új kreatív egy vitorlás hajó sziluettjét mutatja. A vitorlás hajó alatt a Balaton vize fodrozódik, amely átvált szalagba, így utalva a verseny elnevezésére.”

 – mondta el Dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója.

 Az Ilcsi Kozmetikumok hosszú évek óta hűséges támogatója a hazai vitorlázásának, ezen belül kiemelten a Kékszalagnak. Molnár Ferenc alapító maga is ott lesz a mezőnyben, Álom nevű hajójával. 

 „A versenyen legfontosabb a nap elleni fizikai védelem: lehetőleg mindenki viseljen kalapot, hosszú ujjú felsőt. A bőrünk UV terhelését így sem ússzuk meg, de a káros hatásokat nagyban segítenek mérsékelni az Ilcsi speciális, természetes alapú készítményei. „ -fogalmazott Molnár Ferenc.

 A Kékszalag Fesztiválhoz csatlakozott a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program is. Markovits Alíz, a VEB 2023 Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a vitorlázás és a Kékszalag a Balaton életének, kultúrájának meghatározó mozgatóereje; összeköt országokat, városokat, partokat, embereket – így egyértelmű volt, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program a Kékszalag verseny mellé álljon.

 „Örömmel várjuk a Kékszalag résztvevőit és rajongóit is, hogy ismerjék meg a 2023-as EKF programjait, legyenek azok Füreden, vagy máshol a Balaton mellett, a Bakony-alján, esetleg éppen Veszprémben. A Tagore sétányon a kulturális régiónk értékeit bemutató fotókiállításon és az információs pontunkon már az idei programjainkról is sok részletet elárulunk.” -fogalmazott Markovits Alíz.

 Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta: az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj nevezése szerdán 11.00 órakor kezdődött a balatonfüredi Anna Grand Hotelben. Az előnevezésen, egy nap alatt közel 441 hajó nevezett, az idei esztendőben több, mint hatszáz hajó részvételére számítanak.

 „A Kékszalag népszerűségét mutatja, hogy évről évre egyre többen érdeklődnek a verseny iránt. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei esztendőben több külföldi egységet is vendégül láthatunk, amelyek a hazai vitorlázókkal mérik össze tudásukat. 2022-ben, a csütörtöki rajt után is számos vízparti program és rendezvény, majd a szombati díjátadó ünnepség, és az azt követő utcabál várja az érdeklődőket. Hozzátette: az idei esztendőben több új támogató partner is csatlakozott a Kékszalaghoz.”

 A versenyt ezúttal is élőben közvetíti csütörtökön az M4 Sport televíziócsatorna.

 „Egész nap élő közvetítést láthatunk a versenyről a Vitorlás térre kihelyezett nagykivetítőn, valamint az idei esztendőben a Samsung támogatásával külön stúdióval készültünk a nagymólón, ahol a versenyről szóló helyzetjelentéseket, beszélgetéseket hallhatnak az érdeklődők a verseny egésze alatt. Csütörtökön délelőtt a balatonfüredi Tagore-sétány előtti vízterületen rendezzük meg már hagyományosan a modellvitorlás-versenyt. A Kékszalag befutóját ismét közösen várjuk a balatonfüredi nagymólón. Pénteken délután megrendezésre kerül a leggyorsabb hajók versenye az Audi Speed Challenge, melynek keretében testközelből láthatják szintén a nagymólóról az érdeklődők a rohanógépek teljesítményét. Szombaton 18:00 órától a Gyógy tér ad otthon a Kékszalag díjkiosztójának, melyet hagyományosan Kékszalag utcabál követ majd.”

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 13. 05:51

Biztonság a vízen a vízimentők szemszögéből!

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke nyilatkozott.

Júl. 13. 05:43

Hogyan lesz biztonságos a Kékszalag?

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára és Kerekes Kázmér a verseny vezetője osztotta meg gondolatait.

Júl. 13. 05:19

Izgalmas beszélgetésekkel indult a felvezetés a versenyre

Molnár Ferenc, az Álom kormányosa a nap elleni védekezés fontosságára hívta fel a figyelmet. Németh Péter pedig a Principessa hajóról hozott friss híreket. De nem csak a vízen és a hajókon zajlik a készülődés, izgalmas programokkal várnak mindenkit a parton is holnaptól! 

Júl. 13. 04:16

Nègyszáz felett a nevezők száma

Nem sokkal 16 óra után már több mint 400 hajó csapata adta le a nevezèsèt a csütörtök reggel 9-kor rajtoló 54. Kèkszalag Raiffeisen Nagydíjra. 

A rendező Magyar Vitorlás Szövetsèg előzetesen azzal számolt, hogy több mint 600 hajó indulhat Európa legrègebbi ès leghosszabb tókerülő versenyèn. 

A helyszíni nevezés a balatonfüredi Anna Grand Hotelben este 8 óráig tart, addig mèg sokan neveznek.

Szerda kèső este kiderül, a mostani verseny az indulók számát tekintve megdönti-e a 2018-as 672 hajós rekordot. 

Júl. 13. 01:26

MIlyen idó várható? Íme a legfrissebb időjárás-jelentés!

A Magyar Vitorlás Szövetség partnereként az Országos Meteórológiai Szolgálat - a korábbi évekhez hasonlóan - dedikált, rendszeresen frissített időjárás-előrejelzést készít az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra. 

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Szerdán kora délután a következő előrjelzés volt érvényben:

A verseny időjárását egy anticiklon peremén északnyugatról jövő, egymást követő léghullámok határozzák meg. Az első napon a Balaton két hidegfront között lesz és kezdetben a délnyugati, tengely irányú szél lesz a meghatározó. Egy gyengén szeles éjszakát követően a második napon érkező hidegfront az egész Balatont átfújó, erős lökésekkel kísért északnyugati szelet hoz.

Csütörtök (2022.07.14.):

A hajnali mérsékelt délnyugati légmozgást a verseny kezdetére fokozatosan megélénkülő(20-30 km/h) délnyugati (tengely irányú) szél váltja fel. A parti cirkuláció helyenként még visszatarthatja, illetve kissé átforgathatja a szelet (legtovább a kenesei partoknál tart ki a helyi hatás), azonban délig várhatóan az egész keleti medencét átfújja a délnyugati szél. A szél erőssége nyugat felé csökken, de a délutáni órákban a középső medencében is várható még mérsékelt (15-25 km/h) délnyugati légmozgás. Napnyugta felé mindenütt gyengül (5-15 km/h) a szél, estétől helyenként változó irányú lesz, a helyi hatások alakítják a légmozgást.

Eleinte változóan, majd túlnyomóan napos idő várható csapadék nélkül.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a víz felett 24-25, a parton 32 fok körül alakul, este 22 fok várható.

A víz hőmérséklete estére 23 fok körül alakul.

Péntek (2022.07.15.):

Az éjszakai, kora hajnali szélviszonyokat várhatóan a gyenge szeles (0-5 km/h) helyi hatások alakítjak, amelyek elnyomják az egyre gyengülő délnyugati alapáramlást. A reggeli órákban érkezik a hidegfront, amelyet hirtelen északnyugatira forduló szél jelez, napközben fokozatosan felerősödő (40-50 km/h), a kitett helyeken, mint pl. a szigligeti öböl, viharos közeli (55-60 km/h) lökésekkel. Az egész Balatont átfújó érős szél délutántól lassan mérséklődik, de egy-egy erős (45-50 km/h) lökés a késő délutáni órákig előfordulhat. A számítások szerint a front alapvetően szárazan érkezik, de teljesen nem zárható ki egy-egy zivatar, amely az alapáramlásra rárakódó szelével rövid ideig tartó viharos (75-80 km/h) lökéseket is okozhat.

Júl. 13. 11:30

KÉKSZALAGOSOK FIGYELEM! A VERSENY ÚTVONALÁT IS ÉRINTIK AZ ÚJ METEOROLÓGIAI MÉRŐÁLLOMÁSOK

Balatonszemes, Szigliget, valamint Keszthely térségében kell figyelnie az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj résztvevőine, ugyanis ezeken a helyszíneken találhatóak az idén márciusban telepített mérőállomások.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

(Forrás: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata)

A megfigyelő rendszer részeként úgynevezett szigetüzemű hidrometeorológiai és vízminőségi kutatóállomások létesültek a Balaton négy eltérő fizikai- kémiai- és ökológiai- paraméterekkel jellemezhető medencéjében: Siófok, Balatonszemes, Szigliget valamint Keszthely térségében. A kutatóállomások mederben maradó alszerkezeti cölöpalapból, valamint ideiglenesen kihelyezett fel-szerkezetből állnak, melyen a mérőműszerek és egyéb segédberendezések vannak elhelyezve. A téli jegesedési időszakban a megfelelő hajózási jelzésekkel ellátott cölöpalap marad a Balaton medrében, a felszerkezetet és a rajta lévő műszereket biztonságvédelmi szempontok miatt le kell szerelni. A cölöpalap már 2021 nyarán, a felszerkezet és a mérőműszerek kihelyezése idén márciusban megtörtént.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

(Forrás: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata)

A Balaton Közép-Európa legnagyobb sekély vizű tava, vízfelületéhez viszonyítva kis vízgyűjtővel rendelkezik, ezért érzékenyen reagál a környezeti, meteorológiai változásokra. A projekt célja egy olyan megfigyelő rendszer kialakítása, amely a létrejövő adatbázis révén segíti a globális és regionális változások folyamatos követését, a szükséges intézkedések meghozatalát. A kialakított kutató állomások üzemeltetését a továbbiakban a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a projektben együttműködő partnere, az Országos Meteorológiai Szolgálat biztosítja. Az idei évtől a Balaton viharjelző rendszerének berendezései is a platformokon lettek elhelyezve.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

(Forrás: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata)

A projekt keretében további műszerek kihelyezése, telepítése valósult meg a Balaton parti sávjában, laboratóriumi eszközök beszerzésére kerül sor, valamint a műszerek által gyűjtött adatok egy balatoni adatbázisba kerülnek. Erre az adatbázisra épülve készülnek web alapú tájékoztató felületek,7 különböző, frekventált helyszínen digitális tájékoztató táblák, valamint mobil alkalmazások az érdeklődők számára.

A mérőszigetek adatai:

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

(Forrás: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata)

A Balaton rendkívül nagy gazdasági, idegenforgalmi potenciált jelent, amelynek megtartásához, az esetleges kedvezőtlen változások időben történő felismeréséhez, megértéséhez és kezeléséhez a projekt nagymértékben hozzájárul.

Az „Átfogó környezeti megfigyelő és tájékoztató rendszer a Balatonon” (KEHOP-1.1.0-15-2017-00012) projektet a Széchenyi 2020 program keretében, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság konzorciuma valósítja meg.

A projekt megvalósításához az Európai Unió és Magyarország Kormánya 1 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatást biztosított.

A közlemény elérhető: https://mvszhirdetotabla.hu/kekszalag/hirdetotabla

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Júl. 13. 05:02

Így szerezhet egy második szalagot - így segíthet az autista fiataloknak

Kékszalag, két szalag - rendhagyó jótékonysági megoldás. 

Az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj hagyományosan fontos eleme a
jótékonyság: a versenyzők egy második kék szalag
megvásárlásával idén is az Autistic Art Alapítványt támogathatják.
A nevezésnél plusz 10 ezer forinttal 3 hónapig, 15 ezer forint
befizetésével pedig fél évig tudják biztosítani a támogatók egy
autizmussal élő fiatal számára az Autistic Art művészeti
programján való részvételt. A szalag megvásárolható helyszíni
nevezéskor Balatonfüreden. (2022. július 13-án 11:00 és 20:00 között az Anna Grand Hotel bálterem - 8230 Balatonfüred, Gyógy tér 1.). Tavaly az indulók közel 1 millió forinttal támogatták az alapítványt.

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Forrás: Autistic Art Alapítvány

Rajzokkal fejezhetik ki magukat

Jelenleg ismert adatok szerint, Magyarországon körülbelül minden 100. ember autizmussal él. Ennek ellenére az autizmussal élő fiatalokat ellátó lakóotthonok folyamatosan nehéz anyagi helyzetben vannak. Nekik nyújt segítséget az Autistic Art, amely 11, az autizmussal élők igényeire specializálódott lakóotthont támogat, ahol több mint 250 fiatalt látnak el” – mesélte Kovács Henrietta, az Autistic Art ügyvezetője.

Bár az itt élő fiatalok önálló életvitelre nem képesek, az otthonokban közösségben élhetnek, alkothatnak, dolgozhatnak a  képességeiknek megfelelően, sőt, baráti és szerelmi kapcsolatokra lelhetnek. Az Autistic Art Alapítvány 7 otthonban különleges művészeti rajzfoglalkozásokat is szervez. Ezekre a foglalkozásokra nagy szükség van, hiszen az autizmussal élő fiatalok jellemzően nem az általunk megismert összefüggésekben, kontextusban gondolkodnak, sokkal inkább képszerűen. 40 százalékuk például egyáltalán nem beszél. A foglalkozások terápiás hatással és különleges forrásteremtésként is működnek: az itt születő rajzokat, alkotásokat jótékonysági aukciókon és kiállításokon mutatja be az alapítvány, valamint a kiemelkedő alkotások megjelennek az Autistic Art designmárka termékein is; e termékek megvásárolhatóak az
alapítvány webshopjában is